Talán a hollandok készültek kicsit hangosabban az argentinok elleni negyeddöntőre, magabiztosan, vidáman, és rokonszenvesen ki is mondták: ők bizony világbajnokságot akarnak nyerni három elveszített döntő után, és úgy érzik, ez a csapat alkalmas is erre. A dél-amerikai együttes felkészülése csendesebb lett annak dacára, hogy a csütörtöki sajtótájékoztatón Lionel Scaloni szövetségi kapitány kiakadt azon, hogy titkos információk szivárogtak ki a csapatáról, egész pontosan Rodrigo de Paul sérüléséről.
Megint Messi volt a kulcs, Argentína elődöntős Katarban
A katari világbajnokság második negyeddöntőjében Hollandia találkozott Argetínával, és a két csapat nagyon tartott egymástól. az első félidő egyetlen említésre méltó eseménye egy dél-amerikai gól volt, Lionel Messi zseniális gólpasszt adott. Utána ő növelte az előnyt kettőre tizenegyesből, a hollandok a hajrában szépítettek, és nagy erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében.
Komoly múltja van a két csapat találkozásainak, 1978-ban például világbajnoki döntőben csaptak össze egymással, akkor Argentína győzött, és a legutóbb is, 2014-ben a brazíliai vb elődöntőjében tizenegyesekkel Lionel Messiék léptek tovább. Ez azonban a múlt, a jelenben teljesen nyílt volt a meccs. És Rodrigo de Paul természetesen rendbe jött a mérkőzésre…
További Sport híreink
Az már az első percekben kiderült, hogy a két csapat nagyon tart egymástól, roppant óvatosan futballoztak, ami a finom megfogalmazása annak, hogy a legkisebb kockázatot sem vállalva unalmassá tették a mérkőzést. A hollandok szemlátomást kikapcsolására törekedtek, ahogyan azt a szövetségi kapitányuk, Louis van Gaal előre sejtetni engedte, ám egy zsenire nehéz felkészülni: a 36. percben a hétszeres aranylabdás futballista a jobb oldalon lerázta magáról a védőjét, kicsit befelé vezette a labdát, majd balra nézve tökéletes passzt adott a jobbösszekötő helyén kilépő Nahuel Molinának, aki Virgil van Dijket megelőzve 13 méterről a jobb alsó sarokba lőtt – 0-1.
Ennyi volt érdemes említésre az első félidőből, de ez a futball legszebb pillanatai közé tartozott. A fordulást követően Argentína visszaállt, a labda többnyire a hollandok lábain vándorolt, de veszélyt ismét csak Messi jelentett, igaz, nem nagyot: a 61. percben szabadrúgásból, 21 méterről kevéssel tévesztette el a bal felső sarkot. Aztán a 72. percben büntetőhöz jutott a remekül védekező argentin válogatott, mert Acunát a bal oldalon, a tizenhatoson éppen belül buktatta Dumfries. A tizenegyest Lionel Messi végezte el, Noppert kapus azt hitte, középre jön a labda, de Messi a kapu bal oldalába lőtt – 0-2.
Hollandia rákapcsolt, át is szervezte a csapatot Louis van Gaal, és ennek a 82. percben meg is lett az eredménye: Berghuis jobbról érkező beadását a csereként beállt Wout Weghorst az ötös jobb sarka elől, 9 méterről a jobb alsó sarokba fejelte – 1-2. Mindenki ment előre a hollandoktól, tizenkilencre húztak lapot, a 100. percben kaptak is egy jó szabadrúgást jó helyzetből, és egy ravasz megoldásból, lövés helyett passzból Weghorst 8 méterről a hálóba gurított, Koopmeiners adta a pompást passzt – 2-2.
Következett a hosszabbítás, amelyben sok minden nem történt, meddő csatát vívtak egymással a csapatok. Egészen a 115. percig, amikor akadt néhány meleg pillanat a holland kapu előtt, a 121. percben Enzo Fernandez a jobb kapufát találta el 21 méterről. Ez volt az utolsó mozzanat a meccsen, maradt a döntetlen, és következtek a tizenegyesek. Van Dijk kihagyta, Messi higgadtan begurította az első körben, a másodikban Berghuis lövését is védte Emíliano Martínez, Parades pedig nem hibázott. Teun Koopmeiners és Gonzalo Montiel sem hibázott, Wout Weghorst is belőtte, majd Enzo Fernandez kihagyta. Luuk de Jong is a hálóba talált, majd Latuaro Martínez is jól célzott, és ezzel Argentína nyert, bejutott az elődöntőbe, ahol Horvátországgal találkozik. És lesz dél-amerikai csapat a legjobb négy között.
Világbajnokság, negyeddöntő: Hollandia–Argentína 2-2 (0-1), Luszail Stadion, 88 235 néző, jv.: Antonio Mateu Lahoz (spanyol). Gólszerző: Weghorst (82., 110), illetve Molina (36.), Messi (11-esből 72.)
Itt talál meg mindent, amit a katari vb-ről tudni érdemes: https://magyarnemzet.hu/futball-vb-2022
Borítókép: Az argentinok az első góljukat ünneplik (Fotó: TEUN KOOPMEINERS)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezDzsudzsák kezezett, egy Eb-kerettag duplázott, VAR-dráma: kialakult az NB I dobogója + videó
A Puskás Akadémia szurkolói nem a saját csapatuk meccsén izgultak legjobban.
Így búcsúztatta a dortmundi Sárga Fal a legendát, Marco Reus elköszönt + videó
Tizenkét év után távozik a Dortmundtól, az utolsó hazai meccsén díszsorfalat álltak neki.
Elképesztő drámák a Bundesligában, Schäfer András ezt sosem felejti el
Hihetetlen körülmények között dőlt el, hogy az Union Berlin bennmarad-e az élvonalban.
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
A magyar szakember hangsúlyozta, hogy a kék-fehér klub a családja.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szijjártó Péter: Bátorság kellett volna az oroszok meghallgatásához és szembesítéséhez az Európa Tanácsban - videó
Magyar Péter erőszakot helyezett kilátásba: Soros-féle felforgatásra készülhetnek
„Remélem, sikeresek leszünk" - Détári Lajos visszatért a magyar futballba
Dimitrij Medvegyev: Ha ez így megy tovább, a garantált biztonsági övezet valahol a lengyel határon lesz.
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Orbán olyat tett, amitől Soros Györgyöt kiverte a víz
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Igazi domina a Real Madrid csodatinijének szuperszexi barátnője - galéria
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Újabb orosz üzenet érkezett a Robert Fico elleni merénylet után
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezDzsudzsák kezezett, egy Eb-kerettag duplázott, VAR-dráma: kialakult az NB I dobogója + videó
A Puskás Akadémia szurkolói nem a saját csapatuk meccsén izgultak legjobban.
Így búcsúztatta a dortmundi Sárga Fal a legendát, Marco Reus elköszönt + videó
Tizenkét év után távozik a Dortmundtól, az utolsó hazai meccsén díszsorfalat álltak neki.
Elképesztő drámák a Bundesligában, Schäfer András ezt sosem felejti el
Hihetetlen körülmények között dőlt el, hogy az Union Berlin bennmarad-e az élvonalban.
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
A magyar szakember hangsúlyozta, hogy a kék-fehér klub a családja.