Testközelből ellenőrizte a megbízó a magyar ellenzék feladat-végrehajtását. Mi ez, ha nem szovjet típusú diktatúra? Az. Egyesek szerint nyomásgyakorlás történt, mások szerint „csak” ellenőrizte Pressman elvtárs, hogy az elvtársak végrehajtják-e az elrendelt műveletet. A lényeg, hogy a magyar ellenzék vezetője ma David Pressman volt a magyar parlamentben.
Ilyen durván és egyértelműen még a megszálló szovjetek sem gyakorolták a hatalmukat. Talán a holland, francia, brit gyarmattartók szokása lehetett az ilyen szoros, testközeli ellenőrzés. A magyar ellenzék pedig örömmel nyalta… Ó, mit nem mondok (írok)… Örömmel hajbókolt az amerikai dollárpapa előtt.
Ilyen nyilvánvaló hazaárulást talán még a momentumos kiscsajoknak sem sikerült elkövetni Brüsszelben, amit most itthon (nekünk legalább is ez az otthon) elkövetett a magyar dollárbaloldal. Akiket eddig dollárbaloldalnak ismertünk, mára szimpla amerikai talpnyalók, hazaárulók lettek. Biden pici pincsijei, akik már nemcsak a derekukat adták be csekély dollárért cserébe, hanem eladták a hazájukat, az elveiket. Mindent elárultak, nemcsak a szavazóikat, hanem az őseiket, azokat a magyar harcosokat, akik a történelmünk során a magyar szuverenitásért, a függetlenségünkért az életüket adták. Ezek szimplán árulók, akik kétrét görnyedve alázták meg magukat az amerikai helytartó előtt.
Semmiben sem különböznek azoktól a kommunistáktól, akik 1956-ban behívták a később „ideiglenesen itt állomásozó” szovjet csapatokat. Mi jöhet még? Ideiglenesen itt állomásozó amerikai lánctalpasok harcolnak majd a Corvin közben becsületes magyar hazafiakkal? Ezeknek semmi sem szent? Nem, ezeknek tényleg semmi sem szent.
Borítókép: Az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, David Pressman a magyar parlamentben személyesen vett részt azon a rendkívüli ülésen, amit a magyar ellenzék kérésére hívott össze a házelnök 2024. február 5-én Budapesten (Fotó: AFP/Kisbenedek Attila)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezPottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Ennyit az elhivatott megmondóember hamis legendájáról.
Ki az újságíró?
A hírre, miszerint Karácsony Gergely elé a saját sajtósa tartja az RTL Klub mikrofonját, majd készít vele előre egyeztetett kérdések alapján interjút, sokan nagyon néztek.
Sz…r ember vagy, Karácsony Gergely
Nem vagyok most sem újságíró, sem senki, csak egy apa vagyok, aki aggódik a fiaiért. Gergő, te el akarod venni a két huszonéves fiamat, hogy háborúba hajtsd őket!
Az ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezHogyan tovább, Ferencváros?
Nem akarunk woke-keltetőt Józsefvárosban
Törékeny porcelán
Az ABBA-tól a nem bináris senkiig
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezSz…r ember vagy, Karácsony Gergely
Nem vagyok most sem újságíró, sem senki, csak egy apa vagyok, aki aggódik a fiaiért. Gergő, te el akarod venni a két huszonéves fiamat, hogy háborúba hajtsd őket!
Az ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.
A szólásszabadság felkent papjai őrjöngve ünneplik az elnyomó brüsszeli kommunista diktatúrát
A brüsszeli kommunista kiáltvány, a Politico legalább tíz perccel korábban megírta, mint ahogy az megtörtént, hogy rendőrök törtek be a rendezvényre.
Szeretne ön meghalni Zelenszkijért? Én nem. Pedig Macron ezt tervezi
Szerencsés vagyok, mert 55 évesen végignézhetem, ahogy előbb meghalnak a fiaim Zelenszkijért. Nyugodtan eltemethetem őket.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orkánszerű széllel csapott le a szörnyű vihar Magyarországra
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Óriási botrány a Next Top Model Hungaryben – Tomán Szabina páros lábbal szállt bele a műsor sztárjába: „Tényleg jól játszod a szereped…”
Ha nem hiszi el, hogy valóban tönkretette a német és a magyar gazdaságot az orosz-ukrán háború, csak ezt az egy ábrát nézze meg
Rengeteg rendőr és mentő lepte el a budapesti pláza környékét, nagy a baj
Lesújtó jövőkép érkezett Lengyelországból: Donald Tusk miatt nehéz helyzetbe kerülhet Magyarország
Soha nem voltam ilyen boldog – mondta a verőcei halálos hajóbaleset egyik áldozata a tragédia előtt fél órával + videó
Kirúgták Újpestről a bulizós magyar válogatott focistát
Szívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves srácról
Összeomlik az Ukrajnáról szóló békekonferencia
További részleteket közölt a verőcei hajóbalesetben meghalt és eltűnt fiatalok iskolája
Nem igaz, hogy már csak egy embert keres a rendőrség a verőcei tragédia után
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezPottyondy Edina a saját kardjába dőlt, nagyon durván leégette magát
Ennyit az elhivatott megmondóember hamis legendájáról.
Ki az újságíró?
A hírre, miszerint Karácsony Gergely elé a saját sajtósa tartja az RTL Klub mikrofonját, majd készít vele előre egyeztetett kérdések alapján interjút, sokan nagyon néztek.
Sz…r ember vagy, Karácsony Gergely
Nem vagyok most sem újságíró, sem senki, csak egy apa vagyok, aki aggódik a fiaiért. Gergő, te el akarod venni a két huszonéves fiamat, hogy háborúba hajtsd őket!
Az ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.