„A korábbiaktól eltérően a színjátszás mellett a bábszínház, a tánc – kortárs, néptánc, balett –, az opera, a gyermek- és ifjúsági színház, a cirkuszművészet egyaránt bemutatkozik az olimpia műsorán, amit az egész ország területén, több mint hetven partnerintézménnyel karöltve valósítunk meg” – nyilatkozott Vidnyánszky Attila az április 1-jén útjára induló 10. Nemzetközi Színházi Olimpia programjáról a lapunknak adott korábbi interjúban.
Hétszázötven előadás érkezik a Színházi Olimpiára
Három hónapon át a színházé lesz a főszerep hazánkban: az április 1-jével induló 10. Nemzetközi Színházi Olimpia a világszínház nagyszerű előadásait, nemzetközi és határon túli társulatok produkcióit kínálja ötvennyolc ország mintegy négyszáz társulatának részvételével.
A húsvéttól Szent Iván éjjeléig tartó eseménysorozat nemcsak nevében nemzetközi, hiszen 58 országból érkeznek társulatok és közreműködők a hazai színházak meghívására.
Láthatunk majd előadásokat Olaszországból, Németországból, Svájcból és Angliából is, és műsorra kerülnek dél-afrikai köztársasági, kínai, japán és mexikói társulatok produkciói is.
A három hónapos programsorozat 400 társulat összesen 750 előadását öleli fel Budapesten kívül Békéscsabától Győrig, Miskolctól Pécsig több mint hetven hazai helyszínen.
A Színházi Olimpiához több mint húsz fesztivál is csatlakozott, többek között az idén jubiláló VéNégy Fesztivál, a Győri Nemzeti Színház Duna Fesztiválja, a Karinthy Színház Mesemondó Fesztiválja, és természetesen a IX. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) a Nemzeti Színház szervezésében, amely az olimpia központi eseménye lesz. A július 1-jéig tartó fesztiválon közreműködők száma sem mindennapi: 7500 fellépőt köszönthetnek majd a magyar színpadokon a világ minden tájáról.
Június 7-én Fény-anyag címmel különleges olvasásperformansz lesz látható az Oscar- és BAFTA-díjas Juliette Binoche részvételével a Nemzeti Színházban.
A francia művésznő produkciója egy születőben lévő előadás főpróbája, amely Az angyal válaszol című könyv nyomán jött létre. 1943–44 fordulóján, a világháború embertelenségében négy igazságra éhes fiatal művész beszélgetni kezd, kérdéseket tesz fel egymásnak, amelyekre váratlan választ, tizenhét hónapon át tartó tanítást kapnak. A társaság egyetlen túlélője Mallász Gitta, aki lejegyzi ezeket a beszélgetéseket – így született meg Az angyal válaszol kötet, amely immár 25 nyelven olvasható. Juliette Binoche hosszú ideje a kötet rajongója, most színpadról is elénk tárja ezt a művet. Az esten Wajdi Mouawad színész-rendező és Szűcs Nelli, a Nemzeti Színház művésze is részt vesznek. Az előadásra a jegyértékesítés hamarosan kezdetét veszi.
De nemcsak Oscar-díjas színésznőt lát vendégül a színházi olimpia, hanem a háború ellenére hazánkba érkezik a kijevi Ivan Franko Ukrán Nemzeti Drámaszínház, méghozzá két előadással a IX. MITEM-program részeként a budapesti Nemzeti Színházba.
A háborús helyzetre tekintettel a két vendégjáték messze túlmutat önmagán, és a kultúra erejét hivatott bizonyítani. Dmitro Bogomazov rendezésében Bertolt Brecht Állítsátok meg Arturo Uit! című művét május 12-én láthatjuk a Nemzeti Színház Nagyszínpadán, míg május 14-én Albert Camus Caligulájának ad otthont a színház Gobbi Hilda színpada, az előadás rendezője Ivan Urivszkij. Mindkét művész generációjának kiemelkedő és jeles alkotója.
A fiatal tehetséggel, Ivan Urivszkijjel pedig a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia záróelőadásának rendezőjeként is megismerkedhet a közönség: a Szentivánéji álom a Nemzeti Színház társulatának közreműködésével a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon látható június 24-én.
További Kultúra híreink
Borítókép: Állítsátok meg Arturo Uit! (Fotó: Színházi Olimpia)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezIsmét megtelik zenével az ikonikus erőmű
Az első napon fellép az Izlandon élő ausztrál minimalista-experimentális előadó, Ben Frost.
Magyarországon forgatott film debütált Cannes-ban
Cate Blanchett főszereplésével készült a politikai szatíra.
Török kori történelmi fesztivált rendeznek Tatán
A rendezvényen több mint 500 hagyományőrző mutatja be az érdeklődőknek működés közben a korabeli muskétákat, mozsárágyúkat és falkonettákkat.
Húsz év a magyar design szolgálatában + exkluzív videó
A káprázatos válogatásban 22 ország több, mint 200 alkotójának munkái láthatók.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Óriási viharok lesznek Magyarországon - mutatjuk, mikor
Elhunyt az iráni elnök
Vészhelyzet a válogatott védelmében; Orbán Willi búcsúzott
Számszerű vallomás jött Von der Leyenéktől: Magyarország a top10-ben, miközben a „bezzegországok” a sor végére álltak
Ekkorra időzítsd a nyári szabid! Mutatjuk a kánikulai időszakokat
Kevesebb mint egy év alatt dupláztak, akik ide fektettek be
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Ha ezt csinálod a levenduláddal, akkor csodás illata lesz
Dárdai Pál utolsó kívánságát majdnem elrontotta a Hertha, de a fia gólt lőtt
Nagy baj van! Megsemmisítették Európa második legnagyobb gázkompresszor-állomását
Szoboszlai is tátott szájjal hallgatta Klopp öltözői beszédét + videó
Meghalt Varga Szilvia
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezIsmét megtelik zenével az ikonikus erőmű
Az első napon fellép az Izlandon élő ausztrál minimalista-experimentális előadó, Ben Frost.
Magyarországon forgatott film debütált Cannes-ban
Cate Blanchett főszereplésével készült a politikai szatíra.
Török kori történelmi fesztivált rendeznek Tatán
A rendezvényen több mint 500 hagyományőrző mutatja be az érdeklődőknek működés közben a korabeli muskétákat, mozsárágyúkat és falkonettákkat.
Húsz év a magyar design szolgálatában + exkluzív videó
A káprázatos válogatásban 22 ország több, mint 200 alkotójának munkái láthatók.