Joe Biden amerikai elnöknek bő egy évvel később, de sikerült ellátogatnia az Ohio állambeli East Palestine-ba, ahol egy tavaly februári vonatbaleset utóhatásai keserítik meg a lakosok életét. Egy helyi szerint csak a kampány miatt szánta rá magát a látogatásra – hívja fel a figyelmet a Fox News amerikai hírhálózat.
Megsemmisítette Joe Bident az internet népe
Hideg zuhanyként érhette Joe Biden amerikai elnököt, hogy politikai haszon helyett komoly kritikacunamit kapott a nyakába azután, hogy egy évet elkésett az Ohio állambeli East Palestine közösségének meglátogatásával.
Mint arról beszámoltunk, egy veszélyes vegyi anyagokat szállító szerelvény siklott ki a kisváros közelében, majd néhány vagon ki is gyulladt. A balesetnek nem volt sérültje, de a település lakóit ki kellett telepíteni, mert legalább ötféle mérgező anyag került a környezetbe. Visszatérésük óta rendszeresen egészségügyi problémákról számolnak be a lakosok.
Bár a kritikusok szerint Joe Biden a kampány miatt szánta fel magát a látogatásra, az elnök politikai hasznot egészen biztosan nem szerzett magának belőle, az internet népe, a republikánusok, közéleti személyiségek és a helyi lakosok ugyanis valósággal szétszedték az elnököt, amiért több mint egy évig nem utazott el a katasztrófa helyszínére.
További Külföld híreink
Jim Jordan ohiói képviselő felidézte, hogy Donald Trump volt elnök szinte azonnal odautazott és támogatásáról biztosította a helyieket, és többek között élelmiszert vásárolt a közösségnek. Eközben Joe Biden inkább Ukrajnába látogatott el a baleset után, és csak egy évvel később utazott East Palestine-ba.
– Mi ez a sietség? – tette fel a kérdést gúnyosan Stephen L. Miller, a Spectator magazin szerkesztője.
– Biden az első elnök, akit Palesztina és Kelet-Palesztina is gyűlöl, ez komoly teljesítmény – viccelődött David O. Sacks vállalkozó és befektető, aki East Palestine angol nevére utalt. Egy olyan videót is megosztott, amelyben tüntetők üzentek Joe Bidennek.
Többen megjegyezték Biden viselkedését a sajtótájékoztatón is, az emberek szerint az elnökön az látszott, hogy nem akar ott lenni és csak a kötelező köröket futja.
További Külföld híreink
„Szánalmas” – írta Lori Mills rádiós műsorvezető Biden nyitóbeszédéről, miközben megtörölte az orrát.
Borítókép: Joe Biden amerikai elnök a dél-karolinai előválasztás alakulását követi óriáskivetítőn a Demokrata Párt kampányközpontjában, a Delaware állambeli Wilmingtonban 2024. február 3-án (Fotó: MTI/AP/Alex Brandon)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÖzönlenek az illegális migránsok Spanyolországba + videók
Az év első négy hónapjában háromszor annyi afrikai migráns érkezett a dél-európai országba, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Nem akármire bukkantak a világ legmélyebb öblében a kíváncsi kutatók
A Taam Ja' Kék Lyuk sokkal mélyebb, mint azt korábban gondolták.
Készülődés a csíksomlyói búcsúra: közölték a programot
Május 18-án, szombaton fél egykor celebrálják az ünnepi szentmisét a Hármashalom-oltárnál.
Brüsszel elérte a kormányváltást, most Ursula von der Leyen lezárná a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban
„Mindez Lengyelország kemény munkájának és határozott reformtörekvéseinek eredménye” – fogalmazott a bizottság elnöke.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról
Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók
Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje
Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött
Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ
Kettős mérce: a németek Magyarország útját járják, de azért gúnyolódnak rajta
Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea
Két tizenegyes- és egy öngóllal fordított a Szpari, így bajnok, és készülhet az NB I-re!
Oroszország megindította a háborúját Európa ellen?
Várhatóan megbukik a csapatánál, a Bayern mégis lecsapna az edzőre
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezÖzönlenek az illegális migránsok Spanyolországba + videók
Az év első négy hónapjában háromszor annyi afrikai migráns érkezett a dél-európai országba, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Nem akármire bukkantak a világ legmélyebb öblében a kíváncsi kutatók
A Taam Ja' Kék Lyuk sokkal mélyebb, mint azt korábban gondolták.
Készülődés a csíksomlyói búcsúra: közölték a programot
Május 18-án, szombaton fél egykor celebrálják az ünnepi szentmisét a Hármashalom-oltárnál.
Brüsszel elérte a kormányváltást, most Ursula von der Leyen lezárná a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban
„Mindez Lengyelország kemény munkájának és határozott reformtörekvéseinek eredménye” – fogalmazott a bizottság elnöke.