Követőkre vár a Honthy-díj alapítójának példája

Kétségtelen, hogy Honthy Hanna, a primadonna neve fogalom, sőt, nem földtől elrugaszkodott kijelentés az sem, hogy színpadi jelenléte és művészete viszonyítási pont azok számára, akik ma az operettszínpadon szeretnének kiteljesedni. A róla elnevezett díj Eleni Korani műkereskedő, az Ernst Galéria tulajdonosa kezdeményezésére, a Budapesti Operettszínházzal együttműködésben jött létre. Az első Honthy-díjakat a 2017/2018-as évadban osztották ki, az elismerés pedig azóta hivatkozási alap nemcsak a teátrum dolgozói, hanem a szakmabeliek és a közönség számára is. A Honthy-díj bizottság elnökét, Eleni Koranit és a bizottság főtitkárát, Molnár Zoltánt az elismerés odaítélésének állomásairól és a jövőbeli terveikről kérdeztük.

2024. 04. 04. 5:36
Eleni Korani és Molnár Zoltán átadja Honthy-díjakat az Operettszínházban 2023 októberében.
Eleni Korani és Molnár Zoltán átadja Honthy-díjakat az Operettszínházban 2023 októberében. Fotó: Janus Erika/Budapesti Operettszínház
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakmai mérce mindenekelőtt

– Legutóbb a Budapesti Operettszínház centenáriumi évadában beszélgettünk. Több aspektusból közelítettünk már a Honthy-díjhoz, de még nem beszéltünk a felterjesztéstől az átadásig vezető útról. Milyen szerepe van ebben a színháznak, kikkel dolgozik együtt a Honthy-bizottság?
Eleni Korani: – Számunkra nagyon fontos az együttműködés a színházzal, ami azzal kezdődött, hogy megalapíthattuk a Honthy-díjat, azaz az akkori vezetőség befogadta és támogatta az ötletünket. Ez a kölcsönösség a mai napig fennáll, hiszen a színházzal közösen készül el a díjra érdemesek listája. Először egy javaslatot kérünk a teátrum vezetésétől, hogy kik azok a művészek és a produkcióban közreműködő háttérszakemberek, akik az adott évadban jelöltek lehetnek. 

Ezt követően a Honthy-bizottság tagjai minden előadást több alkalommal is megnéznek többféle szereposztásban, vagy ha erre épp nincs mód, akkor felvételről, amit szintén a színház bocsát a rendelkezésünkre.

 Hunyadi Valéria dekoratőr személyében a Budapesti Operettszínház szintén delegált egy tagot, aki hat éve segít minket a végső döntés meghozatalában. Az első díjátadót követően folyamatos kihívásokkal szembesültünk, először a pandémia, majd a gazdasági nehézségek okozta bemutatók csökkenése, így folyamatosan változott a díjátadók programja. Úgy érzem, a 2023-as évre kialakult egy méltó gálaest. 

A színház nyitott volt a felvetésünkre, így az évad két bemutatójából, egy operett és egy musical egyveleget színpadra állított. Pazar gálaműsor készült, amely mind a meghívottak, a fellépők és szervezők elragadtatását elnyerte.

 

Honthy-díj átadó
A képen Eleni Korani és Molnár Zoltán
Eleni Korani, a Honthy-díj bizottság elnöke és Molnár Zoltán főtitkár. Fotó: Janus Erika/Budapesti Operettszínház

– Eleni Korani műkereskedő, Ön pedig a pénzügyi szférában dolgozik. Mi biztosítja azt, hogy ez a díj legitim tud lenni? 
Molnár Zoltán: – A Honthy-díjat civilként alapítottuk, ami csupán annyit jelent, hogy a bizottság elnöke és titkára nem színművész, nem színházi ember. Ugyanakkor ahhoz, hogy a véleményünk mérvadó legyen a színház, a művészek számára, az kell, hogy évadokon keresztül a szakmaiságra láthatóan rámutatva történjen meg a díjazottak kiválasztása. Úgy gondolom, hogy ezt egyszer sem kellett bizonygatnunk. Az elismerés jelentőségét az is mutatja, hogy a színészek között és a szakmában is hivatkozási pont lett a Honthy-díj. Például Homonnay Zsolt a 2017/2018-as évadban az évad férfiszereplője kategóriában a Macskadémon és a Dorian Gray című előadásokban nyújtott alakításért vehette át az általunk alapított díjat, majd 2021-ben, amikor Jászai Mari-díjjal ismerték el a művészetét, ott állt az életrajzában, hogy Honthy-díjas. 

De a kiváló primadonna, Fischl Mónika esetében szintén hivatkozás volt az évad női főszereplője kategóriában a Maya című előadás címszerepében nyújtott alakításért megkapott Honthy-díj, amikor 2022-ben Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki. 

Végül idén nemzeti ünnepünk alkalmából Janza Kata művésznő kapott Jászai Mari-díjat, aki 2022-ben először tőlünk vehette át a Honthy-díjat a Veszedelmes Viszonyokban nyújtott  alakításáért. 

Az egyéni teljesítmények elismerése mellett pedig a díj célja az, hogy felhívja a magyar operettre, tágabb értelemben a magyar kultúrára a figyelmet, s hosszú távon is bevonjuk a színház életébe a mecenatúrát, azaz a finanszírozási oldalról a nagyvállalatokat, valamint a magántőkét.

Felhívni a mecénások figyelmét 

– Az utóbbira tudnak esetleg jó példát, mérföldkövet említeni az elmúlt évekből? 
E. K.: – Tóth Nikolett balettművész megsegítése nagy mérföldkőnek számított, s mutatja, hogy igenis van útja és létjogosultsága a mecenatúrának és a Honthy-díj bizottsága által végzett munkának. Tóth Nikolett, a Budapesti Operettszínház művészeként szenvedett balesetet, ami miatt kerekesszékbe kényszerült. Molnár Zoltán szponzorokat bevonva kereste a megoldást, így a balettművészt az életminőségét javító eszközhöz, egy elektromos kerekesszékhez a Honthy-díj bizottság segítette. A Diótörő karácsonyi 50. jubileumi előadásán Niki ezzel tudott először a színpadon megjelenni. Több mint szívet melengető volt látni. A díjnak tehát – ahogy már korábban is mondtuk – ez az egyik pillére, hogy egy nemes célért lehet tenni akár úgy, hogy felhívjuk a cégek és mecénások figyelmét egy szörnyű sorstragédiára, egy támogatásra méltó élethelyzetre. 

A megismételhetetlen varázsa

– Miért pont Honthy Hanna nevét viseli az Önök által alapított elismerés?
E. K.: – A díj elnevezése során is együttműködtünk a teátrummal. 

Az Üstökös, Csillag és egyéb elvont fogalmak helyett nevekben gondolkodtam, méghozzá női nevekben, hiszen az operettekben is a főhősnőért történik minden, ő áll a dramaturgia középpontjában.

 Így merült fel az ünnepelt primadonna, Honthy Hanna neve. 
M. Z.: 

Honthy Hanna azért is tűnt jó választásnak – ellenben például az operett műfajában szintén nagyot alkotó Fedák Sárihoz képest –, mert Honthyhoz még a ma élő embereknek is van valamilyen személyes kötődése, élménye, ha máshonnan nem, felvételről. Az ő művészetében van egy alapvető kulcs, ami a személyesség. Ezt a XX. században Honthy tudta a legjobban. Kinézett a közönségre, kapcsolatot tartott a publikummal: ahogy ő színpadra lépett, a néző máris azt érezte, hogy itt lesz egy olyan játék, amibe ő be lesz vonva, amiben ő együtt fog játszani a művésszel. 

A színházban egyetlen játékos csapat van, amit úgy hívnak, hogy művészek és közönség együttesen.

 Nincs két csapat, nem játszhatnak a művészek maguknak, mert ha maguknak játszanak, akkor a közönség meg magának fog unatkozni. 

Kell az interakció, hogy ez ne történjen meg. Ha úgy tetszik, ez a közvetlen kapcsolat, a közösségélmény, az aznap este élménye, a megismételhetetlenség élménye. Honthy ebben volt egyedi, s a mai napig egy olyan példakép, amihez hasonlót nem tudunk mondani az ismert és a média által megörökített operettszemélyiségek sorából.


– Milyen további tervei vannak a Honthy-díj bizottságának?
E. K.: – A következő díjátadót az évad végén tartjuk. A színház és az alkotóművészek folyamatos inspirációt jelentenek számunkra, így ahogyan egy előadás, úgy a Honthy-díj is folyamatosan fejlődik. 

Mindenképpen szeretnénk, ha a közönség aktívabb részese lenne az elismerés odaítélésének.

Ez megtörténhet akár egy közönségdíj kategória felállításában, valamint abban is, hogy tematikus beszélgetős esteket szervezünk a korábbi díjazottakkal az évad során. Tervben van egy nagyszabású Honthy-díj gála megszervezése is, ahol szintén a korábbi díjazottak adnának műsort, ami egy újabb kapcsolódási pont lenne a közönséggel. 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.