A Mama című előadás főszereplője, Pavlina Matiova egyik szerepből a másikba ugorva meséli el az egyes szám első személyben megírt, ezáltal még őszintébbnek és kitárulkozóbbnak ható történetet.
Hol kislányként, hol érett nőként állva a közönség előtt kiváló érzékkel találja meg azt a határt, ameddig elmehet ahhoz, hogy felnőttként gyermeket alakítva még hiteles maradhasson, és ne váljon infantilissá.
Őszinte és bájos játékának kiteljesedésében segítséget nyújt neki a különböző férfikaraktereket alakító mellékszereplő, Michal Zolták, illetve a kétfős zenekar, amely a különböző történelmi korokhoz, illetve a színpadon megelevenedő történetek hangulatához illeszkedő zeneszámokkal olykor még teljesebbé teszi a hatást, máskor pedig oldja a megpróbáltatások láttán érzett feszültséget. A valódi, őszinte vallomásokkal teli, szívhez szóló, mégis humorral, iróniával elmesélt történeteknek és az élőzenének köszönhetően egy igazán izgalmas világban találjuk magunkat.
A négy egységre tagolható történet első része a II. világháború előtti Csehszlovákiába repíti a közönséget, majd a kommunizmus időszakán át, az 1970-es éveken keresztül megérkezünk az 1980-as évekbe. A megélt traumák az egymást követő részekben spirálként, egyre fokozódó igazságtalanságok terhével nehezülve térnek újra és újra vissza. Az első részben a kilencéves Hana meséli el történetét: a II. világháború előtti, ellentmondásokkal teli időszakban járunk.
Bevezetik az iskolakötelezettséget, de a roma gyerekeket az osztálytársaik és a tanáraik többsége is idegenkedve, megvetéssel fogadja.
Ugyancsak az első részben, egy látványosan koreografált árnyjátékot nézve ismerhetjük meg Hana életének másik nagy traumáját: tizenhat évesen a háború miatt búcsúznia kell szerelmétől. A második rész – amelyben Luca a főszereplő – szembesíti a nézőket az 1958-as letelepedési törvény igazságtalanságával, amelynek következtében a fiatal nő férje Ostravában ragad, ahol új családot alapít.
A harmadik részben az 1970-es évek elevenednek meg: Romanától – akit nagymamája nevelt fel – „nem megfelelő életkörülményei” miatt elveszik újszülött gyermekét, Sylviát, akit a negyedik részben egy gyermekotthonban látunk viszont, ahonnan nevelőszülőkhöz kerül. A velük való konfliktusokat még elfeledné, amikor Pepa személyében rátalál a szerelem és gyermekük is születik. Azonban elszakadnak egymástól, amikor a férfit behívják katonának. Sylvia ezután tudja meg, hogy ismét gyermeket vár, akit császármetszéssel hoz világra. Az örömhírről egy szerelemtől fűtött hangvételű levélben számol be a férjének, akivel mindketten nagy családról álmodoznak. Akkor még csak mi, nézők szembesülünk vele, hogy immár hiába: a császármetszés során egy bizottság döntése alapján jogtalanul sterilizálták.
Itt érünk el a traumákkal teli családtörténet csúcspontjához.
A David Tiser által rendezett előadás legnagyobb erénye, hogy egyszerre szórakoztat, miközben fontos társadalmi traumákra, igazságtalanságokra is felhívja a figyelmet. Mindemellett sztereotípiákat rombol, és hitelesen, az adott társadalmi közösségből származó előadók által tolmácsolja a történetet.
Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE!
