Csöppnyi béke a megbomlott világban. A száz éve született Kovács K. Zoltánra emlékeztek néhány napja szülővárosában, Mosonmagyaróváron, méghozzá annál az egyetemi karnál, ahol 1946-ban a diplomáját szerezte. Hogy nevét csak kevesen vagy egyáltalán nem ismerik, annak egyszerű a magyarázata: Kovács K. Zoltán végtelenül puritán ember volt, a „kereszténydemokrácia napszámosa”.

(Törlesszünk a lemaradásunkból! A friss diplomás ifjú az 1947-es választáson 23 évesen az Országgyűlés legfiatalabb képviselője lett, méghozzá a Barankovics-párt színeiben. Rövidre sikerült a honatyai munka, 1949-ben menekülnie kellett. Az emigráció első éveiben Salzburgban Barankovics István titkára lett, majd évtizedeken át a Szabad Európa Rádió újságírójaként hallhattuk a müncheni stúdióból. Negyvennégy évnyi emigráció után költözött haza, majd – korával nem törődve – ámulatra késztető lelkesedéssel dolgozott a kereszténydemokrácia sikeréért.)

A magyaróvári megemlékezés szónoka, Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető főtitkára arról beszélt, a kereszténydemokrácia az egyetlen olyan eszme, amely ellen tudott állni a totalitárius törekvéseknek – nem véletlen, hogy Kovács K. Zoltán minden igyekezetével azon volt, Magyarország térjen vissza a kereszténydemokrata gyökerekhez. Rímelt erre Szalai Viktor beszéde. Az agyagosszergényi Közi Horváth József Népfőiskola alapítója az intézmény névadójától idézett: „A történelmi magyarság legbiztosabb értékmérője az idő. Az életükben égig magasztalt talmi nagyságok sírját belepi a feledés pora. A hősök és szentek emlékét viszont a múló évekkel egyre növekvő tisztelettel veszi körül a hálás utókor.”
Jobb végszót nem tudok.

Borítókép: Kovács K. Zoltán (Fotó: MKDSZ)