Negyvennégymilliárd dollárjába került Elon Musk üzletembernek, a Tesla autógyár tulajdonosának, hogy lerántsa a leplet a progresszív cenzúra fogságába került médiaóriások antidemokratikus tevékenységéről, de sokan vagyunk olyanok, akik szerint megérte az áldozatot. Csak úgy hullanak ki a csontvázak a volt vezetőitől megszabadult közösségi portál szekrényéből.
Ebből is látszik, hogy a globális médiát uraló hatalomközpontok – mert valójában ezek csak ennek nevezhetők – kizárólag úgy demokratizálhatók és reformálhatók, ha valaki kivásárolja őket, és egytől egyig megszabadul az önkényeskedő szélsőséges véleményelittől. Az aggasztó kérdés csak az, hogy az ilyen üzletekből származó sok milliárd dollárból a szólásszabadság esküdt ellenségei megint mit építenek ki, és melyik érdekeiket kiszolgáló politikai pártnak vagy inkább „mozgalomnak” jut majd ebből konc.
Egy mostanában nyilvánosságra hozott jelentés szerint a Twitter semmilyen törvénybe nem ütköző, mérsékelt hangnemű szerzők bejegyzéseit tette a portálon megtalálhatatlanná, állította le a terjesztésüket vagy pedig tiltotta le azokat.
Csupán azért, mert nem a globalista radikális liberalizmus szellemében fogalmaztak. Saját tapasztalatomból ismerem, amikor évekkel ezelőtt egy angol nyelvű hírportálnak írtam, egyik napról a másikra, minden indoklás nélkül szüntették meg a fiókunkat. Egy önkényes döntéssel többéves kemény munka ment semmibe. Se figyelmeztetés, se megokolás. Megtehették, tudták, hogy elszámoltathatatlanok, és egy olyan sajtótermékért Brüsszelben sem fog senki kiállni, amelyik némi szkepszist fejez ki az általuk gerjesztett tömeges bevándorlással kapcsolatban.
A lebukásnak vannak elemei, amelyek sokban hasonlítanak az 1972-es Watergate-botrányhoz, amely az Egyesült Államok demokratikus rendszerét alapjaiban rázta meg.
Ott is egy politikai konspiráció jegyei merültek fel, akkor is a bizonyítékok eltüntetésére került sor, és mint ma is, a szálak a Fehér Házba vezettek.
A különbség az, hogy akkor ez az amerikai elnök székébe került, ma viszont a megkérdőjelezhetetlen bizonyítékok ellenére még csak meg sem remeg a szék a Fehér Ház jelenlegi ura alatt. Nem remegett meg akkor sem, amikor a CNN hírtelevízió egyik vezetője bevallotta, hogy demokrata párti érdekeket kiszolgálva hazudtak a nézőknek a választások során, hogy megbuktathassák Trumpot, és akkor sem, amikor az egész világsajtó által széttrombitált Trump állítólagos orosz dossziéjáról kiderült, hogy ez az FBI segítségével koholt, szemenszedett hazugság. A Twitterrel egyetemben a többi amerikai sajtótermék kartellszerűen elhallgatta az elnök fia, a Hunter Biden körüli elképesztő méretű korrupciós és szexbotrányt is.
A Watergate-botrány és a most leleplezett összeesküvés közötti különbség továbbá az, hogy egyrészt a hetvenes években még volt az Egyesült Államokban politikai érdekektől mentesen működő, független sajtó, másrészt volt egy demokratikusan gondolkodó társadalmi réteg, amelyik megkövetelte a bűnösök felelősségre vonását.
Ma is van ilyen, csak rendkívül gyenge és mérhetően megcsappant.
A legismertebb amerikai hírcsatornák és sajtótermékek ahelyett, hogy az ilyen égbekiáltó botrányok mentén a politikai felelősségre vonást követelnék, inkább a Magyarország esetében is alkalmazott forgatókönyv szerint Elon Muskot nácizzák cikkeikben. Csak úgy ontják a „tudományos” felméréseket arról, hogy a Twitter a demokrácia világítótornyából pár hét lefogása alatt hogyan ment át egy állítólag strukturálisan antiszemita és rasszista portállá, miután az amerikai demokrata párthoz nyílegyenest köthető menedzserek elvesztették felette az uralmat.
További Vélemény híreink
Elkerülhetetlen tehát a következtetés, miszerint az amerikai és európai sajtó meghatározó többsége elfordult a demokráciában nélkülözhetetlen kritikai és információs szerepétől, elvetette a fékek és ellensúlyok fontos funkcióját.
Ahelyett, hogy elszámoltatnák az uralkodó osztályt, annak részeivé váltak. Manapság elképzelhetetlen egy Watergate típusú botrány, amelyben a globális baloldal vezéralakjai is érintettek lehetnének. Az elszámoltathatatlanok korát éljük, amelyben a korszellemnek engedelmeskedő mainstream sajtó és média az igazság felderítése helyett aktív szerepet játszik a tények, valóság és bűnösök nevének elhallgattatásában.
A szerző szerkesztő, újságíró
Borítókép: A Twitter emblémája (Fotó: MTI/EPA/George Nikitin)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA gazdák megélhetése is tét a júniusi választáson
A brüsszeli bürokraták rossz döntései és háborúpárti politikája tönkreteszi az európai agráriumot, ezen kell változtatni június 9-én.
A klímavédelem az új trójai faló
A jelenkori éghajlatváltozást is lényegében a természet okozza, mint régen.
A győzelem napjai
Hogy egyszerre félelmetes és nevetséges, sőt szánalmas a kardcsörtető retorika, azt leginkább Macron elnök példája mutatja.
A baloldal eldobta a zsidókat
A konzervatív jobboldal szövetségesként tekint a zsidóságra és Izraelre.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA baloldal eldobta a zsidókat
Kiszabadulhatunk a kalodából
Célkeresztben az etnikai politizálás
Megint csak a szív diadala
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezMészöly Géza jó okkal akadt ki az egyik játékosára a csúfos vereség után + videó
Az Újpest hazai pályán 3-0-ra kikapott a Kecskeméttől, Aboubakar Keita mindhárom gólban benne volt.
Mbappé egyvalakinek nem mondott köszönetet, és nyolcvanmillió eurót dobott ki + videó
„Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz bejelenteni, hogy elhagyom a hazámat.”
Djokovics összeesett, fejen találták egy vizes palackkal Rómában! + videó
Sokkoló felvételek árasztották el péntek éjjel a közösségi médiát a római ATP 1000-es salakpályás tenisztornáról.
Marozsán Fábián őszintén elmondta, hogy mi a baj
Tavaly Rómában a világranglistán akkor második helyen álló Alcarazt is legyőzte, most az első fordulóban búcsúzott.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Bayer Zsolt: A békemenet még sosem volt ennyire aktuális - videó
Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket
Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat
Lencsevégre kapták a Bükkben barangoló medvét
Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik
Egy áthúzott nadrágszíjat ábrázoló képpel fotózkodott Magyar Péter Mezőkövesden
Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett
Már megint saját pályáján verték agyon az Újpestet
Mutatjuk Magyar Péter igazi arcát
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből
Elárulta a szolgáltató, miért lassulhat be a mobilnet Magyar Péter tüntetésein
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezA gazdák megélhetése is tét a júniusi választáson
A brüsszeli bürokraták rossz döntései és háborúpárti politikája tönkreteszi az európai agráriumot, ezen kell változtatni június 9-én.
A klímavédelem az új trójai faló
A jelenkori éghajlatváltozást is lényegében a természet okozza, mint régen.
A győzelem napjai
Hogy egyszerre félelmetes és nevetséges, sőt szánalmas a kardcsörtető retorika, azt leginkább Macron elnök példája mutatja.
A baloldal eldobta a zsidókat
A konzervatív jobboldal szövetségesként tekint a zsidóságra és Izraelre.