Az árak? Úgy elszabadultak, hogy követni képtelenség. Egy kiló marha tizennégyben, tudják, mikor ünnepélyesen kitört a nagy háború, és Vilmos császár azt üzente, hogy mire lehullanak a falevelek, itthon lesznek a fiaink, szóval tizennégy nyarán a kiló marha két koronába került. Most meg tizenegy korona, persze feketén, mert másképp egy dekát se kapni belőle. Teodóra nagysága könnyen költ, mert állítólag az élelmiszer cédulák felett is a jegyző mondja ki az áment.

Na, elég az hozzá, hogy hét hónapra rá megszületett a kicsi. Korbuly Jánosnak keresztelték, akárcsak a jegyzőt. Hét hónapra jött. Ki hiszi el? Legfeljebb az a balek Korbuly. Ahogy cseperedik Jánoska, hát kiköpött olyan, mint a Grünberg. A Korbuly kese hajú, Grünbergnek nagy fekete lobonca volt – vagy van, mit tudom én már – akárcsak ennek a gyereknek. Összenevetnek az emberek a hátuk mögött. Azért kíváncsi lennék, hogy mit mond az asszony, ha egyszer csak beállít a Grünberg Pali.

*

Egy ártatlan vérvétellel oda lett minden. Együtt mentünk apámmal negyvenkettőben, hogy vért adjunk a tábori kórházak javára. Akkor derült ki, hogy én az A, apám pedig a B vércsoportba tartozik. Piszkált a dolog. Mielőtt besoroztak, és a Don kanyarba vittek megvédeni a hazát, Mári néném leült velem egy délután, elvégre nem maradhatok bizonytalanságban, és elmesélte a történetet. Akkor tudtam meg, hogy a valódi apám nem Korbuly János, akit édesapának szólítok, és vasárnaponként egymás mellett állunk a misén, hanem egy zsidó ember, bizonyos Grünberg Pál, aki Zöldhegyire magyarosított.

Egyszeriben megértettem az összesúgásokat, a hirtelen elhallgatásokat, ha beléptem valahová. Forogni kezdett velem a világ. Még a nevem sem igaz, a vallásom se. Kérdőre vontam anyámat: hogy tehette ezt velem? Nehéz időkről beszélt, a nagy háborúról, a nyomor réméről, és arról, hogy az apám, Korbuly, aki ezek szerint nem az apám, már régebben udvarolt neki, csak ő belehabarodott Grünbergbe, aki egy igazi férfiszépség volt, továbbá rendes ember. Már az esküvőt tervezték, mikor az emberét elvitték a háborúba. Egy katona társa jelentkezett azzal, hogy az orosz fronton Grünberg eltűnt, alighanem elesett. Akkorra már kifogytak mindenükből, anyám várandós volt velem, mit tehetett? Engedett a jegyző ostromának. Évekig rettegett, hogy kiderül az igazság.

Én már a Donnál voltam az egységemmel, mikor anyámat temették. Tele voltam gyűlölettel, legszívesebben meghaltam volna, de a Teremtő mást rendelt. Mikor hazajutottam, évekig kerültem Korbuly Jánost. Egyszer aztán, ötvenegyben megkerestem mégis. Leültünk egy padra, ő az egyik végén, én a másikon. Szótlanul. Aztán egyszer csak megéreztem, ahogy a kezét ráhelyezi a kézfejemre. Fölnéztem, apám nézett vissza rám.

Borítókép: piactér, 1917. (Fotó: Fortepan/Országos Széchenyi Könyvtár)