Lencsés Lajos oboaművész észreveszi az élet apró csodáit

Carl Philipp Emanuel Bach és Josef Suk művei csendülnek majd fel január 23-án és 24-én a veszprémi Hangvillában a Mendelssohn Kamarazenekar és Lencsés Lajos oboaművész közös koncertjén. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) levelező tagja az MMA által közzétett interjúban egyebek mellett emigrációról, az előadóművészek törékenységéről és Kurtág György zeneszerző ajándékáról is mesélt.

Forrás: MMA2024. 01. 02. 22:00
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint mondta, nem két-, inkább háromlaki életet él, és a mai napig csodálkozik azon a fiatalemberen, akinek az 1960-as évek közepén volt bátorsága elindulni a nagy ismeretlen felé. 

Ettől még ez a hazám: ide születtem, ebbe a nyelvbe, kultúrába. A Zeneakadémia után sikeresen felvételiztem a párizsi Conservatoire-ba, később a disszidensekből álló Philharmonia Hungarica tagja lettem, majd a Stuttgarti Rádiózenekarban játszottam harminchét esztendőn át, 65 éves koromig. Ennyi év után természetesen kötődöm Stuttgarthoz is, ha pedig el akarok tűnni a világ elől, arra ott a provence-i házam – a falusiak azt sem tudják, hogy mi a mesterségem. Ülnek a kávéházban, és kérdezik: „Lajos, te már megint nyaralsz?” Persze, ha nem jönnek el a házam előtt, nem is hallják az oboaszót. Azért én mindennap gyakorlok – ez becsület dolga –, de a pihenés, töltődés időszaka is nagyon fontos, amikor elmerülök a nyelvekben, a különféle kultúrák szellemi alkotásaiban

– fejtette ki gondolatait az interjúban az oboaművész, aki legutóbb az MMA kerek születésnapos zeneművészeinek koncertjén váratlanul – műsoron kívül – alig egyperces szólóval kápráztatta el a közönséget. Elárulta, hogy ez egy spontán jött ötlet volt. Mint mondta, a koncerteken jó esetben megszületik egyfajta lelkiállapot. Márpedig ott és akkor megszületett.

– A nádnyelves hangszerek megszólaltatójaként mondhatom: 

a Carl Philipp Emanuel Bach-mű előtti csönd már része az alkotásnak, ezért nem is lehet siettetni azt. Bár az ujjak mozognak, de a lélek muzsikál.

Ez az ünnepi koncert arra késztetett, hogy végiggondoljam: meddig szabad muzsikálni? A muzsika természetesen időtlen, de mi, muzsikusok végesek vagyunk. A közönség elvár tőlünk egyfajta jól menedzselt, „sportos” eseményt – teljes joggal –, de vajon szabad-e a magunk törékenységében is megmutatkoznunk? – tette fel az improvizáció kapcsán a kérdést a művész.

Lencsés Lajos oboaművész hisz az élet apró csodáiban (Fotó: Nyírő Simon/MMA)

Lencsés Lajos azt is felidézte, hogyan ismerkedett meg a meglepetésráadásként játszott Hommage L.L. 80. születésnapjára című darab szerzőjével, Kurtág Györggyel.

A nyolcvanadik születésnapom alkalmából felléptem a BMC-ben. Ott is szálltam meg, éppen azon az emeleten, ahol Kurtág György, korunk egyik legnagyobb zeneszerzője lakik. Próba után kaptam tőle egy üzenetet: „Jöjjön be hozzám este fél tizenegyre!” Életem egyik legszebb napjaként tartom számon találkozásomat a 97 éves Kurtág Györggyel, aki szellemileg friss, valóságosan sugárzik. Mondta, hogy írt nekem egy miniatűr darabot, ami tulajdonképpen egy ballada.

Ettől megilletődtem. Megittuk a pertut, és ő elmesélte, hogy egy korai József Attila-vers megzenésítésén dolgozik, fel is olvasta a Kukoricaföld című költeményt: „…A hűs Alkony beborít csöndes kékkel, / Én Rád gondolok nagy gyönyörüséggel”. A tiszta poézis hangján szólalt meg Kurtág, minden sallang nélkül. „Gyere be holnap is” – kérte, amikor éjfél előtt visszaindultam a szobámba. A következő este bevittem hozzá az angolkürtöt, és eljátszottam az ajándékba kapott Hommage L.L. 80. születésnapjára című kis darabot. „Holnap az oboát hozd be” – mondta búcsúzóul a mester, és én másnap már oboán fújtam el neki a művet. „Azt hiszem, az oboa d’ amore lenne a legszebb” – tűnődött Kurtág. A „szerelem oboája” is a nádnyelves hangszerek családjába tartozik, hangfekvése az angolkürt és az oboa között van. Gyönyörűségesen szépen szól, Bach kantátáit például többnyire ezen halljuk. A születésnapi találkozás után készítettem egy felvételt: Kurtág ajándékát először oboán játszottam, utána az oboa d’ amore következett, majd az angolkürt. Háromperces felvétel az egész, ugyanaz a darab három ruhában. Az első verzió racionális, a második szentimentális, az utolsó inkább profetikus. Remélem, egyszer hallható lesz lemezen is – osztotta meg gondolatait és érzéseit az oboaművész, akinek a lemezeinek és az éveinek száma vetekszik egymással.

– Néha hihetetlen, milyen úton-módon találok rá művekre. A Zeneakadémián sokat blattoltam angol, francia, orosz kottákból szinte még gyerekfejjel, Schwáb tanár úr óráin. Egy ilyen alkalommal beleszerettem egy 18. századi darabba, mint egy szép lányba. Évekkel később merült fel bennem a gondolat, hogy utánanézzek: Ivan Efsztafjevics Khandoshkin brácsaversenye volt átírva oboára. Khandoshkinról nem sokat tudunk, még egy portré sem maradt fenn róla. Jobbágycsaládba született, kiválóan hegedült, Naryskin grófnál szolgált, majd III. Péter cár zenekarában. Műveiből nem sok jutott el hozzánk. Az általam megismertet mindenesetre vonós zenekarra hangszereltem, és lemezre vettem. Hatalmas siker lett! „Honnan szedted ezt a gyönyörű darabot?” – kérdezgettek, akik hallották. Hát így dédelgetem magamban a nekem kedves zeneműveket, sokat közülük úgy kellett felkutatni az olaszországi Modena Biblioteca Estense könyvtárában, ahol történelmi jelentőségű köteteket és kéziratokat őriznek. Jöttek aztán a nagy lemezcégek felkérései, és az együttműködésből megszületett több tucat kiadvány – csak a Budapesti Vonósokkal huszonöt CD-t készítettünk –, amely a világ minden táján megtalálható – fejtette ki Lencsés Lajos, aki azt is elárulta, mi motiválja még nyolcvanévesen is.

Bányászcsaládba születettem. A környezetemben élő emberek rettenetesen durva munkát végeztek, s közben lelkileg érzékenyek, kreatív elmék voltak. Édesapám gyönyörűségesen hegedült, s bár tizenhárom éves korától fogva a bányában dolgozott, mégis megvolt benne az a finomság, amit Antoine de Saint-Exupéry a szív intelligenciájának nevez. Ezzel az örökséggel sok zsákutcát elkerültem.

A karrieristák egymás után százszor is elvállalnak egy darabot, vagyont keresnek vele, és persze megutálják. A leghíresebb oboaműveket – sokat mondok – összesen tízszer, ha játszottam, így nem tettem tönkre magamban, eljátszom most is szűziesen. Átadom, s közben kiadom minden erőmet, de már kapom is vissza, mert feltöltődöm a közönség szeretetétől. A közönség szeretete élteti a művészt! Nehéz időszakokban különösen fontos tapasztalatom, hogy észre kell venni a csodát, mert az megtörténik, még ha nem is tűnik fel másnak – hangsúlyozta Lencsés Lajos.

Borítókép: Lencsés Lajos oboaművész (Fotó: Nyírő Simon/MMA)

 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.