– Ez egy mini tragédia volt – válaszolta a Magyar Nemzet kérdésére hogy hogyan érintette a 92. percben bekapott gól, amivel a Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a Juventus otthonában. – Kilencvenkét percig küzdöttünk és jól tettük a dolgunkat, kis szerencsével sikerült tartani a döntetlent. Ilyenkor már elhiszed, hogy megvan a pont, és sokkal rosszabb ebben a helyzetben gólt kapni, mintha tíz perccel a vége előtt történt volna. De holnap már másként fogjuk látni ezt a meccset, amely bízom benne, hogy ad nekünk erőt ahhoz, hogy tudjunk még pontot, pontokat szerezni.
Dibusz a Magyar Nemzetnek: Ez egy mini tragédia volt
A Juventus egy hosszabbításban szerzett góllal győzte le 2-1-re a Ferencvárost a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában Torinóban. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a két csapat edzője, Szergej Rebrov, illetve Andrea Pirlo mellett a Fradi kapusa, Dibusz Dénes válaszolt az újságírói kérdésekre.
Mivel Álvaro Morata gólja, amely eldöntötte a mérkőzést, Dibusz lábai között csúszott a kapuba, felvetődhet, hogy mennyire érzi magát hibásnak a Ferencváros kapusa. A sajtótájékoztatón kiderült, hogy semennyire. – Nem gondolom, hogy a csapatban bárki hibáztatna a gólért, és én sem érzem magam hibásnak – felelte Dibusz. – Hat-hét méterről érkezett a fejes, ha megfogom, hős vagyok, ha simán bemegy, senki nem szól egy szót sem, így viszont, hogy sikerült hozzáérnem, de mégis bement, nagyon bosszantó volt.
A Ferencváros edzője, Szergej Rebrov hangsúlyozta, hogy büszke a játékosaira a Torinóban nyújtott teljesítményük miatt. – A csapat is büszke lehet magára – jelentette ki az ukrán szakember. – Rossz az utolsó percekben kikapni, és csalódottak vagyunk az eredmény miatt, de ugyanakkor elégedett vagyok a mutatott játékkal. Nyomás alatt voltunk, és persze, hogy elkövettünk hibákat, de ez a Bajnokok Ligája, itt mindenki hibázik. Viszont szervezetten védekeztünk, kevés lehetőséget hagytunk a Juventusnak. Fontos volt a szélső védők szerepe, akik odaértek a labdákra, de a legjobban annak örültem, hogy a pályán mindenki megértette a feladatát. Mondtam az öltözőben, hogy ha a BL-ben képesek ilyen teljesítményre, akkor az NB I-ben is képesnek kell lenniük rá.
Andrea Pirlo elsősorban annak örült, hogy győzelmével csapata bebiztosította a továbbjutását a BL nyolcaddöntőjébe. – Magunknak nehezítettük meg a mérkőzést – kezdte a Juventus edzője. – Jól reagáltunk a kapott gólra, és szerencsére meg tudtuk fordítani a találkozót, de lassan járattuk a labdát, keveset játszottunk a széleken, és emiatt kevés helyet találtunk a pálya közepén. A Ferencváros jó csapat, tudtuk, hogy kemény meccs lesz, és az is volt. Ezért is örülök a győzelemnek és annak, hogy bebiztosítottuk a továbbjutásunkat.
Morata: A Ferencváros tökéletes mérkőzést játszott
„Szerencsém volt, néha nincs velünk, most velünk volt. A legfontosabb, hogy megvan a három pont és a győzelem – nyilatkozta a meccset eldöntő gól szerzője, Alvaro Morata. – Ha pontokat vesztettünk volna, lehet, hogy nem tudtam volna aludni. A Ferencváros tökéletes mérkőzést játszott, jól védekezett, kontrákra rendezkedett be, és jól támadott. Amikor náluk volt a labda, érezhető volt, hogy képzett csapat, de ez nem meglepő, hiszen a Bajnokok Ligájába csak a legjobb csapatok juthatnak be.”
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMarozsán Fábián őszintén elmondta, hogy mi a baj
Tavaly Rómában a világranglistán akkor második helyen álló Alcarazt is legyőzte, most az első fordulóban búcsúzott.
Sterbik Árpád elhagyhatta a kórházat, ez vár most rá
A Telekom Veszprém kapusedzője április 30-án kapott szívrohamot.
A Bayern sztárja Kassai Viktorra utalva bírózott a Real elleni kiesés után
Nehezen emésztik meg a müncheniek, hogy a hajrában bekapott gólokkal kiestek a BL-elődöntőben.
De Ligt: Gyalázat, ami történt, az asszisztens is elnézést kért tőlem + videó
Utóélete lett annak, amt a Real Madrid–Bayern München találkozó 103. percében történt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Gulyás Gergely Magyar Péterről az Origónak: Ez nem rendészeti, hanem orvosi kérdés
Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja
Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél
Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott
Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit
Rengeteg személy tűnik el Németországban
Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről
Eldőlt a Debrecen magyar válogatott focistájának a sorsa
Patkánydarabkákat találtak a szeletelt kenyérben, több mint százezer csomagot hívnak vissza
Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMarozsán Fábián őszintén elmondta, hogy mi a baj
Tavaly Rómában a világranglistán akkor második helyen álló Alcarazt is legyőzte, most az első fordulóban búcsúzott.
Sterbik Árpád elhagyhatta a kórházat, ez vár most rá
A Telekom Veszprém kapusedzője április 30-án kapott szívrohamot.
A Bayern sztárja Kassai Viktorra utalva bírózott a Real elleni kiesés után
Nehezen emésztik meg a müncheniek, hogy a hajrában bekapott gólokkal kiestek a BL-elődöntőben.
De Ligt: Gyalázat, ami történt, az asszisztens is elnézést kért tőlem + videó
Utóélete lett annak, amt a Real Madrid–Bayern München találkozó 103. percében történt.