Továbbra sem csendesül a franciák háborús szándéka, ezt megerősítette Yael Braun-Pivet, a francia nemzetgyűlés elnöke odesszai sajtótájékoztatóján. Braun-Pivet kommentálta Emmanuel Macron francia elnök korábbi nyilatkozatait, és kijelentette, hogy minden lehetséges – fogalmaz az ukrán hírportál. Kifejtette, hogy Macron elnök szavai egyértelműek, semmit sem zárnak ki, minden lehetőséget nyitva hagynak a háború végéig.
A franciák megerősítették, hogy csapatokat küldenének a frontra, Ukrajnába
Macron után a nemzetgyűlés elnöke, Yael Braun-Pivet is megerősítette a francia szándékot, hogy csapatokat küldenének Ukrajnában. Odesszai látogatásán beszélt erről a francia politikus.
Ahogy azt korábban megírtuk, Emmaunel Macron, francia elnök szerint mindent meg kell tenni, hogy Oroszország ne nyerhesse meg ezt a háborút, ugyanis az orosz vereség szükséges Európa biztonságához. Hiába próbálta később az Elysée-palota árnyalni Macron szavait, kijelentése dühös reakciókat váltott ki Európa-szerte, később már Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is háborúról beszélt.
Macron kijelentésére Putyin erős fenyegetéssel reagált:
A Nyugat számos országban provokált konfliktusokat, és mégis azt állítja, hogy Oroszország maga is »meg akarja támadni« Európát. Ugyanakkor a külföldi államok maguk választják ki az eltalálandó »célpontokat«, és arról beszélnek, hogy csapatokat küldenek Ukrajnába. A következmények a beavatkozókra nézve nagyon tragikusak lesznek
– jelentette ki az orosz elnök.
További Külföld híreink
Szakértők szerint ugyanakkor egy esetleges francia vagy nyugati beavatkozás a harmadik világháború kezdetét jelentené.
Borítókép: Ruszlan Sztefancsuk, az ukrán parlament elnöke és Yael Braun-Pivet, a francia nemzetgyűlés elnöke sajtótájékoztatót tart Párizsban 2023. január 31-én (Fotó: MTI/EPA/Mohamed Badra)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez„Teremtett adottságunk a nemünk, ami Isten ajándéka”
Németh Norberttel, a Pápai Magyar Intézet rektorával beszélgettünk.
Hónapokig tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány
Már most is fokozott regionális leállások vannak az áramszolgáltatásban.
A Progresszív Szlovákia elnökjelöltje mellett tett hitet Fico merénylőjének irodalmi klubja
Elképesztő írásokra bukkantak Robert Fico merénylőjének csoportjától.
Kövér László: Magyarország nem vesz részt egy újabb európai öngyilkossági kísérletben
A házelnök szerint napjainkban háborúk akkor törnek ki, ha ahhoz hitelezői érdekek fűződnek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Megrázó baleset: kiesett a harmadik emeletről egy férfi Dunaújvárosban - videó
Óriási fordulat állhat be Lőw Zsolték jövőjében a Bayern Münchennél
Szinte senki nem tud helyesen válaszolni erre a 10 kérdésre! Teszteld a földrajz tudásod!
Szijjártó Péter nyilvánosságra hozta a vágatlan 444-es interjút + videó
Itt a vége, III. Károly váratlan lépésre szánta el magát
Magyarország olyat tett, amin egész Európa elámult – Svájc lehet a legszomorúbb az Orbán-kormány sikere miatt
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Bohócot csinált az ellenfeléből a Barcelona tinisztárja - videó
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
Elszabadul a pokol
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez„Teremtett adottságunk a nemünk, ami Isten ajándéka”
Németh Norberttel, a Pápai Magyar Intézet rektorával beszélgettünk.
Hónapokig tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány
Már most is fokozott regionális leállások vannak az áramszolgáltatásban.
A Progresszív Szlovákia elnökjelöltje mellett tett hitet Fico merénylőjének irodalmi klubja
Elképesztő írásokra bukkantak Robert Fico merénylőjének csoportjától.
Kövér László: Magyarország nem vesz részt egy újabb európai öngyilkossági kísérletben
A házelnök szerint napjainkban háborúk akkor törnek ki, ha ahhoz hitelezői érdekek fűződnek.