Szégyen, szégyen, szégyen. Az összeurópai politikai kultúra és az unió szégyene, hogy Brüsszelben, a „szabadság fővárosában” egyenruhás rendőrök kordont állnak egy nemzetközi konferencia bejáratánál. És a szerencsétlen rendőrnek fel kell olvasnia egy kerületi polgármesteri nyilatkozatot, aminek semmi értelme, és ezt ő is tudja. Szélsőjobbos rendezvényként kell kezelnie – szakmai nonszensz – egy olyan eseményt, amelyen közismert politikusok meghallgatják egymást.
A rendőr is érezte a szégyent, látszott az arcán.
És lehet, hogy nagyon elege van már ezekből a megbízatásokból. Ő nem is értheti, mi ez az egész. Bent nemzeti közgondolkodásról, a nemzetállamok megmaradásáról, az örök emberi értékek tiszteletben tartásáról folyik a közgondolkodás, és neki leveleket kell felolvasnia.
Most például mi történt? Hallatták hangjukat azok az emberi jogi szervezetek, alapítványok, civil fórumok, amelyek a szólásszabadság védelmére jöttek létre. Eddig csak azokat hallottuk, akik hisztériáztak Magyarország, annak kormánya ellen. Itthon és külföldön.
De lám, vannak más civil mozgalmak is. Csak gyakran nem merik hallatni a hangjukat. Most már teszik, mert ez az eset példátlan. Egy szuverén ország miniszterelnöke elvben nem szólalhat fel olyan eseményen, amelyet magyar szervezet rendez hasonló módon gondolkodóknak. Nem utcára vonulnak, hogy meggyalázva az emberi értékeket szivárványszínben parádézzanak, mert ezt lehet, sőt lassan kötelező. Mi sem foglalkozunk vele, nem tiltjuk be. Tegyék. Miért is ne? Azt lehet. Meg lehet hülyíteni a gyermeket, hogy megzavarják a családról, önmagáról kialakított képét, és jól felfogott anyagi érdekből olyan utat válasszon, amelyből nem lehet visszajönni, alakítsa át nemét, identitását, személyiségét. Ott nem áll rendőr, nem olvassa fel a kerületi polgármester irományát. Sőt ott azért áll rendőr, hogy a normális ember ne mehessen be a saját gyermekéért.
A kígyó azonban saját farkába harapott. A brüsszeli alkotmánybíróság rájött, itt valami nem stimmel. Az alkotmányban vannak olyan tételek, amelyek nem egyeztethetők össze a rendezvény korlátozásával. Saját törvényeik csapdájába estek. Nem lettem volna ott egy bíró helyében, aki szakmai szempontok alapján rájön, ha az én jogaimat nem korlátozhatja senki, akkor a szomszéd lakásban élőket sem. Legalábbis ebben az országban.
Tehát meg kellett mondani a sötétben várakozó, arctalan vezetőknek, hogy sajnos Mr. Orbánt hagyni kell beszélni. És lehet, hogy a többieket is.
Nincs is annál tanulságosabb érzés, ha rájössz, az ellenfél a kezében tartott fegyverrel önmagát is meg kell semmisítse, ha rád emeli. Ez is nagy tanulság. Nocsak, keressünk még ilyen törvényeket, alapszabályokat! Ki sérti meg azokat és miért? Kik azok a szerencsétlen szellemi nyomorékok, akik az alkotmány ismerete nélkül azon dolgoznak, hogy betiltsanak egy ártalmatlan rendezvényt? Én nem hagynám ennyiben a dolgot. Feljelentést tennék akkor is, ha a szerdai összejövetelen már nem állt ott a rendőrsorfal. Egymás mellé állítanám a saját bíróságuk előtt azokat, akik ezt a szégyent okozták. A szégyen nem ránk, magyarokra vonatkozik.
A szervezők helyében én megkeresném azt a rendőrt, aki felolvasta a szöveget. Ember, jöjjön, vegyen ki egy szabadnapot, üljön be ide! Ön ide való? Úgy érzi, hogy belga? Igen? És mi az, hogy belga? Egy nemzet? És ön büszke erre? Ezt a nyelvet beszéli? Van családja? Vannak gyermekei? Szeretné, hogy torz ideológiák mentén nevelődjön fel? Hallgasson meg itt egy-két előadást!
És ha most is úgy gondolja, ez önt nem érdekli, legyen vendégünk egy pohár magyar borra, és menjen haza! Ha igen, akkor koccintsunk egyet.
