Torinóban napközben is kijárási korlátozás van a járványveszély miatt, de a belváros egyik nagy terén, a Piazza della Repubblicán ebből nem sokat érzékelünk. Ittlétünk alatt már hozzászoktunk, hogy a helyiek pont olyan olaszosan kezelik a járványügyi szabályokat, mint a közlekedésben a KRESZ előírásait, azaz puszta ajánlásként tekintenek rájuk. De ebben az esetben meg kell védenünk az embereket, akik jellemzően szatyorral a kezükben sétálnak a város többi részéhez képest nyüzsgő téren. Itt van ugyanis a piac, amelynek a látogatását a járvány sem akadályozhatja meg.
Az olaszok szerint a Fradié a BL leggyengébb védelme + galéria
Bejártuk Torino belvárosát, ahol a piacon is téma a Ferencváros ma esti meccse a Juventus ellen. Az olasz klub hivatalos boltja zárva tart, de közel kilencven euróért így is lehet Ronaldo-mezt venni. Az egyik legismertebb helyi lap pedig úgy kritizálta Bernardeschit, hogy közben a Fradinak is odapörkölt.
Három rendőr vadászkopóként tartja felügyelete alatt a teret. A gyümölcsökkel megpakolt sorok között járkálnak fel-alá, de inkább az árusokat tartják szemmel, nem a vásárlókat. Mellettünk is kérdés nélkül haladnak el, így a gondosan kitöltött papírokra ezúttal sincsen szükség, amelyek igazolják, hogy munkaügyben tartózkodunk a vörös zónában és az utcán.
Ha velünk nem is foglalkoznak a rendőrök, de a padkán üldögélő csellengőket, akik láthatóan céltalanul vannak a szabad levegőn, határozott szóval zavarják arrébb.
Olaszországban a futball sokaknak hasonlóan szent ügy, mint a vallás. Ennek is, annak is találkozunk a jeleivel a piacon. Itt legalább olyan természetesen hat, hogy a hentespult mellett hatalmas Jézus-szobor tornyosul, minthogy a sajtárus hófehér bódéját jókora Juventus-címer díszíti (persze a régi, nem az új). Sajnos nem találjuk meg a közös hangot az árussal, mert csak olaszul beszél, mi meg angolul próbálkozunk. Az egész piacon egyvalakit tudunk szóra bírni idegen nyelven, ő ráadásul pont Juventus-maszkot visel. – Tudom, hogy ma este meccs lesz és egy magyar csapat az ellenfél. Nem ismerem őket túl jól, de mindegy, ki érkezik ide, a Juventusnak nyernie kell – préselünk ki néhány szót az árusból a mélyinterjúnak nem nevezhető beszélgetésünk alatt.
Bár az élelmiszerboltok nyitva tarthatnak, a belvárosban az újságárusokat és egy-két pékséget, pizzériát leszámítva, amelyeken az ablakon keresztül adják ki az ételt, be van zárva minden más üzlet. Így a Juventus hivatalos szurkolói boltja is lakat alatt van. mezeit ennek ellenére be lehet szerezni, ugyanis a stadion szomszédságában lévő bevásárlóközpontban néhány nem élelmiszerbolt is nyitva tart. Egy sportüzletben 89,90 euróért árulják a portugál klasszis dresszét. Ronaldo egy szintén szabadon bejárható parfümériánál is feltűnik kartonpapír formájában. Ennél jobb lehetőség aligha adódik egy közös képre vele.
Délelőtt a Ferencváros labdarúgói is tettek egy sétát a városban, így egy újságárusnál megállva talán ők is láthatták, hogy Olaszországban nem a ma esti BL-meccsük a címlapsztori. A La Gazzetta dello Sport mai számát óriási Zlatan Ibrahimoviccsal próbálják eladni, és a vezércikkben azt taglalják, hogy az AC Milanban szárnyaló, 39 éves svéd klasszis, vagy a Juventus 35 éves sztárja, Ronaldo a nagyobb vezér-e. A Ferencváros torinói meccse csak ezután, a hatodik–hetedik oldalon kapott helyet a lapban. – A Bajnokok Ligája leggyengébb védelme ellen talán Bernardeschi is kibontakozhat – vezetik fel a cikket, nem túl jó véleményt festve Szergej Rebrov csapatáról, amely az eddigi három meccsen 11 gólt kapott, ami a legtöbb a Salzburg mutatójával holtversenyben. Ami pedig a kritizált Bernardeschit illeti, a 26 éves szélső hét tétmeccsen egyetlen gólt és gólpasszt sem jegyez az idényben.
A ma 21.00-kor kezdődő mérkőzésen (tv: M4 Sport) kiderül, igaza lesz-e az olasz lapnak, vagy a Ferencváros védelme is gúzsba köti a La Gazzettában a kezdőbe jelölt Bernardeschit.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÁldozatból bűnbak: Tuchel hibája vezetett a Bayern BL-kudarcához Real ellen?
A Bayern München vezetőedzője reagált az őt ért éles szakmai kritikákra a drámai kiesés után.
Rüdiger egy fehér kerti székkel rohant be a pályára, de miért is? + videó
A Real Madrid játékosa csapattársa, David Alaba elhíresült gólörömét utánozta a Bayern München legyőzése után.
Zidane sokatmondóan reagált a Bayern München drámai kiesésére a Real ellen
Állítólag a bajorok egyik edzőjelöltje volt, de a francia klasszis reakciója után nincs több kérdés.
Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került a BL-ben
Németországban Oliver Kahn 2002-es vb-döntőben elkövetett látványos hibájához hasonlították a bakit.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!
Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg
A fejüket fogják a magyar szurkolók: lemondott a kapitány
Váratlan sztárvendég jelent meg Vlagyimir Putyin eskütételén
Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?
Újabb tanulmány bizonyítja: Németország őrületes hibát követett el
Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott
Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett
Ancelotti odaszúrt Tuchelnek: Mi is nekiállhatnánk panaszkodni
Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezÁldozatból bűnbak: Tuchel hibája vezetett a Bayern BL-kudarcához Real ellen?
A Bayern München vezetőedzője reagált az őt ért éles szakmai kritikákra a drámai kiesés után.
Rüdiger egy fehér kerti székkel rohant be a pályára, de miért is? + videó
A Real Madrid játékosa csapattársa, David Alaba elhíresült gólörömét utánozta a Bayern München legyőzése után.
Zidane sokatmondóan reagált a Bayern München drámai kiesésére a Real ellen
Állítólag a bajorok egyik edzőjelöltje volt, de a francia klasszis reakciója után nincs több kérdés.
Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került a BL-ben
Németországban Oliver Kahn 2002-es vb-döntőben elkövetett látványos hibájához hasonlították a bakit.