– Mi lenne, ha ellentételezés gyanánt Putyint bátorítanánk arra, hogy legyen bátorsága hadseregét kivonni Ukrajnából? Akkor nyomban béke állna be anélkül, hogy tárgyalásokra volna szükség – írta Sikorski az X-en.
Ferenc pápa a múlt hónapban adott interjút az RSI svájci televíziónak, amelynek átirata és részleges videofelvétele szombaton került a Reuters hírügynökséghez.
Amikor az ember látja, hogy vereséget szenvedett, hogy a dolgok nem haladnak jól, bátorság kell a tárgyalásokhoz
– mondta a katolikus egyházfő hozzátéve, hogy utóbbi nélkül még súlyosabbá válhat a helyzet, így nincs miért szégyenkezni.
– Úgy gondolom azonban, hogy az az erősebb, aki átlátja a helyzetet, a népre gondol, él benne a fehér zászló bátorsága és tárgyal – jelentette ki a pápa, aki szerint a tárgyalásokat a nagyhatalmak segítségével kell lefolytatni.
Ez volt az első alkalom, hogy az ukrajnai háború kapcsán a pápa a „fehér zászló”, illetve a „vereséget szenved” kifejezéseket használta, bár a múltban is hangoztatta a tárgyalások szükségességét.
A pápa szavainak nyilvánosságra kerülését követően Matteo Bruni szentszéki szóvivő aláhúzta: az egyházfő nem megadásról, hanem tárgyalásról beszélt, a „fehér zászlót” pedig szimbolikusan használta.
Borítókép: Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter (Fotó: MTI/EPA/Pawel Pieruszka)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMegtalálhatták az iráni elnököt, miután kényszerleszállást hajtott végre az őt szállító helikopter + videó
Egyelőre nincsenek pontos információk arról, hogy megsérült-e Ebrahim Raiszi.
Összefogásra buzdítottak Európa és Latin-Amerika konzervatív vezetői Madridban + videók
A spanyol Vox által megszervezett Europa Viva24 nevű csúcstalálkozón Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt egy videóüzenetben.
Az őrültség újabb foka: dokumentumfilm az LMBTQ állatokról
A „Queer Planet” című új sorozat számos epizódot tartalmaz olyan állatokról és növényekről, amelyek LMBTQ-nak tűnnek.
Nagy baj van! Megsemmisítették Európa második legnagyobb gázkompresszor-állomását
Az állomás összes fő létesítménye megsemmisült: irányítóterem (vezérlőterem), SERB (üzemeltetés és berendezések), adminisztratív épület.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Halálos hajóbaleset történt Verőcénél
Drámai videókat tettek közzé a verőcei hajóbaleset után indult keresésről
Áll a bál: kitálaltak a tanárok, óriási az emberek felháborodása
Újjáéled a magyar nemesség + videó
Felkavarják az állóvizet az égiek, 3 csillagjegy élete rögvest új irányt vesz!
Lesz magyar mozdonygyár
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Nagy Zsolt: A Debrecen-ultráknak köszönöm, hiszen anyukámat „éltették”
A németek „pazarlása” bizonyítja Marco Rossi igazát az Eb előtt
Dárdai figyelmeztette a Hertha játékosát, hogy fizetnie kell
Sötét titkok derültek ki Karácsony Gergelyről
Súlyos hajóbaleset történt Verőcénél + videó
Címoldalról ajánljuk