Frédéric Chopin művei szólalnak meg Farkas Gábor zongoraművész lemezbemutató hangversenyén június 5-én a Pesti Vigadóban.
Egy szerelem mint titkosszolgálati feljegyzés
Különleges kreatív dokumentumfilm debütál a Dunán.
Frédéric Chopin művei szólalnak meg Farkas Gábor zongoraművész lemezbemutató hangversenyén június 5-én a Pesti Vigadóban.
A Hungaroton gondozásában júniusban megjelenő albumon a g-moll, az F-dúr, az Asz-dúr és az f-moll ballada, valamint az Asz-dúr, a Fisz-dúr, a Gesz-dúr és a cisz-moll impromptu hangzik el. A hangversenyen a lemez teljes anyag mellett az f-moll fantázia is megszólal, mintegy alátámasztva, megvilágítva a balladák drámaiságát – mondta el Farkas Gábor az MTI-nek.
Felidézte, hogy ezeket a műveket már több alkalommal előadta koncerteken, ezért úgy érezte, hogy itt az ideje rögzíteni is őket. „Az utóbbi időben sokat foglalkoztatott Chopin zenéje” – hangsúlyozta, hozzátéve: minden művész életében vannak olyan időszakok, amikor egy bizonyos zeneszerző nagyon megérinti.
A két éve Japánban élő, a Tokyo College of Music professzoraként tanító Farkas Gábor kiemelte, hogy nagyon szeret a magyar közönségnek játszani, amely érti és „együtt lélegzik” a zenével. Európai koncertjeit rendszeresen összeköti magyarországi hazautazással és itthoni fellépésekkel, a Zeneakadémián például koncertsorozatban adták elő Szabadi Vilmos hegedűművésszel Mozart összes hegedűre és zongorára írt művét.
Tavasszal Liszt Magyar fantáziáját mutatja be az oszakai Symphony Hallban az Osaka Century Orchestrával Kovács János vezényletével, a Kanazawai Spring Green Music Festivalon pedig Chopin f-moll zongoraversenyét szólaltatja meg Michael Balke vezényletével, az Ochestra Ensemble Kanazawa közreműködésével. Nyáron a New York-i Lincoln Centerben ad kamarakoncertet és szólóestet, valamint fellép és mesterkurzusokat tart a Classical Bridge Festival elnevezésű nemzetközi zenei fesztiválon.
Felidézte, hogy a kiotói Barocksaalban adott Liszt-estjét az év koncertjévé választották, amelyért átvehette a nagy presztízsű Aoyama Music Awardot. Mint mondta, ez azért nagy szó, mert Japánban Liszttel kiemelkedő sikert elérni nagy küzdelem, ritkaság.
Az 1981-es születésű Farkas Gábor a romantikus repertoár elismert interpretátora, nemzetközi zongoraversenyek győztese, a nagy zenei fesztiválok és koncerttermek állandó fellépője.
Első albuma An Evening with Liszt címmel jelent meg a Warner Music Hungary gondozásában, a művész Liszt Ferenc-díjban 2012-ben részesült.
Különleges kreatív dokumentumfilm debütál a Dunán.
Hrutka Róbert a hangszerelés mellett énekesként és gitáron is közreműködik.
A Budapest Comic Con vendégrendezvényeként két teljes napon át adtak ízelítőt a koreai kultúra sokszínűségéből.
A statisztikák szerint majdnem tízmillió hazai néző látta már a Mágnás Miskát.
Újabb megdöbbentő részletek derültek ki a verőcei halálos hajóbalesetről - videó
Az oroszok elárulták, kit tekintenek ukrán elnöknek
Úszik a boldogságban Tápai Szabina, itt az első fotó a nagy bejelentésről
Több mint 40 olasz városban vonultak utcára egyetemisták + videó
Május végén fordul a kocka, ezekre a csillagjegyekre rámosolyognak az égiek
Szja-bevallás: még nem késő lehajolni a 150 ezer forintért
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Megint a Real Madrid nyerte a Puskás-Suzuki Kupát
Elhagyta az országot a verőcei hajóbalesetet okozó szállodahajó, a szakértők szerint nem valószínű, hogy hibázott
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
Itt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
Különleges kreatív dokumentumfilm debütál a Dunán.
Hrutka Róbert a hangszerelés mellett énekesként és gitáron is közreműködik.
A Budapest Comic Con vendégrendezvényeként két teljes napon át adtak ízelítőt a koreai kultúra sokszínűségéből.
A statisztikák szerint majdnem tízmillió hazai néző látta már a Mágnás Miskát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.