Színe-java: válogatás Gianluigi Buffon legszebb védéseiből.
Ezt mondta Jürgen Klopp a pályán, az utolsó Liverpool-meccse után
A győzelemmel búcsúzó német edző a hitről is beszélt a Liverpool szurkolóinak.
Színe-java: válogatás Gianluigi Buffon legszebb védéseiből.
Buffon 648. alkalommal védett a Serie A-ban Fotó: Juventus.com
A Juventus 42 éves kapusa szombaton 648. alkalommal állt valamelyik Serie A-csapat hálója előtt; mondjuk, nem sok együttes jöhet számításba, csak a Parma és a Juve. Leírni is hátborzongató, majdnem negyedszázada, 1995. november 19-én a Milan ellen mutatkozott be a Serie A-ban – Nevio Scala, a legendás edző bízott 17 éves tehetségében –, és nem is kapott gólt az aktuális bajnok elleni 0-0-s meccsen. Az időközben eltelt 25 évből hatot (2001-ig) a Parmában védett, tizennyolcat pedig a Juventusban, az egyetlen hiányzó idényt, a 2018–2019-est pedig Párizsban töltötte, a PSG-nél.
A 648. Serie A-fellépésre december óta kellett várnia Giginek, mert ma már Wojciech Szczesny a Juve első számú kapusa, bár Maurizio Sarri vezetőedző most is hangoztatta, hogy Buffon nem tartalékkapus, hanem a két kapusuk egyike, aki akkor véd, amikor úgy érzi, ennek eljött az ideje. Az alábbiakban egy kis összeállítás a 42 éves (!) Buffon legszebb védéseiből, a 2019–2020-as idényből:
Érdemes megnézni és meghallgatni Gigi nyilatkozatát a történelmi mérkőzés után. A hölgyek figyelmébe ajánljuk azt a szürkéskék öltönyt, ami úgy áll Buffonon, ahogy csak egy olasz futballistán állhat. És amit mond... Az a szerénység, az a klubszeretet, az a büszkeség, hogy a Juve kapuját védheti.
Buffonra mindig is 2006 nyaráról fogok emlékezni, amikor a németországi világbajnokság idején Duisburgban, a Hotel Landhaus Milserben lakott öt hétig Marcello Lippi együttese. Alig egy hónappal voltunk túl a calciopoli botrányán, a Juventustól elvették két bajnoki címét, és visszasorolták a másodosztályba. Amikor Buffon kiállt az egyik sajtóértekezletre – minden sajtóértekezletükön ott voltam –, talán éppen az Egyesült Államok elleni keserves döntetlen után, sugárzott az arcáról a mérhetetlen fájdalom és a szégyen, ugyanakkor a fantasztikus elszántság. Hogy ők a rengeteg hányattatás ellenére is megmutatják, hogy a világ legjobb válogatottja. De egyetlen kényes kérdés elől sem hátrált meg, mindenre derekasan válaszolt.
És meg is mutatták, világbajnokok lettek, pedig egy árva eurócentet sem tettünk volna rájuk. Bónuszként Buffoné lett a Lev Jasin-díj, ami a világbajnokság legjobb kapusának jár. A mai napig nem értem, Zidane fejesét hogyan tudta kivédeni. Íme a vb-összefoglaló, Buffon perspektívájából, a színe-java:
Paolo Maldini szombatig 647 mérkőzéssel a Seria A csúcstartója volt. De mostantól már csak második helyezett. Buffon mögött az sem szégyen.
A győzelemmel búcsúzó német edző a hitről is beszélt a Liverpool szurkolóinak.
A szezon végén távozókat a Fradi–Újpest meccs előtt jelentette be a bajnokcsapat.
A második félidőben a piros lap sem hozott fordulatot a fináléban.
A Manchester City győzött és újra angol bajnok, Szoboszlai Klopp búcsúmeccsén is csak csere volt.
Egyre jobban tombol és őrjöng az agresszív háborúpárti Magyar Péter
Orbán Viktort a Tiszánál is sokan várták + videó
Meghalt Varga Szilvia
Lezuhant az iráni elnököt szállító helikopter pünkösd vasárnap
Házasság első látásra: Gyöngyi szívet küldött Gerinek, és elárulta, milyen a férfiideálja
„A közönség fütyül, pfújol...” – volt sportriporter tette helyre Magyar Pétert (VIDEÓ)
Drámai videókat tettek közzé a verőcei hajóbaleset után indult keresésről
Szoboszlai hihetetlen szezont zárt, sírva búcsúzott el a zseniális Jürgen Klopp
Súlyos hajóbaleset történt Verőcénél + videó
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Nagy baj van! Megsemmisítették Európa második legnagyobb gázkompresszor-állomását
A győzelemmel búcsúzó német edző a hitről is beszélt a Liverpool szurkolóinak.
A szezon végén távozókat a Fradi–Újpest meccs előtt jelentette be a bajnokcsapat.
A második félidőben a piros lap sem hozott fordulatot a fináléban.
A Manchester City győzött és újra angol bajnok, Szoboszlai Klopp búcsúmeccsén is csak csere volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.