A hagyományainkhoz foggal és körömmel ragaszkodunk

Benedekffy Katalin a családjától és a székelyföldi Nagygalambfalvától kapta azt a szívósságot, rendíthetetlen hitet, a szépség és jóság iránti vágyát, amit kötelességének tekint továbbadni embertársainak. Karácsony előtt gyönyörű albummal lepte meg rajongóit, egy olyan színes-ízes és tartalmas kézikönyvvel, illetve CD-melléklettel, amely Erdélyről és az ottani emberekről szól.

2021. 12. 27. 6:30
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Eljött Erdélyből, színésznő lett Magyarországon, majd elismert operaénekes. Mi készteti mégis visszanézni?

– Szerintem ez neveltetés kérdése is. Egy olyan családból és közösségből érkeztem, amilyent mindenkinek kívánok. Mivel édesanyám kultúraszervező ember, nagybátyám pedig Kányádi Sándor volt, versekkel és zenével nőttem fel. A falu öle meg úgy ringatott, úgy óvta és követte minden léptemet, hogy mikor már kirepültem és a Kolozsvári Magyar Operában játszottam Báthory Erzsébet címszerepét, Nagygalambfalváról három autóbuszt béreltek, hogy eljöhessenek megnézni az előadást. A taps után, amikor már szállingóztak ki a nézők, a falumbéliek felálltak a színpadra és úgy köszönték meg nekem az előadást, hogy elénekeltek egy zsoltárt. A nézők megfordultak, s visszajöttek látni a csodát. Másrészt, ahogy már régebben megfogalmaztam: Erdély nekem hitet adott, Magyarország pedig szárnyakat. Erkölcsi kötelességemnek tartom, hogy visszaadjak valamit abból a sok jóból, amit a szülőföldemtől kaptam. Megfogadtam, hogy bármilyen szerencsés és sikeres is leszek, nem fogom elfelejteni, hogy honnan jöttem és kiktől kaptam az útravalót. Ezért az énekesi-színészi munkám mellett mindig vannak úgymond erdélyi projektjeim is. A legújabb az Egy csipetnyi Erdély című könyvem, amely most jelent meg az NKA támogatásával, így bekerülhetett akár a karácsonyfák alá is. Ez a könyv olyan színesen mutatja be Erdély lelkületét, mint amilyen, és azért született, hogy lebontsa az előítéleteket. Az olvasókat el szeretném kalauzolni egy olyan világba, ahol vannak még hagyományok, van egymásra figyelés, van gondoskodás és hazaszeretet. Egy olyan világba, ahol az emberek szeretik a szülőföldjüket, és nem akarják otthagyni tömegesen, mint ahogy 2004-ben állították rólunk. Az elmúlt tíz-egynéhány évben Nagygalambfalva lakossága nem költözött ki Magyarországra, most is otthon sütik és dagasztják a kenyerüket a falubeliek. Meg lehet nézni. Amúgy éppen a 2004-es választások miatt kezdtem neki anno ennek a projektnek, mármint hogy a szülőföldemet bemutassam. Annyira fájt, hogy a bölcsészkaron, ahová jártam abban az időben, azzal támadtak, hogy el akarom venni a kenyerüket, hogy muszáj volt valamit kitalálnom ellenreakcióként. Támogatókat kerestem, buszokat béreltem, és a kételkedőket elvittem Székelyföldre, hogy lássák, nem vagyunk olyan gonoszak, mint amilyennek a baloldal beállított. Az utazások után sokan szégyenkezve kértek bocsánatot.

– Miket mutatott meg a magyarországiaknak? 

– Azokat az értékeinket, amelyeket a frissen megjelent könyvemben is bemutatok. Azt, hogy nálunk szorgalmasak az emberek, nyugdíj után is a munka élteti őket, mert a gazdálkodó ember, amint Kányádi nagybácsim írja A XC. zsoltárában, a mezőről egyenesen a tisztaszobába megy meghalni fájdalommentesen, mert tudja, hogy eljött az ideje. Azt, hogy nálunk az emberek figyelnek egymásra, és jó szívvel látnak, ha belépsz hozzájuk. Azt, hogy gyerekként bárkinek a házában játszottunk csapatostul, mindig a kezünkbe nyomtak egy szelet kenyeret vagy kalácsot, s hogy az öregek jó szóval oktattak, és mi ezért tiszteltük őket. Azt, hogy ragaszkodunk a hagyományainkhoz foggal és körömmel, mert tudjuk, hogy csak általuk tudunk fennmaradni, megmaradni. És hogy aki tisztességesen bánik velünk, azt megbecsüljük. És nem szeretjük, ha gonosznak próbálnak minket lefesteni.

– Milyen tervei vannak a könyv megjelenése után?

– December közepén jött ki a nyomdából, és máris eleget tettünk jó pár meghívásnak, de mivel nagy az érdeklődés, januárban folytatjuk a könyvbemutatókat. A könyvek nagy része adományként fog eljutni iskolákba, könyvtárakba, a többit pedig a Libri és a Líra terjeszti.

Fotó: Dombóvári Judit

– Miről szól a könyv és hogyan épül fel?

– Hat nagy egységből áll, melyben Udvarhelyszék, Csíkszék, Háromszék, Marosszék, Középerdély értékeit mutatom be, balladákon, meséken, legendákon, hagyományokon, gyermekjátékokon és helyi recepteken keresztül. Egy különálló egységben pedig az Erdélyben élő népeket tárgyalom. A könyvhöz tartozik egy 70 perces CD-melléklet is, mely a tájegységek zenei világát mutatja be.

– Meséljen kicsit a sikerei titkáról!

– Azt tapasztaltam, hogyha nekifogok valami jó dolognak, akkor az kivirágzik. Mert jönnek és csatlakoznak hozzám, és mindig találok segítséget és támogatókat is. Neki kell fogni és csinálni a dolgokat. A többi megy magától. Ezt a teóriát már Böjte Csabával is megbeszéltük, mikor a gyermekeinek játszottam. Egy példa: szerettem volna zenét tanítani olyan gyermekcsoportoknak, akiknek nincs lehetőségük erre. Most pedig ez a vágyam is megvalósulhat, mert ösztöndíjas lettem a Magyar Művészeti Akadémián, és így kaptam anyagi fedezetet arra, hogy játékosan és a fokozatosság elvét betartva komolyzenét tanítsak gyermekeknek.

– Színésznőből lett koloratúrszoprán. Hol, kiktől tanult?

– Mindig énekelni akartam, csak valahogy a színház jött be elsőnek. Miután megtanultam a színészmesterséget, Debrecenbe szerződtem, mert ott főszerepekkel vártak. Aztán elkezdtem énekelni az Operettszínházban, de felléptem sorban a Thália Színházban, a Győri Nemzeti Színházban, a Szolnoki Szigligeti Színházban, a Hevesi Sándor Színházban is. Rengeteg nagy szereppel ajándékozott meg a sors, de egy idő múlva rájöttem, hogy a klasszikus ének felé fog vezetni az utam. Az elején Laki Krisztina növendéke voltam Németországban, ahonnan hívtak koncertezni Svájcba, Ausztriába, Spanyolországba. Aztán megnyertem a Kanári-szigeteken egy versenyt, ezt követően végigkoncertezhettem a szigeteket. Nagyon gyorsan tudtam haladni a klasszikus vonalon a kurzusok segítségével. Majd Tokody Ilona tanított és vele kaptam a Mester és tanítvány díjat. Hamari Júliát, a világhírű mezzoszopránt is szeretném megemlíteni, mert őt a mai napig is a mesteremnek tekintem. Neki köszönhetem, hogy nagy koncertekre is bejutottam például Montrealban, Torontóban, Hamiltonban, Ottawában és Los Angelesben.

– Utazó, világjáró emberként mit hozott önnek a pandémia? 

– Ausztráliába készültem, ahol kilenc koncertem lett volna, majd Moszkvába és Olaszországba, de a világjárvány kirobbanásával elúszott a nagy koncertek nagy lehetősége is. Ugyanakkor kaptam ezzel a fordulattal más, elmélyülésre lehetőséget adó feladatokat. Tulajdonképpen ez a leállás nagyon fontos volt számomra, hogy visszataláljak a gyökereim­hez. Végre újból volt időm elővenni a régi tervem, hogy Erdélyt népszerűsítsem, és megszerkesszem a most megjelent könyvem. Szeretettel ajánlom mindenkinek, a család minden tagja, minden korosztálya talál benne olvasni-, illetve hallgatnivalót.

Borítókép: Benedekffy Katalin (Fotó: Dombóvári Judit)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.