Az M4-es, valamint az M0-s autóúton tartottak ellenőrzést a rendőrök két héten át, és volt, hogy egy nap alatt többször is kénytelenek voltak intézkedni a horrorkaravánok sofőrjeivel szemben.
Nem tudnak leállni, óriási baj jöhet a horrorkaravánok miatt
Mutatjuk, mekkora volt a legnagyobb bírság.
A rendőrségi portál azt írja, a tapasztalás megdöbbentő: a húsz jármű összességében csaknem 11 tonnával nyomott többet a megengedettnél. Olyan karavánt is találtak, amelyen a rakomány több mint kéttonnával lépte túl a súlykorlátozást, a sofőr 650 ezer forintos bírságot kapott.
Az egyenruhások a járműveket leparkoltatták, a járművezetők csak a szabálytalanság megszüntetése után folytathatták útjukat.
A rendőrség tehát felhívta a figyelmet arra, hogy:
- járművet megterhelni oly mértékig szabad, hogy össztömege a megengedett legnagyobb össztömeget ne haladja meg
- a rakományt a járművön – annak belsejében, illetőleg rakfelületén – úgy kell elhelyezni, hogy a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse
- gondoskodni kell a rakomány egyenletes elhelyezéséről azért, hogy az a jármű stabilitását számottevően ne rontsa
- a járművön túlnyúló rakományt, a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet (KRESZ) szerint meg kell jelölni!
További Belföld híreink
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság hangsúlyozta, a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazzák az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Nemzeti Adó- és Vámhivatal)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezItt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
A rendőrség az eltűnt személyek között tartja számon azokat, akiket még nem találtak meg.
Kiderült, hogy melyik magyar településről származnak a verőcei hajóbaleset áldozatai + videó
A baleset öt érintettje egy Verőcétől messzebb eső településről származik, tudta meg a Hír TV.
Ő a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
A baleset után eltűnt öt embert továbbra is keresik.
Márki-Zay újabb ötlete: elgondolkodna a marihuána legalizálásán
A bukott miniszterelnök-jelölt szerint ez nem okozna felfordulást.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor meglepett egy idős házaspárt
Meghalt Varga Szilvia
A legjobb ebédek csirkemellből hétvégére: 12 recepttel segítjük a készülődést
Varsóban betiltották a keresztek közintézményekben való elhelyezését
Katalin hercegné végre személyesen adott hírt magáról
Volt kitől örökölnie: Michael Phelps fia élete első úszóversenyén tönkreverte a mezőnyt
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Nincs kegyelem: a Fradi-szurkolók üzentek a távozó Dejan Sztankovicsnak
Szoboszlai is tátott szájjal hallgatta Klopp öltözői beszédét + videó
Ezért zuhanhatott le az iráni elnök helikoptere
Ő a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
Újabb lépés a világháború felé, titokban érkezhetnek Ukrajnába a NATO-katonák + videó
Címoldalról ajánljuk