A férfit azután állította bíróság elé gyorsított eljárásban az Egri Járási Ügyészség, hogy járatával januárban a reggeli csúcsforgalom idején az egri autóbuszállomásról ittasan indult el egy 26 kilométerre lévő településre – tájékoztatott Gubala Ádám Miklós.
Valóban részeg volt az egri buszsofőr, és nem teszi zsebre, amit ezért kapott
Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben – közölte a Heves Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-vel.
A buszon a vezetőn kívül három utas tartózkodott. A sofőrt a rendőrök nem sokkal az indulás után, még a városon belül megállították, így derült fény arra, hogy a férfi alkoholt fogyasztott.
A helyettes szóvivő jelezte, hogy az ügyészség a sofőrt ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségével vádolta, amelyet a hétfőn megszületett nem jogerős ítélet is alátámasztott.
További Belföld híreink
A sofőrrel szemben a bíróság egy év szabadságvesztést szabott ki, amelynek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette, és a férfit négy évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKarácsony Gergely újabb kamuját leplezte le Szentkirályi Alexandra
A közlekedési alapjövedelemből sem lett semmi.
Patkányok szaladgálnak egy patinás kispesti épületben, amit Karácsonyék hagynak leromlani
A szomszédos Kispesti Mentőállomás helyzetét is nehezítik az áldatlan állapotok.
Erdő Péter: Krisztustól a Szentlélek által kapjuk meg a tanítást és a törvényt
A bíboros az esztergomi bazilikában celebrált szentmisét pünkösd vasárnapján.
Meglepődtek, amikor Orbán Viktor lépett a műhelybe + videók
A miniszterelnök új videót tett közzé a TikTokon.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Karácsony Gergely egy csődtömeg, aki teljes mértékben kudarcot vallott Budapesten
Így segít a Törökországból érkezett drón az iráni elnök felkutatásában + videó
Könnyek közt búcsúzott a TV2 szépsége: Pszichológushoz fogok menni ezután
Kiemelték a verőcei motorcsónak maradványait a Dunából, jól látható, hogy mi történt (GALÉRIA)
Rettentően nehéz IQ-teszt, ami a személyiségedre is magyarázatot ad
Óriási a baj az iváncsai akkugyárban: se megrendelés, se termelés az elektromos autóipar válsága miatt
Így volt kerek: Marquinhos mellett a búcsúzó Lisztes is betalált, a Ferencváros legyőzte az Újpestet
Szoboszlai hihetetlen szezont zárt, sírva búcsúzott el a zseniális Jürgen Klopp
Megtalálhatták az iráni elnököt, miután kényszerleszállást hajtott végre az őt szállító helikopter + videó
Ezt mondta Jürgen Klopp a pályán, az utolsó Liverpool-meccse után
Meglepődtek, amikor Orbán Viktor lépett a műhelybe + videók
Négy távozót jelentett be a Ferencváros labdarúgócsapata
Címoldalról ajánljuk