Ahogy telnek a napok, mélyül bennem a bizonyosság, hogy a legjobb helyen vagyok a világon: Székelyföldön, Háromszéken, a saját házamban.
Szemrevételezem a tárgyaimat, a falakat. Minden tárgynak megköszönöm, hogy van: az íróasztalnak, a laptopomnak, a könyveimnek, és igen, a függönytartónak is, meg az ajtóknak. A kályhám a legbarátságosabb tulajdonom. Békésen dorombol a békétlen világban. Simogatom lélekben a felületeket. Tetszenek a fényképek a falon és annyira örülök a villanykapcsolónak is hogy sehaj!
Az öreg fotel hívogató. Kényelmesen belehuppansz és kávézol, mint egy királykisasszony, nézel ki az ablakon és meggyőződéssel konstatálod, hogy itthon vagy. Van otthonod.
Tiéd a tér, a szoba, a levegő a szobákban és az a kis pók is, aki vendégként tért be hozzád mára.
Kapcsolgathatom a televíziómat, de inkább nem teszem. Helyette megcsodálom a falon lévő írásos kézimunkát, amit édesanyám hímzett és az írja rajta: Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Honnan tudta édesanyám, hogy szükségem lesz erre a látványra? Megerősödve tovább kutatok tekintetemmel. Csinos szőnyegeim vannak. Még a kommunizmusban szőtték székely mintával, székely asszonyok, gyapjúból. Mennyire jó, hogy megtartottam. Igazán szép munka. És mennyire tartós!
Igen, ha már ilyen szépen leltározok, hát lemegyek a pincébe is, lássuk ott mi a helyzet. Hordók, üresen. Hát persze, már elkészült az eszencia. Tehát van egy kicsi pálinkánk is. Ezt Székelyföldön kötelezően így mondják. Kiráz a hideg, ha az izére gondolok. Megborzongok. Jé, mennyi befőttes üveg, mindenféle ízekkel. Még egyet sem bontottam meg, igazából nem vagyok oda a lekvárokért. Jó, pityókából van elég, na meg hagymából is. Az alap. És a savanyú káposzta. Meg a zsíros bödön. Az átkosban zsíros kenyéren éltünk és milyen szépek voltunk.
Elégedetten visszamegyek a házba és eldöntöm, hogy eljött az én időm. Végre magammal foglalkozhatom. Azon gondolkozom, amin szeretnék, és itthon ülhetek jó sokáig. Úgyis mindig erre vágytam.
Utolsó pillanatban értem révbe. Szeret engem az Isten.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA város legnagyobb játszóterévé alakul át a Zsolnay Kulturális Negyed
Kétszer is lesz Varázsóra, amikor is látványos fizikai kísérleteket tartanak.
Megnyílt a felújított gyalui várkastély Erdélyben
A kastély a román és magyar kultúrák találkozásának ad teret.
A Csak szex és más semmi alkotója szerint nincs nagyobb bűn annál, mikor egy film untatja a közönséget + videó
Csak szex és más semmi és a Szabadság, szerelem alkotója szerint egy film művészi értékénél sokkal fontosabb az, hogy ne legyen unalmas.
Elhunyt a világhírű Golden Globe- és Emmy-díjas színész
Dabney Coleman 92 éves volt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Ezeket a súlyos hibákat követtek el Fico testőrei
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
„Remélem, sikeresek leszünk" - Détári Lajos visszatért a magyar futballba
Nem csitulnak az indulatok a Fico-merénylet után + videó
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Hont András elárulta, mi a különbség Bohár Dániel és Puzsér Róbert között
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
„Tudom, hogy mit jelent a Szpartak” – Dejan Sztankovics üzent a szurkolóknak
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezA város legnagyobb játszóterévé alakul át a Zsolnay Kulturális Negyed
Kétszer is lesz Varázsóra, amikor is látványos fizikai kísérleteket tartanak.
Megnyílt a felújított gyalui várkastély Erdélyben
A kastély a román és magyar kultúrák találkozásának ad teret.
A Csak szex és más semmi alkotója szerint nincs nagyobb bűn annál, mikor egy film untatja a közönséget + videó
Csak szex és más semmi és a Szabadság, szerelem alkotója szerint egy film művészi értékénél sokkal fontosabb az, hogy ne legyen unalmas.
Elhunyt a világhírű Golden Globe- és Emmy-díjas színész
Dabney Coleman 92 éves volt.