Joe Biden amerikai elnök megint összezavarodott egy közelmúltbeli kampányeseményen, összekeverve Angela Merkel és Helmut Kohl volt német kancellárokat, akik közül az utóbbi 2017-ben halt meg. Kevesebb mint egy hét alatt ez volt Biden második ilyen összekeverése.
Joe Biden megint összezavarodott: keveri a vezetőket is + videók
Az Egyesült Államok rekordidős elnöke ismét brillírozott. Összekeverte az európai vezetőket.
A szerdai New York-i adománygyűjtésen a demokraták vezetője felidézett egy 2021-es beszélgetést a G7 vezetőivel. Ebben a beszélgetésben a vezetők a január 6-i zavargásokat tárgyalták az Egyesült Államok Capitoliumában, amely néhány hónappal korábban történt, amikor a német vezető Bidenhez fordult.
Aztán Helmut Kohl hozzám fordult, és azt mondta: Mit szólna, elnök úr, ha felvenné a London Timest, és megtudná, hogy 1000 ember törte be a brit parlament ajtaját, és megölt néhány rendőrt útközben, hogy megtagadja a miniszterelnök hivatalba lépését
– mondta Biden.
A valóság ezzel szemben az, hogy Kohl tényleg kancellár volt Németországban 1982 és 1998 között, ám az eseményhez képest négy évvel korábban meghalt, és Merkel volt az, aki részt vett a 2021-es G7 eseményen.
A héten ez a második alkalom, hogy az amerikai elnök összekeverte az európai vezetőket a halottakkal. Miközben a G7-csúcsról mesélt egy másik történetet, Biden a hét elején összetévesztette Emmanuel Macron francia elnököt a néhai François Mitterrand-nal, aki 1981 és 1995 között vezette Franciaországot, és 1996-ban halt meg.
A 81 éves amerikai elnöknek számos kínos nyelvbotlása volt a nyilvánosság előtt. 2023 júliusában véletlenül azt mondta, „több mint száz” amerikai halt meg a Covid–19-ben. A Fehér Ház később ezt „több mint egymillióra” javította.
Júniusban összekeverte az ukrajnai háborút az iraki háborúval, mondván, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „elveszíti az iraki háborút”.
Nemrég Joe Biden lányának, Ashley Bidennek a naplójából is kerültek elő részletek, amely alapján a lány az apjával zuhanyzott, az internetet el is árasztotta az erről készült mémek hada.
Borítókép: Joe Biden amerikai elnök nagy csattanást hall a Delaware állambeli Wilmongtonban lévõ kampányközpontjából távozóban, mert egy autós nekiütközik az elnök gépkocsioszlopához tartozó egyik álló városi terepjárónak 2023. december 17-én. Az eset után a Biden házaspár sértetlenül és biztonságban tért vissza wilmingtoni otthonába (Fotó: MTI/AP/Manuel Balce Ceneta)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezElhunyt az iráni elnök
A balesetet szenvedett helikopter összes utasa meghalt.
Joe Biden azonnali tűzszünetet, és kétállami megoldást sürgetett egy főiskola végzős hallgatói előtt
Az afroamerikai szavazók támogatását próbálja visszaszerezni Biden.
Varsó baloldali polgármestere betiltotta a kereszteket, de a transzneműeknek kedvez
Rafal Trzaskowski, Varsó balliberális polgármestere Lengyelországban elsőként megtiltotta a vallási jelképek, például keresztek közintézményekben való elhelyezését.
Az iráni elnök meghalt a helikopter-balesetben, jelenti a helyi sajtó
Megtalálták az iráni elnök helikopterét. A helyi sajtó szerint elhunyt Ebrahim Raiszi.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A hulladékság, az emberi minőség hiányának ékes példája! - videó
Dárdai Pál utolsó kívánságát majdnem elrontotta a Hertha, de a fia gólt lőtt
Magára haragította a közönséget, balul sült el az énekesnő fellépése
Kiemelték a verőcei motorcsónak maradványait a Dunából, jól látható, hogy mi történt (GALÉRIA)
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Nemzetközi összefogás született, hogy kiderüljön: mégis mi történt az iráni elnök gépével?
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Bent maradt a Budafok, alighanem megmenekült a Hali, még maradt esélye a Pécsnek – ez történt az NB II-ben
Lövöldözés az érettségi banketten + videó
Így segít a Törökországból érkezett drón az iráni elnök felkutatásában + videó
Meghalt Varga Szilvia
„A kényszerleszállás lehet hogy a lezuhanás szinonimája lesz hamarosan”
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezElhunyt az iráni elnök
A balesetet szenvedett helikopter összes utasa meghalt.
Joe Biden azonnali tűzszünetet, és kétállami megoldást sürgetett egy főiskola végzős hallgatói előtt
Az afroamerikai szavazók támogatását próbálja visszaszerezni Biden.
Varsó baloldali polgármestere betiltotta a kereszteket, de a transzneműeknek kedvez
Rafal Trzaskowski, Varsó balliberális polgármestere Lengyelországban elsőként megtiltotta a vallási jelképek, például keresztek közintézményekben való elhelyezését.
Az iráni elnök meghalt a helikopter-balesetben, jelenti a helyi sajtó
Megtalálták az iráni elnök helikopterét. A helyi sajtó szerint elhunyt Ebrahim Raiszi.