A közlemény szerint a november 18-i és 19-i előadásokat is elhalasztják. A produkció bemutatóját november 26-án és 27-én tartják meg.
Elhalasztják a Magyar Állami Népi Együttes új produkciójának bemutatóját
A Magyar Állami Népi Együttes több tagjának pozitív lett a koronavírustesztje, ezért elhalasztják az Idesereglik, ami tovatűnt – Óda az énekes madárhoz című produkció pénteki és szombati bemutatóját – közölte a Hagyományok Háza kedden az MTI-vel.
A megváltott jegyek a pótló előadásokra automatikusan érvényesek, október 30. helyett november 26., október 31. helyett november 27., november 18. helyett november 28., november 19. helyett december 10. az új időpont.
A Hagyományok Háza a szükséges intézkedéseket megtette, a betegek és a velük közvetlenül érintkező kollégák karanténban vannak. Az intézményben a belépéskor lázat mérnek, a maszk használata a dolgozókra és a látogatókra nézve is kötelező – hangsúlyozzák a közleményben.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA város legnagyobb játszóterévé alakul át a Zsolnay Kulturális Negyed
Kétszer is lesz Varázsóra, amikor is látványos fizikai kísérleteket tartanak.
Megnyílt a felújított gyalui várkastély Erdélyben
A kastély a román és magyar kultúrák találkozásának ad teret.
A Csak szex és más semmi alkotója szerint nincs nagyobb bűn annál, mikor egy film untatja a közönséget + videó
Csak szex és más semmi és a Szabadság, szerelem alkotója szerint egy film művészi értékénél sokkal fontosabb az, hogy ne legyen unalmas.
Elhunyt a világhírű Golden Globe- és Emmy-díjas színész
Dabney Coleman 92 éves volt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Így hazudik Robert Fico ukránbarát merénylőjéről a dollármédia
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Áll a bál a királyi családban: szörnyű, ami kiderült III. Károly királyról
Nem csitulnak az indulatok a Fico-merénylet után + videó
Egy ember meghalt a dombóvári háztűzben, 23 tűzoltó próbálta megmenteni
Súlyos tévedés: nem hibáztak Fico testőrei, ők mentették meg a szlovák miniszterelnök életét
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Itt a vége: leszerelik az önkiszolgáló kasszákat?
Megőrültek a svédek is
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Címoldalról ajánljuk