1899-ben nagyon akartunk találkozni az 1900-as új esztendővel, ahogy ezen az érdekes korai, klasszikus budapesti képeslapon is látható, olvasható. A feladó vastagon felrótta a lap tetejére a mágikus 1900-as évszámot, majd alant, gyöngybetűkkel nekilátott az üzenetnek, érzékeltetvén, hogy sorai két évszázad határán születnek: „Kedves postamester úr! A XX. század első boldog újévét e helyről kívánom. Szászváros, 1899 XII 28.”
Két kor határán
1899-ben nagyon akartunk találkozni az 1900-as új esztendővel, ahogy ezen az érdekes korai, klasszikus képeslapon is látható.
A feladó nevét nem tudtam kisilabizálni, ám a címeres hátlapon a nagy gonddal írt, cirkalmas betűk kirajzolták a címzettet, nevezetesen a bikfalvi postamestert, Simon Samut a Székelyföldről. Az időutazó mindig elmereng, ha postamesterhez kötődő lap keveredik a gyűjteményébe, hiszen a postahivatalok vezetői nélkül nem működött volna a magyar királyi postahálózat, amely megannyi, e laphoz hasonló gyönyörű, dokumentumértékű, színes és fekete-fehér múltdarabkát bocsátott útra a békeidőkben.
Ma 2023-ba léptünk. Bikfalva épp Romániáé, ahogy Szászváros is. A jövőt egyre nehezebben látjuk előre, viszont tán óvatosabbak és fortélyosabbak is vagyunk, mint 124 évvel ezelőtt. Az viszont a szétszaggattatás ellenére is bizonyos marad, hogy az erdélyi magyarok szemében a főváros sosem lesz Bukarest, csakis Budapest.
További Mozaik híreink
A sorozat további epizódjait ITT tekinthetik meg.
Borítókép: „Budapest. Jobb part.” Az 1896-os ezredévi képeslapsorozat egyik 1899-ben postázott darabja (Forrás: Balázs D. Attila gyűjteménye)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezRománia felfedezte a mi ékkövünket, súlyos balkáni árat fizethet Torockó
Torockó Erdély azon helyszíne, amely a magyarság számára különleges, már-már zarándokhelyi jelentőségű.
Megható kezdeményezés: közös programokkal várják az ép és a beteg gyermekeket és családjaikat az első nyitott Prader–Willi-napon
Május 12-én, vasárnap Szigetmonostoron várják nemcsak az érintett családokat, hanem minden gyermekes családot az első nyitott Prader–Willi-napon.
Lopta az áramot, hogy költséghatékonyan működtesse a pékséget, meg is lett a baj belőle
Tizenegymillióba kerülhet ez a kör.
Így csap le a rendőrség a legnagyobb titokban, amikor nem is látja őket + videó
Gyorshajtás, piros lámpa, záróvonal, stoptábla – mindegy, milyen szabályt szegett meg, a rendőrök akkor is figyelnek, amikor azt hiszi, hogy nem.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter emberei a magyarokat gyalázták Ukrajna miatt
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Most érkezett: elhunyt az Operettszínház színművésze
Kevesebb mint egy év alatt dupláztak, akik ide fektettek be
Lehetetlen teszt, ha megfejted, az emberek 1 százalékába tartozol
Az ukránok megtalálták Putyinék Achilles-sarkát, jöhet az áttörés?
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Megható búcsú: több ezer szurkoló sörét fizette a BL-döntős sztárfocista
Ukrajna bármit megengedhet magának?
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
Címoldalról ajánljuk