A spontán megmozdulás résztvevői transzparenseket tartottak fel, amelyeken „Le a Hamásszal!” és „Enni akarunk és befejezni a háborút, gyermekeink éhen halnak” feliratok voltak olvashatók. Gyerekek üres edényeket kongattak, ezzel mutatva, az ennivaló hiányát.
Százak tüntettek Gázában humanitárius segélyekért és a Hamász ellen
Palesztinok százai tüntettek csütörtökön a Gázai övezet északi részén humanitárius segélyekért és a térséget irányító Hamász iszlamista szervezet ellen szemtanúk beszámolói szerint.
Szemtanúk arról is beszámoltak a DPA német hírügynökségnek, a Hamász rendőrei a tüntetők irányába lőttek tömegoszlatás céljából. Egyelőre nincsenek értesülések sebesültekről.
Az izraeli hadsereg egyik szóvivője az X-en közölte, hogy a Gázai övezet lakói kifejezésre juttatják felháborodásukat a Hamásszal és a szervezet vezetőjével, Jahja Szinvárral. Közzétett egy videót is a tüntetésről.
Az utóbbi hetekben a palesztin térségben több megmozdulás is volt. Ezeken a résztvevők egyebek között fegyvernyugvást követeltek.
Az ENSZ Élelmezési Világprogramja (WFP) szerint egyre nagyobb a veszélye annak, hogy emberek fognak éhen halni a Gázai övezetben.
Az övezet északi részén zavargások is kitörtek, amikor élelmiszer-szállítmányok érkeztek. Emberek másztak fel teherautókra és helyenként fosztogattak is. Lövések is eldördültek, egy teherautósofőr megsérült egy támadásban. A WFP ezt követően döntött a szállítmányok ismételt felfüggesztéséről a Gázai övezet északi részén.
Borítókép: Palesztin férfiak elszállítják az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynöksége (UNRWA) által kiosztott, lisztet tartalmazó zsákokat a Gázai övezet déli részén lévő Rafahban 2024. január 28-án (Fotó: MTI/EPA/Haiszam Imad)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezIllegális migráns zaklatott egy nőt Dél-Spanyolországban
A Murcia régióban letartóztatott marokkói férfi korábban is követett már el bűncselekményeket, köztük szexuális zaklatást is.
Szombaton hallgatják ki Juraj Cintulát, aki a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merényletet elkövette szerdán
A szökés veszélye miatt a főügyész a 71 éves Cintula előzetes letartóztatását kéri.
Zelenszkij őszinte vallomása: 120-130 F–16-os választja el Ukrajnát a győzelemtől
Legyünk pontosabbak, attól, hogy a légvédelem területén paritásba kerüljön az oroszokkal.
Totális háborús lázban égnek a nyugati politikusok
A Bennfentes összegyűjtötte az elmúlt három hét nyugati háborúpárti nyilatkozatait.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Erőszakkal fenyegetőzik Magyar Péter - videó
Oroszország kész bevonulni Lengyelországba is, ha védelmi érdekei megkívánják?
„Már újra együtt is élnek” – Hajdú Péter megszólalt Tápai Szabina és Kucsera Gábor kapcsolatáról
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Merénylet a szlovák miniszterelnök ellen: Robert Fico üzenetet küldött a kórházi ágyáról
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Mi legyen az ebéd? 3 nap, 3 menüsor a pünkösdi hétvégére
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Címoldalról ajánljuk