Németország ugyan győzelemmel fejezte be szereplését a csoportkörben, de a Costa Rica elleni 4-2 után nem volt mit ünnepelniük a játékosoknak. A válogatott ugyanis négy ponttal csupán a harmadik helyen végzett Japán és Spanyolország mögött az E csoportban, így kiesett. Joshua Kimmich a könnyeivel küzdve nyilatkozott a mérkőzés után.
Kimmich a könnyeivel küzdött: Ez karrierem legnehezebb napja
Németország egymás után a második világbajnokságtól búcsúzott a csoportkörben. A német válogatott játékosa, Joshua Kimmich a könnyeivel küzdött a Costa Rica elleni hiábavaló győzelem után.
Ez karrierem legnehezebb napja.
Egymás után másodszor estünk ki a vb-csoportkörben, ráadásul közte az Eb-n is csak a nyolcaddöntőig jutottunk – kesergett Kimmich, aki csak a 2014-es világbajnoki cím után került be a válogatottba.
A Bayern München futballistája párhuzamot vont klubja és a nemzeti csapat között, habár a bajor egyesület az idény kezdeti nehézségei után immár vezeti a Bundesligát, a Bajnokok Ligájában pedig a halálcsoportból besétált a kieséses szakaszba.
– Be kell vallani, hogy nem éltünk a helyzeteinkkel, ugyanezzel küzdöttünk az idényben a Bayernnél is. Az ember nem beszélhet állandóan balszerencséről. Ha megfelelően koncentrálunk a helyzeteknél, szerezhettünk volna akár nyolc gólt is – utalt Kimmich arra, hogy a spanyolok vereségével extrém különbségű győzelmet kellett volna aratnia a német válogatottnak, hogy gólkülönbség terén megelőzze Spanyolországot.
Azt nem lehet állítani, hogy a németek ne próbálkoztak volna: 32-szer vették célba Costa Rica kapuját. Japán a csoportkör három meccse alatt összesen nem lőtt ennyit (30), mégis megnyerte a csoportot.
További Sport híreink
Itt talál meg mindent, amit a katari vb-ről tudni érdemes: https://magyarnemzet.hu/futball-vb-2022
Borítókép: Kimmichék hiába nyertek Costa Rica ellen, ez nem volt elég a továbbjutáshoz (Fotó: MTI/AP/Haszan Ammar)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÚjabb Eb-arannyal bizonyított a magyar olimpiai csapat titkos favoritja
Salim Omar Gergely aranyérmes lett a tekvondósok belgrádi Európa-bajnokságán.
Bartucz ránk ijesztett, aztán Imre Bence helyreállította a rendet
A magyar férfi-kézilabdaválogatott 33-26-ra nyert Litvánia vendégeként a vb-selejtezőn.
Marozsán Fábián őszintén elmondta, hogy mi a baj
Tavaly Rómában a világranglistán akkor második helyen álló Alcarazt is legyőzte, most az első fordulóban búcsúzott.
Sterbik Árpád elhagyhatta a kórházat, ez vár most rá
A Telekom Veszprém kapusedzője április 30-án kapott szívrohamot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Ön tudja a választ ezekre az általános iskolai helyesírási kérdésekre?
A világháborúról beszélt Putyin
Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán
A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek
Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!
Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére
Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát
Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél
Patkánydarabkákat találtak a szeletelt kenyérben, több mint százezer csomagot hívnak vissza
Hamarosan nagy bejelentést tesz Orbán Viktor és Hszi Csin-ping – kövesse nálunk élőben
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezÚjabb Eb-arannyal bizonyított a magyar olimpiai csapat titkos favoritja
Salim Omar Gergely aranyérmes lett a tekvondósok belgrádi Európa-bajnokságán.
Bartucz ránk ijesztett, aztán Imre Bence helyreállította a rendet
A magyar férfi-kézilabdaválogatott 33-26-ra nyert Litvánia vendégeként a vb-selejtezőn.
Marozsán Fábián őszintén elmondta, hogy mi a baj
Tavaly Rómában a világranglistán akkor második helyen álló Alcarazt is legyőzte, most az első fordulóban búcsúzott.
Sterbik Árpád elhagyhatta a kórházat, ez vár most rá
A Telekom Veszprém kapusedzője április 30-án kapott szívrohamot.