A perzsa leopárdkölyköket bemutató sajtóeseményen Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettese elmondta, hogy az állatkert megújítása nem áll meg, a leopárdok számára is otthont adó kifutó felújítása folyamatosan zajlik, a fővárosi önkormányzat mintegy 45 millió forintot adott a helyszín megújulásához. A beruházás a tervek szerint 2022 márciusára készül el, a felújítás eredményeként a terület a mozgássérültek számára is körbejárható lesz – tette hozzá.
Rendkívül ritka és tüneményes perzsa leopárdkölykök születtek a budapesti állatkertben
Péntektől láthatja a nagyközönség a tízhetes perzsa leopárdkölyköket a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a hím és nőstény állatok nevére csütörtöktől lehet szavazni az intézmény honlapján – közölte a Bama.hu.
Az állatkert részt vesz abban a programban, amely törekszik megmenteni a veszélyeztetett fajokat, így a perzsa leopárdokat is.
A fajmentő programban számítani lehet arra a jövőben, hogy egy másik állatkert idővel jelentkezni fog, hogy az állatokat máshol szaporítsák a megfelelő génállomány megőrzése érdekében
– mondta Szabó Roland, a Fővárosi Állat- és Növénykert operatív igazgatója.
A Fővárosi Állat- és Növénykert nagymacskákkal, ezen belül az Afrikában és Ázsiában is élő leopárdokkal régóta foglalkozik. Legnagyobb termetű alfajuk a perzsa leopárd, amely a Kaukázustól Pakisztánig őshonos. Ez egy veszélyeztetett nagymacska, amely 2003 óta folyamatosan él a városligeti intézményben – mondta Hanga Zoltán szóvivő.
A tízhetes kölykök két hete kapták első oltásukat, amelyet csütörtökön egy ismétlő, kombinált vakcina beadása követett
– tette hozzá.
Az érdeklődők csütörtök estétől hét napon át voksolhatnak a két leopárdkölykök nevére a budapesti állatkert honlapján. A nőstény állatra a perzsa Arya (jelentése: tiszteletre méltó), az Azara (jelentése: tűz, skarlátvörös), valamint az Azra (jelentése: szűz, ifjú hölgy) nevek kiválasztásával lehet szavazni. A hím kölyök párducra az arab és perzsa eredetű Amir (jelentése: uralkodó, vezér halhatatlan), Azad (jelentése: független, kötetlen), valamint Aziz (jelentése: erőteljes) nevek közül lehet voksolni – mondta Hanga Zoltán.
Az eredeti cikk ITT érhető el.
Borítókép: Az új jövevények a gondozók kezében (Fotó: MTI/Kovács Attila)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezRománia felfedezte a mi ékkövünket, súlyos balkáni árat fizethet Torockó
Torockó Erdély azon helyszíne, amely a magyarság számára különleges, már-már zarándokhelyi jelentőségű.
Megható kezdeményezés: közös programokkal várják az ép és a beteg gyermekeket és családjaikat az első nyitott Prader–Willi-napon
Május 12-én, vasárnap Szigetmonostoron várják nemcsak az érintett családokat, hanem minden gyermekes családot az első nyitott Prader–Willi-napon.
Lopta az áramot, hogy költséghatékonyan működtesse a pékséget, meg is lett a baj belőle
Tizenegymillióba kerülhet ez a kör.
Így csap le a rendőrség a legnagyobb titokban, amikor nem is látja őket + videó
Gyorshajtás, piros lámpa, záróvonal, stoptábla – mindegy, milyen szabályt szegett meg, a rendőrök akkor is figyelnek, amikor azt hiszi, hogy nem.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter gazdasági vezetőjének bűntársai egy ismert politikus nevével is visszaéltek
Meghúzta a határt az OTP, a többi bank pedig követi a példáját
Szinte senki nem tud helyesen válaszolni erre a 10 kérdésre! Teszteld a földrajz tudásod!
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Itt a vége, III. Károly váratlan lépésre szánta el magát
Nem csitulnak az indulatok a Fico-merénylet után + videó
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
A Fradi is bejelentette Sztankovics távozását, már a derbin sem ő irányít
Sztankovics mindenkit lóvá tett az olaszokkal, máris megvan az új csapata
Elszabadul a pokol
Sztankovics távozása miatt egymásnak estek a fradisták
Óriási fordulat állhat be Lőw Zsolték jövőjében a Bayern Münchennél
Címoldalról ajánljuk