A trianoni békediktátum százegy éves évfordulója és a nemzeti összetartozás napja alkalmából idén is megrendezik az Összetartozásunk tüze! eseményt. A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség kezdeményezéséből született tűzgyújtásra tavaly 6137 tűz gyúlt szerte a világban. Az érdeklődés idén is kiemelkedő, hiszen eddig 27 ország 350 településéről csatlakoztak az eseményhez.
Huszonhét országban lobbannak fel az összetartozás tüzei
2021. június 4-én 20.21-kor mindenütt a világon, ahol magyarok élnek, gyúljon meg összetartozásunk tüze!
A szervezők célja, hogy
2021. június 4-én 20.21-kor (budapesti idő szerint) mindenütt a világon, ahol magyarok élnek, gyúljon meg összetartozásunk tüze!
Minél több országban, településen, közösségben, családban csatlakozzanak ehhez az eseményhez azok az emberek, akik a magyar nemzethez tartozónak érzik magukat.
A kezdeményezők idén újabb ötlettel bővítik az eseményt. Azt kérik, hogy
mindenki, aki tüzet vállal, vegye fel a kapcsolatot egy vagy néhány, más országban tüzet vállaló személlyel, és virtuálisan, élő videó kapcsolatban gyújtsák meg lángjaikat és ismerkedjenek meg,
beszéljenek egymásról, magyar közösségükről, örömeikről, hiszen ilyen módon akár egy új barátság is születhet.
Az eseménnyel kapcsolatos bővebb tájékoztatás IDE kattintva érhető el.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMagyar Péter emberei a magyarokat gyalázták Ukrajna miatt, a liberális politikus szerint nincsenek háborúpárti ellenzékiek
Szombat délután Magyar Péter tiltakozott, és feljelentést helyezett kilátásba azért, mert a Fidesz plakátján a háborúpárti politikusok közé sorolta.
Ezekben az esetekben lehet eredménytelen az önkormányzati választás
Egyetlen szavazattal is lehet valaki képviselő vagy polgármester.
Karácsonynak nem volt elég a ciklus, hogy betartsa az ígéretét
A kormánypártok főpolgármester-jelöltje megmutatta a maga pop-up parkját.
Viharos idő miatt kiadták a riasztást, de van egy jó hír is
Villámlásra és jégre is figyelmeztetnek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Nyugdíjasok mellett egy ismert milliárdos testvérét is átverte Magyar Péter anyós-gazdasági vezetőjének a bűnbandája
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Házasság első látásra: özönlenek a gratulációk Petra és Andris bejelentése miatt
Egymásnak estek a felek az ATV-ben a Fico elleni merénylet ügyében (VIDEÓ)
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Dimitrij Medvegyev: Ha ez így megy tovább, a garantált biztonsági övezet valahol a lengyel határon lesz.
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Mi legyen az ebéd? 3 nap, 3 menüsor a pünkösdi hétvégére
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Címoldalról ajánljuk