A címre a digitális újításokat alkalmazó – ötezernél kevesebb lakosú – települések pályázhatnak négy kategóriában:
Mutatjuk, milyen lesz az idő pünkösdkor
A címre a digitális újításokat alkalmazó – ötezernél kevesebb lakosú – települések pályázhatnak négy kategóriában:
innovatív települési környezet, fenntartható épített és természeti környezet, innovatív társadalmi és közösségi jólét, valamint innovatív gazdasági ökoszisztéma.
Az elismerésnek köszönhetően széles körben válhatnak megismerhetővé a már létező hazai digitális jó gyakorlatok, elősegítve a települések együttműködését, a helyi közösségek erősödését és a térségszintű fejlesztések elterjedését.
A nonprofit cég közleménye idézi Balla Attila technológiai és vállalkozásfejlesztési ügyvezető-helyettest, aki kiemelte, a díjjal ösztönözni szeretnék a települések vezetőit és a térségi döntéshozókat, mivel a falvaik – „a magyar vidék kincsei” – az úgynevezett smart (okos) megközelítéssel
nemcsak élhetőbb helyekké, de akár innovációs központokká is válhatnak.
Az „Év digitális faluja” díjra július elsejétől lehet pályázni. A részletes pályázati feltételek hamarosan elérhetők ezen a weboldalon.
Az eredeti cikk ITT érhető el.
Mutatjuk, milyen lesz az idő pünkösdkor
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
„Már nem vagyunk együtt” – újabb sztárpár jelentette be a szakítását
Eszméleténél van a meglőtt Robert Fico + videó
Ben Afflecket nem rázza meg a válása: a színész mosolyogva mulatott egy barátjával - Lesifotó
Szakértő: Putyin lépése súlyos következményekkel jár és az egész világra kihat
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Meztelencsigák a kertben – ezzel a házi csodaszerrel pillanatok alatt megszabadulhatsz tőlük
Elképesztő drámák a Bundesligában, Schäfer András ezt soha nem felejti el
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Megőrültek a svédek is
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.