„Fizessenek a milliárdosok!” – Gyurcsány Ferenc az ATV-ben hirdette meg pártjának a DK-nak a programját, aminek a fenti idézet szöveg az egyik központi gondolata. Dobrev Klára pedig a Partizánon beszélt arról, hogy azoknak akik luxusvillában urizálnak, szintén fizetniük kell. Ezek a kijelentések azért is voltak meglepők, hiszen közismert tény volt, hogy az említett két politikus egy háztartásban él, ráadásul nem máshol, mint az Apró-villában. Ezért ráadásul számos kritika is érte már őket. A villaépülethez Dobrev édesanyjának családja, az Apró család a Rákosi-korszak államosításának köszönhetően jutott. Gyurcsány Ferencnek pedig a 90-es évektől ez volt a lakhelye.
„Fizessenek a milliárdosok!” – így néz ki Gyurcsányék új luxusingatlana + videó
Ahogyan arról több hírportál is beszámolt, Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára elképesztő luxusba költözik. Amikor a Magyar Nemzet stábja a helyszínen járt, azt tapasztalta, hogy még folynak a munkálatok a Rózsadomb Villaparknál.
Gyurcsány Ferenc aztán 2022-ben jelentette be, hogy költözni szeretnének, most pedig úgy tűnik, már meg is találták az ideális lakást. A Magyar Nemzet derítette ki, hogy Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc úgy tűnik, tényleg otthagyja az Apró-villát és elköltözik egy Bimbó utcai, Rózsadombon található, örökpanorámás luxusingatlanba.
Korábban az Ingatlan.com részletes hirdetésben mutatta be a legújabb rózsadombi luxuslakóházat, a Rózsadomb Villparkot. A szóban forgó lakás panorámás a Lánchídra, a Szent István-bazilikára, a Halászbástyára és a Mátyás-templomra. A lakás előtt és mellett elterülő, mintegy kétszáz négyzetméteres kertrész pedig a lakás kizárólagos használatába kerül.
További Belföld híreink
Azt, hogy Gyurcsányék a Rózsadomb Villaparkba költözhetnek, alátámasztja az is, hogy a DK elnöke a 2019-es évre vonatkozó vagyonnyilatkozata óta minden évben feltüntetett egy rejtélyes „lakásvásárlás foglaló és előleg” megnevezésű összeget más szerződés alapján fennálló pénzkövetelésként. Ez az összeg 2022-ben már 446,5 millió forintra rúgott. Az ingatlan tulajdoni lapja szerint 2021 szeptemberében Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára is tulajdonrészt szerzett az ingatlanban. Korábban ráadásul Apró Piroska is tulajdoni hányadot vásárolt. A Magyar Nemzet korábban arra is felhívta a figyelmet, hogy Gyurcsány Ferenc a legutóbbi vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel, hogy tulajdonjogot szerzett egy ingatlanban.
Borítókép: Elképesztő luxusba költöznek Gyurcsányék (Képernyőkép)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezOrbán Viktort a Tiszánál is sokan várták + videó
A kampányviziten Koncz Zsófia is részt vett.
Meghalt Varga Szilvia
A Közszolgálati Közalapítvány Kuratórium Fidesz által delegált tagja 53 évesen hunyt el.
Jövő héten már harminc fok is lehet + videó
Folytatódik a változékony időjárás.
Drámai videókat tettek közzé a verőcei hajóbaleset után indult keresésről + galéria
Kórházba szállították a baleset túlélőjét.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor: “Nekem ne mondja senki, hogy ne legyek kemény!” - fotók
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Marics Peti már a múlté: ehhez a férfihoz ment feleségül Stana Alexandra
Újabb autópálya építésével próbálkoznak meg a románok
Patkánytanyává és balesetveszélyessé vált a híres kispesti épület - Karácsonyék nem tesznek semmit
Orbánra támadt a Megasztár korábbi zsűritagja, a piti kis szalámitolvaj
Embertelen állapotok uralkodnak a Duna-parton
Man. City vagy Arsenal? Cristiano Ronaldo megtippelte, ki lesz a bajnok – videó
Súlyos hajóbaleset történt Verőcénél + videó
Itt van a svájci szállodahajó, amelyet feltartóztattak a verőcei súlyos baleset után + fotó
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Sötét titkok derültek ki Karácsony Gergelyről
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezOrbán Viktort a Tiszánál is sokan várták + videó
A kampányviziten Koncz Zsófia is részt vett.
Meghalt Varga Szilvia
A Közszolgálati Közalapítvány Kuratórium Fidesz által delegált tagja 53 évesen hunyt el.
Jövő héten már harminc fok is lehet + videó
Folytatódik a változékony időjárás.
Drámai videókat tettek közzé a verőcei hajóbaleset után indult keresésről + galéria
Kórházba szállították a baleset túlélőjét.