Fotó is van róla, amint egy tádzsik férfi rendőrökre támad Ferihegyen

Gyilkossággal fenyegette őket, egyiküket le is köpte.

Forrás: Magyarország Ügyészsége2024. 03. 21. 14:11
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt állít bíróság elé a Fővárosi Nyomozó Ügyészség egy tádzsik állampolgárságú férfit, aki a vele szemben intézkedő rendőröket jogszerű eljárásukban fenyegetéssel akadályozta – írja közleményében az ügyészség. 

Ez alapján a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a repülőtéri utasvizsgálók március 2-án reggel rendőri intézkedést kértek. A bejelentés szerint a 2B Terminál indulási szintjének utaskoordinációs pultjánál egy külföldi férfi – azt állítva, hogy félretájékoztatták – 

trágár kiabálással, dühöngve, fenyegetőzve a repülőtér munkatársait okolta amiatt, hogy lekéste az Isztambulba induló járatát.

A bejelentésre két rendőr érkezett a terminálhoz, igazoltatták a húszas évei elején járó férfit, aki a rendőri intézkedés során is ingerülten, emelt hangon beszélt a rendőrökkel, ezért ők az agresszív viselkedése miatt megerősítő erőt kértek.

A rendőrök tájékoztatták a férfit, hogy cselekményével a garázdaság szabálysértését követi el, felszólították ennek abbahagyására, valamint távozásra hívták fel. A fiatal férfi a felszólításnak nem tett eleget, továbbra is hangosan kiabált, és az intézkedő rendőröket, valamint a repülőtér tolmácsolásban közreműködő munkatársát 

oroszul bántalmazással fenyegette.

A rendőrök ekkor közölték a férfival, hogy a szabálysértés folytatása miatt előállítják és megbilincselik. A figyelmeztetésre az elkövető továbbra is kiabálva jobb kezével megütötte volna a vele szemben intézkedő rendőrt, aki a támadó mozdulatra hátrahúzódott.

A rendőrök előállították a férfit a Repülőtéri Rendőrigazgatóságra és az előállító helyiségében helyezték el, de a külföldi fiatal még ekkor is folyamatosan szidalmazta a rendőröket, rugdosta a zárka ajtaját, közben számos alkalommal a rendőrök megverését helyezte kilátásba, sőt megöléssel is fenyegette őket, végül egyiküket leköpte.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség elrendelte a külföldi férfi őrizetét és gyanúsítottként hallgatta ki. Az ügyészség a büntetőeljárási törvény eljárást gyorsító intézkedéseinek alkalmazásával – az elkövetés óta letartóztatásban lévő – terheltet ma a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság elé állítja.

Borítókép: A férfi rendőrökre támad (Fotó: Ügyészség)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.