A lengyel katolikus egyház ellenzi a kormány által javasolt csökkentést a hittanórák számában, és elutasítja a hittanórák osztályozásának megszüntetésére vonatkozó terveket is. A fakultatív, de a legtöbb diák által látogatott órákat az állami iskolák tartják és finanszírozzák, de a tanárokat és a tantervet a katolikus egyház választja ki – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Így rombolja le a katolikus vallást Donald Tusk
Leépítené a vallást Lengyelországban a Donald Tusk vezette kormány, ezért az egyház egy levében tiltakozott a balliberális kabinet tervei ellen. Lengyelország egész területén az iskolákban és óvodákban a 2021/2022-es tanévben a tanulók több mint nyolcvan százaléka vett részt a fakultatív órákon.
Az új oktatási miniszter, Barbara Nowacka azt állítja, hogy a heti két óra túlzás, mivel ez több, mint amennyit a diákok más tantárgyakra kapnak. Tavaly decemberben bejelentette, hogy ezt a számot heti egy órára kívánja csökkenteni.
A püspöki kar oktatási bizottsága mély aggodalmát fejezte ki a javaslatok miatt, kijelentve, hogy az iskolai vallásórákhoz való hozzáférést emberi jognak tekinti.
Az állami iskola épületében tartott vallásórákhoz való hozzáférés joga az alapvető emberi jogokból ered, különösen a vallásszabadsághoz való jogból, az oktatáshoz való jogból és a szülők azon jogából, hogy gyermekeiket vallási meggyőződésüknek megfelelően neveljék
– áll a közleményben. A püspöki kar továbbá leszögezte, hogy a katolikus tanok iskolai oktatásának megszervezésével kapcsolatos változtatásoknak az egyházakkal és vallási egyesületekkel való konzultáció során kell történniük, és a püspök jóváhagyása szükséges a hittanórák számának csökkentéséhez.
Az egyház aggodalmát fejezte ki amiatt is, hogy az iskolai hitoktatás óraszámának csökkentése esetén több ezer hitoktató veszítené el állását, ami rendkívül negatív hatással lenne személyes életükre és családjuk sorsára. Az egyház azt a javaslatot is igazságtalannak tartja, amely szerint megszűnne az a gyakorlat, hogy a vallás és az etika jegyei beleszámítanak az évvégi bizonyítványban szereplő jegyekbe.
A diákot meg kell jutalmazni a munkájáért, és ez a jutalom és a diák erőfeszítéseinek megbecsülése a jegyben fejeződik ki, amelynek motivációs funkciója is van
– szögezte le az egyház. A püspöki kar hangsúlyozta, hogy a hittanórák erkölcsi értékeket nevelnek a diákokban, óriási nevelő szerepet játszanak, és erősen támogatják az iskola nevelő szerepét.
Az iskolai vallásórának nagy kulturális értéke van. Segít megérteni kultúránkat, amelynek keresztény gyökerei vannak. Kognitív eszközöket ad az irodalom és a művészet megértéséhez is
– tette hozzá az egyház.
További Külföld híreink
Lengyelország egész területén az iskolákban és óvodákban a 2021/2022-es tanévben a tanulók több mint 80 százaléka vett részt a fakultatív órákon. Az utóbbi években azonban a részvétel csökkent, különösen a nagyvárosokban, Varsóban a középiskolásoknak mindössze 29 százaléka választotta az ilyen órákat.
Donald Tusk mindent megtesz a vallás elfojtásáért
Donald Tusk miniszterelnök egyébként december 27-én megerősítette, hogy újonnan beiktatott koalíciója a reformok részeként az állami egyházalapot is megszünteti.
Az OSV Newsnak adott interjújában Henryk Zielinski varsói pap azt mondta, hogy sok katolikus úgy véli, hogy az egyházi pénzügyi juttatásokat a társadalomnak kellene eldöntenie, nem pedig a politikusoknak, és hozzátette, hogy szerinte kevesebbet elvenni és kevesebbet osztogatni a liberalizmus igazabb kifejezése lenne.
Eközben egy neves katolikus történész az OSV News-nak azt mondta, hogy Tusk kormánya máris megrongálta a közbizalmat és megnehezítette az egyházi együttműködést azzal, hogy törvényt sértett és brutálisan járt el az állami média karácsony előtti átvételével.
Az új koalíció egy része ideológiailag ellenséges az egyházzal szemben, és most erős pozícióban van ahhoz, hogy a politikát saját prioritásai szerint alakítsa
– mondta.
További Külföld híreink
Borítókép: Donald Tusk lengyel miniszterelnök (Fotó: MTI/EPA-PAP/Rafal Guz)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA kínai államfő házastársa látogatást tett a Szent István-teremben
Peng Li-jüan, a Kínai Népköztársaság elnöke, Hszi Csin-ping felesége Nagy Zsuzsanna, Sulyok Tamás köztársasági elnök feleségének kíséretében látogatást tett csütörtökön a Budavári Palota Szent István-termében.
A budapesti kínai iskolában járt Hszi Csin-ping felesége és Lévai Anikó + galéria
Peng Li-jüant kétnyelvű műsorral várták a diákok.
Elkezdődött Orbán Viktor és Hszi Csin-ping kínai elnök tárgyalása
Hamarosan sajtótájékoztatót tart a magyar miniszterelnök és a kínai elnök.
Szakértő: Az orosz haderő mellett az európai eltörpül, de a NATO-hoz képest is fölényben van + videó + galéria
Az orosz fegyverek felvonultatása nem fenyegetés volt, hanem bemutatták, hogy milyen erővel rendelkezik jelenleg az Oroszországi Föderáció.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor: Hosszú nap. Tárgyalás a kínai elnökkel, interjú, megállapodások aláírása, sajtónyilatkozat
Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja
Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó
Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára
Őrjöngenek a németek, magyar bíró reagált a BL legnagyobb botrányára
Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére
Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről
Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire
Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen
Áldozatból bűnbak: Tuchel hibája vezetett a Bayern BL-kudarcához Real ellen?
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezA kínai államfő házastársa látogatást tett a Szent István-teremben
Peng Li-jüan, a Kínai Népköztársaság elnöke, Hszi Csin-ping felesége Nagy Zsuzsanna, Sulyok Tamás köztársasági elnök feleségének kíséretében látogatást tett csütörtökön a Budavári Palota Szent István-termében.
A budapesti kínai iskolában járt Hszi Csin-ping felesége és Lévai Anikó + galéria
Peng Li-jüant kétnyelvű műsorral várták a diákok.
Elkezdődött Orbán Viktor és Hszi Csin-ping kínai elnök tárgyalása
Hamarosan sajtótájékoztatót tart a magyar miniszterelnök és a kínai elnök.
Szakértő: Az orosz haderő mellett az európai eltörpül, de a NATO-hoz képest is fölényben van + videó + galéria
Az orosz fegyverek felvonultatása nem fenyegetés volt, hanem bemutatták, hogy milyen erővel rendelkezik jelenleg az Oroszországi Föderáció.