Angol rádiós slágerlistán a Dirty Slippers

A Dirty Slippers Honest kid című számát Birminghamben még februárban a hét dalává választották az egyik rádióban, múlt héten pedig a manchesteri Reclaim rádióban jutott fel a heti toplistára, az előkelő ötödik helyet megszerezve.

Magyar Nemzet
2023. 03. 06. 19:18
Dirty Slippers
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Dirty Slippers zenekar 2021 nyarán dolgozhatott George Shilling producer (Oasis, Mike Oldfield, Blur, Primal Scream) meghívására a Beatles által legendássá vált, londoni Abbey Road stúdióban. A zenekar több dalt is elkészített az ikonikus falak között, ahol Ed Sheeran egyik hangmérnökével, Neil Daweszel rögzítette a zenei sávokat.

Dirty Slippers
Dirty Slippers Fotó: Sivák Zsófi

 

A Dirty Slippers angol rádiókban

A zenekar hazatérte után szerződést kapott egy brit menedzsmentirodától, ami után február elejétől számos angol rádió kezdte el rotációban játszani a Dirty Slippers Honest kid című újdonságát, amely egyébként a zenekar Rendetlen gyerek című legsikeresebb dalának angol változata.

A Honest kid rövidesen komoly sikereket is elért, hiszen Birminghamben még februárban a hét dalává választották az egyik rádióban, múlt héten pedig a manchesteri Reclaim rádióban jutott fel a heti toplistára, az előkelő ötödik helyet megszerezve. 

Közben több angol és francia zenei portál is beszámolt a zenekar új single-jéről, amelyekről a zenekar a Facebook- és TikTok-oldalain folyamatosan hírt ad a követőinek. 

A folytatásra sem kell sokat várni, hiszen a Dirty Slippers tagjai március 10-én indulnak az Egyesült Királyságba, ahol Bristolban, Birminghamben és Londonban adnak rádió-, valamint online magazinok számára interjúkat, ezt követően március 17-én pedig a többek között az Isle of Wight fesztiválon is bizonyító, jelenleg egy hónapos angol turnén lévő Marseille zenekar meghívására lépnek fel London mellett Guildfordban, a The Holyroyd Arms klubban. 

Március végén pedig elkészül a Honest kid videóklipje is, amely kapcsán számos meglepetést ígér a zenekar.

Borítókép: Koncert (Fotó: Csete Zsolt)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.