Kifejtette: kedden számtalan bejelentést kaptak arról, hogy sokan kéretlen üzeneteket kaptak, amelyekben a baloldal támogatására buzdították őket. A tömeges sms-küldés után a baloldal nem áll le, folytatja a választási csalást, hiszen szerdán telefonhívásokat is indítottak a törvénytelen eszközökkel összeállított adatbázisukat, a Bajnai-listát használva – fogalmazott.
Április 3-án mondjunk nemet a baloldal választási csalására is!
A baloldal a magyar demokrácia történetének legnagyobb választási csalását hajtja végre – jelentette ki Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője csütörtökön az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában.
Nacsa Lőrinc szerint a törvénytelenség teljesen nyilvánvaló, hiszen az sms-ket és telefonhívásokat olyanok kapták, akik soha egyetlen baloldali pártnak vagy szervezetnek sem adták meg az adataikat, és nem járultak hozzá a kapcsolattartáshoz.
Bajnai Gordon és az Amerikában kiképzett volt titokminisztere továbbra is használja azt a DatAdat-adatbázist, melyet törvénytelenül állítottak össze, és egy külföldi, offshore hátterű cégen keresztül birtokolnak
– tette hozzá.
A Bajnai-lista segítségével Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc nem áll le, és folytatja a választási csaláson alapuló kampányukat – összegzett a KDNP frakciószóvivője.
Kijelentette, nincs két baloldal, egy baloldal van, és a Gyurcsány–Bajnai-féle baloldal mindenféle aljasságra képes.
További Belföld híreink
Ezért is fontos, hogy ott legyünk április 3-án, és ne engedjük, hogy csalással az a baloldal kerüljön hatalomra, amelyik belesodorná az országot a háborúba, és lerombolná azokat az eredményeket, amelyeket közösen értünk el az elmúlt 12 évben – hangoztatta.
– Április 3-án mondjunk nemet a baloldal választási csalására is! – szólított fel Nacsa Lőrinc.
Borítókép: Nacsa Lőrinc, a KDNP vezérszónoka felszólal az egyetemi modellváltásról szóló törvényjavaslatok együttes vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. április 9-én (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezRendőrök vihetik a bíróságra a baloldalnak kedves polgármestert
A nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsított Biró Károly rendszeresen nem jelenik meg a tárgyalásokon.
A külföldön élő magyarok az ottani EP-listákra is szavazhatnak
Kérni kell, hogy vegyék fel a szavazót az adott uniós tagállam névjegyzékébe.
Magyar Péter emberei a magyarokat gyalázták Ukrajna miatt, a liberális politikus szerint nincsenek háborúpárti ellenzékiek
Szombat délután Magyar Péter tiltakozott, és feljelentést helyezett kilátásba azért, mert a Fidesz plakátján a háborúpárti politikusok közé sorolta.
Ezekben az esetekben lehet eredménytelen az önkormányzati választás
Egyetlen szavazattal is lehet valaki képviselő vagy polgármester.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Hatalmas eső szakította ketté Magyarországot
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Házasság első látásra: özönlenek a gratulációk Petra és Andris bejelentése miatt
A magyar válogatott győzelemmel kezdte meg az Európa-ligát
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Globál Extra – Nebraska meglépte: fityiszt mutatott a pénzügyi háttérhatalomnak.+ videó
Lisztes megalázása miatt dühös a lelépett Sztankovicsra a Fradi legendája
Nem tudta legyőzni a Diósgyőrt, lecsúszott a dobogóról a Fehérvár
Orbánra támadt a Megasztár korábbi zsűritagja, a piti kis szalámitolvaj
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Címoldalról ajánljuk