Jadon Sancho, A három bűnbak – legalábbis bizonyos angol szurkolók szemében, hiszen ők hagyták ki a 11-est az Olaszország elleni büntetőpárbajban. Ráadásul a három labdarúgó egyaránt bevándorló-felmenőkkel bír, ami az acsarkodókat rasszista bírálatra ragadtatta.
Rendőrségi ügy lett Angliában a kihagyott 11-esekből
Egyes angol szurkolók a közösségi médiában rasszista felhanggal gyalázták azt a három játékost – Marcus Rashford, Jadon Sancho, Bukayo Saka –, akik angol részről hibáztak az Anglia–Olaszország Európa-bajnoki döntő tizenegyespárbajában. Az Angol Labdarúgó-szövetség védelmébe vette a három játékost, a rendőrség vizsgálatot indított.
Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) közleményt adott ki a közösségi médiában elkövetett rasszista visszaélésekről, amelyeknek az angol játékosok voltak a célpontjai, miután az Európa-bajnokság döntőjében Anglia vereséget szenvedett Olaszországtól – írja a Guardian. A fővárosi rendőrség vizsgálatot indított az esete miatt.
„Az FA határozottan elítéli a megkülönböztetés minden formáját, és megdöbbenti az online térben terjedő rasszizmust, amelyet egyes angliai játékosainkkal szemben a közösségi médiában megcéloztak. Határozottan kijelentjük, hogy aki ilyen undorító viselkedésre ragadtatja magát, az nemkívánatos személy a válogatott támogatói sorában. Minden tőlünk telhetőt megteszünk az érintett játékosok védelme érdekében, miközben a felelősökre a lehető legszigorúbb büntetések kiszabását indítványozzuk” – áll a szövetség közleményében.
A fővárosi rendőrség közleményében ez olvasható: „Tudomásunk van arról, hogy az Európa-bajnoki döntőt követően közösségi médiában számos sértő és rasszista megjegyzés érkezett a labdarúgók felé. Ez a visszaélés teljesen elfogadhatatlan, nem tolerálják és kivizsgálják.”
Az angol válogatott is megfogalmazta a véleményét Twitter-üzenetben:
„Undorodunk attól, hogy csapatunk néhány játékosát – akik mindent megtettek a nemzeti színekért ezen a nyáron – diszkriminatív módon bántalmazták. A játékosok mellett állunk.”
Több híresség is felemelte a szavát a rasszista sértés miatt.
Boris Johnson miniszterelnök is elítélte a megbélyegzést és védelmébe vette a játékosokat.
„Az angol válogatott játékosai azt érdemlik, hogy hősökként tekintsünk rájuk, nem azt, hogy rasszista bántalmazás célpontjai legyenek a közösségi médiában. Szégyen azokra, akik ezért a támadásért felelősek” – írta Twitter-üzenetében.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezRafa Benítez is ott van a Ferencváros négy edzőjelöltje között?
A spanyol tréner korábban a Liverpoollal Bajnokok Ligáját is nyert, legutóbb a Celta Vigót irányította.
Videón a Juventus kirúgott edzőjének őrjöngése, aki fültépést is ígért
Massimiliano Allegrit az sem mentette meg, hogy megnyerték az Olasz Kupát.
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
A berlini klub nem zárta le a tárgyalásokat a tréner szerződésével kapcsolatban.
Hajnal Tamás Sztankovics váratlan távozásáról és az utódjáról is beszélt
„Nem ideális a helyzet” – ismerte el a Ferencváros sportigazgatója.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Igazi luxusházzal gazdagodott Gyurcsány újpesti alpolgármestere, Trippon Norbert - képek
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Eltűnt egy meseszép nevű 15 éves kislány, nagy erőkkel keresik a rendőrök
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
Jön a megújulás: ennek a négy csillagjegynek fordulatot ígér a nyár
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Megőrültek a svédek is
Női kézilabda: az Esztergomi Vitézek feljutott az élvonalba
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Oroszország kész bevonulni Lengyelországba is, ha védelmi érdekei megkívánják?
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezRafa Benítez is ott van a Ferencváros négy edzőjelöltje között?
A spanyol tréner korábban a Liverpoollal Bajnokok Ligáját is nyert, legutóbb a Celta Vigót irányította.
Videón a Juventus kirúgott edzőjének őrjöngése, aki fültépést is ígért
Massimiliano Allegrit az sem mentette meg, hogy megnyerték az Olasz Kupát.
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
A berlini klub nem zárta le a tárgyalásokat a tréner szerződésével kapcsolatban.
Hajnal Tamás Sztankovics váratlan távozásáról és az utódjáról is beszélt
„Nem ideális a helyzet” – ismerte el a Ferencváros sportigazgatója.