Sylvester Stallone még ismeretlen epizódszínészként maga házalt azzal a forgatókönyvvel, amelyet nemcsak ő maga írt, hanem ahhoz is ragaszkodott, hogy ő is szeretné eljátszani a főszerepet. Nem sikerült könnyen, de harcolt a filmjéért, amelybe beleírta a szívét. Igen, mert nem a beleírt férfias erő fontos a Rocky-filmekben – és ez mind a hatra igaz –, hanem a forgatókönyvbe írt emberség. Stallone szerencsére még véletlenül sem eljátszani akarta önmagát, hanem egy sokkal ősibb tudással állt a kamerák elé. Volt elég önbizalma ahhoz, hogy egyszerűen és természetesen önmagát adja. És ezzel nyert meg minden csatát. Ezért kapta a film a legjobb rendezés díját, mert Stallonét John G. Avildsen, a film rendezője nem hagyta játszani, csak létezni a mozivásznon.

A Stallone által megírt és eljátszott Rocky jó ember. Nem hibátlan, de van értékrendszere, akar valamit az élettől – és nagyon tud szeretni. Első nézésre még nem tűnik föl, de ha az ember egymás után megnézi mind a hat részt, akkor kiderül, hogy itt nem igazán sportfilmről van szó. Ez egy romantikus dráma. Egy szerelmi történet, amelyben ráadásul nemcsak Stallone, hanem szerelme, Talia Shire is minimalista játékkal veszi le a nézőt a lábáról.

De kultuszfilmmé nemcsak ezért vált a Rocky, hanem azért is, mert Hollywood történetében először hoz egy olyan befejezést, amelyet addig nem látott a néző. Rocky ugyanis elveszti a mérkőzést. Mégis nyer. Méghozzá azért nyer, mert a tizenötödik menetig állva marad. A klasszisokkal jobb világbajnok nem tudja kiütni az amatőr bokszolót. És ez nagyon fontos, ráadásul a filmtörténetben újdonságnak számító tanulság. Hogy nem az a lényeg, hogy mások, a világ szemében nyer vagy veszít az ember, hanem az, hogy önmagát képes-e legyőzni. A Rocky fő kérdése ugyanis éppen az, hogy a fogyasztásba belefásult és elidegenedett nyugati átlagember képes-e talpra állni. Képes-e legyőzni önmagát, kényelmét? Képes-e jó ember lenni újra, aki figyelni tud a környezetére, a társára is?

Mindenki imádja azt a jelenetet, amikor Rocky felszalad a Philadelphia Museum of Art 72 lépcsőfokán, majd az ég felé emeli a kezét. Mert hit nélkül nem tudja senki legyőzni a saját testét, hit nélkül nem tudja senki megvalósítani az álmait, hit nélkül nem lehet senki jó ember. Ha valaki végignézi a sorozatot, akkor azzal szembesül, hogy Rockytól a legfontosabbat elveszi az élet. Mégis férfiként tűri a csapást. Ez a filmsorozat ugyanis megtanít arra, ami nélkül nem férfi a férfi. „A világ ugyanis egy kegyetlen undok hely (…), senki nem tud olyan nagyot ütni, mint az élet. Nem az számít, mekkorát ütsz, hanem mennyi ütést állsz ki, mikor talpon kell maradni.” Ez a gondolat éppen ellentétes azzal a világgal, ami az 1960-as évektől napjainkig épülget. Ebben a virtuális hazugságban ugyanis a világ virágillatos hely, ami azért van, hogy az ember jól érezze magát benne, a férfinak pedig – az új narráció szerint – nemhogy nem kell, hanem nem is szabad küzdenie. Ma már nem kapna Oscar-díjat a Rocky, mert ezzel éppen ellentétes gondolatokat terjeszt.