idezojelek

Káintól Krisztusig

Az emberiség története testvérgyilkossággal kezdődik, és – megannyi „bűnbak” feláldozása után – eljut az istengyilkosságig: Jézus keresztre feszítéséig. Sokan úgy vélik, az emberi természet velejárója a gyilkos ösztön, ember embernek farkasa, ahogy Plautus már kétezer-kétszáz éve megírta. Mi vagy ki képes megbontani az emberölés végtelennek látszó láncolatát, véget vetni az erőszakragálynak? A száz éve született René Girard szerint a földön nem létezik ilyen erő, de Jézus kereszthalálával a legteljesebb erőtlenség legyőzi a sátán birodalmát.

Faggyas Sándor avatarja
Faggyas Sándor
Cikk kép: undefined
2023. 12. 26. 6:21

Karácsony Jézus születésének ünnepe, ám a csillag- és gyertyafény árnyékában már ott ólálkodik a halál. Ez a világ Isten fiát már néhány napos csecsemőként meg akarja ölni, és több meghiúsult kísérlet után végül harminchárom éves korában keresztre feszíti. Igaza van Szondi Lipótnak, amikor azt kérdi: Káin uralkodik a világon? A világhírű magyar származású pszichológus, a sorsanalízis elméletének kidolgozója azt vallja: a világtörténelemben nagyobbára nem Isten, hanem a Káin-emberek szelleme jut kifejezésre. S az emberiség egy része még mindig „az új Mózes jövetelére áhítozik, egy új tízparancsolattal, aki az emberiség új kivonulását vezetné az örök háborúk országából az örök béke országába”.

Korunk véleménydiktáló hatalmasságai azt hirdetik, hogy az emberiség történelme végleg a kereszténység utáni korszakába lépett. Bár nem kevesen vannak, akik a vallásos hit új reneszánszát látják vagy jövendölik.

 

Ugyanakkor a vallások és divatos valláspótlékok, hiedelmek kirakodóvására, a multinacio­nális katyvaszkultúra kemény próbatétel elé állítja a keresztény hitet. Az elmúlt századokban felfedezők, utazók és etnológusok százai zúdították az egyre kíváncsibb és szkeptikusabb olvasóközönségre a különböző – látszólag nagyon is hasonló – archaikus kultuszokról szóló leírásaikat. Sőt már a római császárság korában akadtak a pogányságnak olyan védelmezői, akik Jézus Krisztus kínhalálában és feltámadásában Ozirisz, Attisz, Adonisz, Ormuz, Dionüszosz vagy az úgynevezett halál- és feltámadásmítoszok más hőseinek és hősnőinek legendáihoz hasonló mítoszt láttak.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint korunk egyik meghatározó gondolkodója, René Girard írja: „Mindenütt találkozunk olyan mítosszal, amelyben a közösség legyilkol egy embert, aki azután feltámad és diadalmas istenként tér vissza közéjük.” Bár az evangéliumokban leginkább Jézus megölése és feltámadása emlékeztet a mítoszbeli magányos áldozatok sorsára, szerinte a zsidó–keresztény hagyomány teljes joggal tart igényt egyediségére és igazságára. Míg ugyanis a mitikus hősök isteni volta az erőszak erőszakos elhallgatásából ered, addig Krisztusé szavai kinyilatkoztató erejében (az Igében) gyökerezik, de mindenekfölött szabadon elfogadott kereszthalálában, melynek során nemcsak saját ártatlansága tárul föl, hanem a hozzá hasonló sorsú többi „bűnbaké” is. Ennek az állításnak a bizonyítására, egyúttal a kereszténység kritikai apológiájára vállalkozik a száz éve, 1923 karácsonyán született francia polihisztor Látám a sátánt, mint a villámlást lehullani az égből című (eredetileg 1999-ben Párizsban, magyarul 2013-ban, az Atlantisz Kiadónál megjelent) könyvében.

Szentháromság – XV. századi freskó, Gömörrákos (Felvidék) - Fotó: Méry Gábor


Már a legnagyobb görög filozófusok, Platón, majd Arisztotelész a mimézist, azaz az utánzást tekintették a művészi ábrázolás lényegének. Utóbbi megállapította, „az utánzás veleszületett tulajdonsága az embernek”, aki abban különbözik a többi élőlénytől, hogy a legutánzóbb természetű. Girard is az utánzásból indul ki – hiszen az emberi viselkedésben szinte semmi nincs, ami ne eltanult dolog lenne, és a tanulás utánzáson alapul –, de ő világos különbséget tesz a tanuló és az elsajátító utánzás, másképpen elbirtokló mimézis között. Ez utóbbi megértésének kulcseleme az emberi vágy, pontosabban a más javaira irányuló vágy. A francia–amerikai gondolkodó szerint a Bibliában – az Ó- és az Újszövetségben is – a vágy és a belőle eredő konfliktusok, erőszak eleddig félreismert felfogásával találkozunk.

Ezt az isteni eredetű – Mózes által közvetített, majd Jézus által átvett és megerősített – tízparancsolat utolsó tiltása demonstrálja legvilágosabban. Ami így szól: „Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálólányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a te felebarátodé.” (2 Móz. 20,17) Girard szerint nemcsak az antik mítoszok, hanem az embercsoportokon, népeken belüli – múltbeli és jelenlegi – viszályok is azt bizonyítják: az emberek természetüknél fogva hajlamosak arra, hogy felebarátaik tulajdonára vágyjanak, s ebből ered a késztetés a rivalizáló konfliktusra. Azt az értéket, amelyre vágyom, a felebarátom meg akarja tartani, és küzdelem nélkül nem akar lemondani róla. Vágyam ettől még (legtöbbször) nem szűnik meg, hanem inkább felerősödik, még hevesebben utánozva riválisa/mintaképe vágyát. Eszerint az emberek közötti erőszak fő oka nem valamiféle agresszív ösztön (ahogy például Freud vagy Szondi is tanítja), hanem a más javaira irányuló, elsajátító-elbirtokló vágy és az ebből eredő mimetikus versengés.

A versengés sokszor erőszakig fajul, s a fellángoló indulat célpontja a vágy tárgya helyett már az utánzó-utánzott vetélytárs lesz. Ez a végletes pillanat ölt testet a mitológiában szereplő ellenséges testvérekben, amilyen például Romulus és Remus, az Ószövetségben Káin és Ábel vagy József és testvérei. A mítoszokban persze nem csak páros konfliktusok vannak – a kollektív erőszak gyakoribb. Girard több példán keresztül részletesen bemutatja, hogy amikor egy közösségben tetőzik az egymás indulatait gerjesztő mimetikus versengésből eredő krízis, akkor kiválasztanak egy bűnbakot, akit közösen „áldoznak fel”, és a közösen elkövetett gyilkosság egységet, katarzist és békét teremt, igaz, csak ideiglenesen. Mert az elbirtokló vágyból eredő mimetikus versengés újra és újra erőszakhoz és válsághoz vezet.

Girard szerint a legtöbb mítosz mögött tényleges erőszak rejtőzik, és a nagy eredettörténetek és ősmítoszok új szemléletű vizsgálatából kitűnik, hogy „maguk hirdetik a magányos áldozat kollektív meggyilkolásának meghatározó és alapító szerepét”. A sumeroktól és egyiptomiaktól a görögökön és germánokon át Kínáig. Minden alapító mítosz bibliai értelmezése a Teremtés könyvének elején olvasható, amikor Káin megöli testvérét, Ábelt. Mivel Isten megtiltja, hogy bosszúból bárki megölje őt, a gyilkosság elleni első törvénynek az az eredménye, hogy a bűntett „bosszúálló megismétlése helyett rituális ismétlésre, áldozati rituálékra kerül sor, ahol a közösség minden tagját egybegyűjtő szertartásokon az egyöntetűség teremtette egység teremtődik újjá”. Ezzel jön létre az emberi kultúra – állapítja meg Girard.
Az alapító gyilkosság gondolata az evangéliumokban is fölbukkan. Máténál és Lukácsnál egyaránt szó esik minden igaz vérről, mely e világ fundamentumának felvettetésétől fogva kiontatott Ábeltől Zakariásig – az utolsó láncszem a sorban Krisztus kereszthalála, amely hasonlít minden korábbi kollektív gyilkosságra. A gyilkos mimetizmus mögött a világ fejedelme, a sátán áll, ő irányítja az áldozatállító mechanizmust, s ezáltal uralkodik az összes emberi kultúra fölött. Így valamennyi kulturális intézményünk ősi rituális tevékenységekben gyökerezik, amelyek újra- és újrajátszva „egyrészt csillapították a közösségben dúló erőszakot, másrészt pozitív. humanizáló irányba terelték az energiákat”.

Girard Biblia-értelmezése szerint a sátán leghatásosabb bűvésztrükkje a „mindenki egy ellen” mimetikus, ragályos agressziója, vagyis az áldozat­állító mechanizmus, mely a zűrzavar tetőpontján helyreállítja a (viszonylagos) rendet az emberi közösségekben.

Ez a szemfényvesztés a zsidó és még inkább a keresztény kinyilatkoztatásig rejtve maradt az emberek előtt, akik a sátán ősmintáját utánozva a vetélkedő vágy körének foglyaiként nem tudnak másként, mint a mimetikus erőszak bábjaiként működni.
Bár Krisztusnak vannak már előképei a zsidó Ószövetségben (például József története vagy Salamon ítélete a két parázna asszony gyermekvitájában), de csak Jézus kereszthalála juttatja diadalra az igazságot, töri szét végleg a ragályos, hisztérikus erőszak ördögi körét. Az erőszakot teljesen elvető Isten hagyja magát, az emberiség üdvözülése érdekében, keresztre feszíteni, s halála és feltámadása által legyőzi a sátán hazugságon és erőszakon alapuló hatalmát. Egyúttal olyan mintát, példát – a felebaráti szeretetet és az erőszakról való lemondást – állít az emberek elé, amit lehet utánozni, követni. Bár Jézust kétségkívül nehezebb, mint a sátánt, aki mindig, ma is arra biztat bennünket, hogy az erkölcsöt és a belőle fakadó tilalmakat elvetve kizárólag vágyaink vezéreljenek.

Lukács evangéliumában mondja Jézus: „Látám a sátánt, mint a villámlást lehullani az égből.” (Lk 10,18) Az antropológiai és a teológiai kinyilatkoztatást összeillesztő tudós – aki könyve címét ettől az Igétől kölcsönözte – arra figyelmeztet, hogy ez még nem jelenti a világ fejedelmének a végét, de napjai meg vannak számlálva, ezért igyekszik azokat a lehető legteljesebben kihasználni. Ez a félelmetes történelmi folyamat, az utánzó, ragályos erőszak tobzódása zajlik most a szemünk előtt. Mivel Isten tiszteli az emberek szabadságát, nem avatkozik közbe – mindenki szabadon választhat a két legfőbb minta, példakép között. Girard szerint az apokalipszis késése talán elsősorban azoknak az embereknek köszönhető, aki igyekeznek lemondani az erőszakról és gátat vetni a bosszúállásnak.

Az új DarWin

A hazánkban kevéssé ismert René Girard műveltsége és munkássága rendkívül tág és összetett: írásai az irodalom, a történelem, az antropológia, a teológia, a mitológia, a filozófia, a szociológia, a pszichológia területét is felölelik. Már az 1970-es évektől a társadalomtudományok új Darwinjaként méltatták, több híres amerikai egyetem professzora volt, s 2005-ben a Francia Akadémia tagjává választották. Azon modern gondolkodók egyike, aki vizsgálódásai és töprengései nyomán agnosztikus tudósból hívő és gyakorló keresztény, a katolikus egyház tagja lett. Hatalmas életművében a leg­eredetibb és legjelentősebb a mimetikus vágyelmélet, a bűnbakmechanizmus, a mítosz- és Biblia-értelmezés, és ennek a három szempontnak a holisztikus teóriáját fejti ki említett, a gondolkodását összegző művében. Amely nem a teológia, hanem az antropológia összehasonlító módszerével jut el az evangéliumok igazságáig.

Borítókép: Szentháromság – XV. századi freskó, Gömörrákos (Felvidék) – (Fotó: Méry Gábor)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Az ABBA-tól a nem bináris senkiig

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Menetelünk az atomháborúba

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

„Mit röhögtök, magatokon röhögtök!”

Gajdics Ottó avatarja
Gajdics Ottó

Pillanatképek a tébolyult Európából

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.