Az elsőfokú ítélet tényállása szerint a vádlott egy abaúji református egyházközség lelkipásztora volt 2012–2021 között. 2019 augusztusa és 2020 októbere között hivatását felhasználva, a parókia és a templom felújításának hamis ürügyén négy alkalommal, egyéb hivatkozással – például vállalkozás létesítése, saját letéti jegy kiváltása – pedig további három esetben kért kölcsön a sértettektől, akiket megtévesztett mind a kölcsönösszeg céljával, mind a visszafizetés lehetőségével kapcsolatban.
Negyvenhatmilliót csalt ki a gyülekezettől a református lelkésznő, börtönbe küldik
Több tíz milliós csalás miatt két és fél év börtönbüntetésre ítélt nem jogerősen egy abaúji református lelkésznőt az Encsi Járásbíróság – tudatta a Miskolci Törvényszék közleményben szerdán.
A tízmilliós nagyságrendű, egymáshoz közeli időpontokban, rövid lejárati határidővel felvett kölcsönök visszafizetésére reális esély nem volt, és ezt a vádlott is tudta.
Az így kicsalt 46 millió forintot egy külföldi devizaszámlára utalta, az összeg sorsa követhetetlenné vált.
Üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás miatt a bíróság a vádlottat 2 év 6 hónap börtönre ítélte, 2 évre eltiltotta a lelkészi hivatás gyakorlásától, továbbá 4 millió forint vagyonelkobzást rendelt el, és kötelezte arra is, hogy a sértetteknek fizessen meg összesen több mint 11 millió forint kártérítést.
További Belföld híreink
A bíróság a büntetés kiszabásánál enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott „személyiségében rejlő okok mellett” büntetlen előéletét, részbeni beismerő vallomását és csekélyebb súllyal azt is, hogy a kárt kismértékben megtérítette, míg súlyosító körülményént esett latba a többszörös bűnhalmazat.
A járásbíróság ítélete nem jogerős.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMeglepő dolgot árult el az Országos Mentőszolgálat Kulka Jánosról
Mágenheim doktor legendája örökké él.
Bóka János: Az EU kívülről szemlélve a szabadság és a jólét földje volt
Európaiságunk Szent István óta a magyarság része.
Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez
Gyurcsány Ferencnek és körének egyik legfontosabb városházi kádere a megszorításokra épülő baloldali gazdaságpolitika egyik élharcosa.
Így néz ki az idei magyar nyelv és irodalom érettségi + galéria
Középszinten 1146 helyszínen 73 472, emelt szinten 57 helyszínen 2066 vizsgázó ad számot a tudásáról.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Nyárias meleggel indul a hét, mutatjuk, mikor jön a drámai változás
Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek
Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság
Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött
Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt
Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó
Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek
Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett
Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez
Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról
Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt
Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó
Címoldalról ajánljuk