Pénteken elköszöntek Belénessy Csabától, a Dunántúli Napló egykori munkatársától – írja a Baranya vármegyei hírportál. A pécsi székesegyházban hálaadó és engesztelő szentmisét tartottak, a temetést egy későbbi időpontban tartják meg, szűk családi körben.
Végső búcsút vettek Belénessy Csabától
Az MTI egykori vezérigazgatójának temetése későbbi időpontban lesz szűk családi körben.
Belénessy Csaba 1949. november 11-én született Zákányban. Nagykanizsán, a Winkler Lajos Vegyipari Technikumban érettségizett. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Kara magyar–népművelés szakán kapott diplomát 1987-ben.
1968–1981 között a Zsolnay Porcelángyár művezetője, közben 1972-től a Dunántúli Napló és a Pécsi Rádió külső munkatársa volt. 1981-ben a Pécsi Rádióhoz került, 1984–1985 között a Dunántúli Napló munkatársa, majd 1986-tól a Kossuth rádió pécsi tudósítója volt.
1982–1989 között a Magyar Rádió Ötödik sebesség című ifjúsági műsorát szerkesztette.
1989-ben A Helyzet című dél-dunántúli hetilap alapítója és társszerkesztője, 1990–92 között a Pécsi Extra és az Esti Extra főszerkesztője volt. 1990-ben a Magyar Rádió Vasárnapi újság című műsorának műsorvezetője, 1997-ben és 2006-ban felelős szerkesztője, közben, 1992–1996 között a Határok nélkül és a Helykereső szerkesztője is.
1990-ben elnyerte a Telefaktum országos tévéfesztivál fődíját, 1999-ben megkapta Pécs város sajtódíját.
1997–2004 között a Magyar Televízió (MTV) Rt. Regionális, Kisebbségi és Határon túli Főszerkesztőségének vezetője, 2000-ben A hét főszerkesztője, 2000–2003 között az MTV Rt. hírigazgató-helyettese volt. 2004–2005-ben a Duna TV alelnöki székét foglalta el.
2007-ben alapító főszerkesztője volt a Lánchíd Rádiónak.
2008. január 1-jétől az MTI Zrt. stratégiai alelnöke, 2010. november 18-án az MTI vezérigazgatójává választották. 2013-tól a Crossborder Film cégvezetője, 2020-tól a Mediaworks tanácsadója volt.
Öt lány, Réka, Blanka, Borka, Anna és Lili apukája, három unoka, Leo, Zorka és Zsófi nagypapája volt. Belénessy Csabát a Dunántúli Napló és a kiadó, a Mediaworks Hungary Zrt. saját halottjának tekinti.
Borítókép: Végső búcsút vettek Belénessy Csabától (Fotó: Sándor Judit)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKamuméter: Civil Támogatási Keret helyett Gyurcsány Embereit Kifizető Keretet hoztak létre Karácsonyék
Szentkirályi Alexandra a jelenlegi főpolgármester egy újabb betartatlan ígéretére hívta fel a figyelmet.
Kiderült, milyen sorrendben lesznek a szavazólapon a főpolgármester-jelöltek
Öten gyűjtöttek össze legalább ötezer aláírást.
Újabb öt párt EP-listáját vették nyilvántartásba
Így várhatóan 11 pártlista szerepel majd a szavazólapon.
Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
A fejlesztések nemcsak az ország, de az egész Európai Unió hasznára válnak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Nagy Feró megrázó interjúban állt ki Orbán Viktor mellett, Magyar Péter is megkapta a magáét
Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó
Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője
Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel
Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke
Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni
Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról
Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett
Magyar Péter védett vasúti kocsija: ezt válaszolta a MÁV
Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKamuméter: Civil Támogatási Keret helyett Gyurcsány Embereit Kifizető Keretet hoztak létre Karácsonyék
Szentkirályi Alexandra a jelenlegi főpolgármester egy újabb betartatlan ígéretére hívta fel a figyelmet.
Kiderült, milyen sorrendben lesznek a szavazólapon a főpolgármester-jelöltek
Öten gyűjtöttek össze legalább ötezer aláírást.
Újabb öt párt EP-listáját vették nyilvántartásba
Így várhatóan 11 pártlista szerepel majd a szavazólapon.
Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
A fejlesztések nemcsak az ország, de az egész Európai Unió hasznára válnak.