Beszámolója szerint a Microsoft idén augusztus végén sikeresen elhárította a világ eddigi legerősebb túlterheléses támadását, az incidens során az Azure felhőszolgáltatását használó egyik európai ügyfelének a rendszerét próbálták megbénítani. A célpont kilétét nem árulta el a vállalat, továbbá a támadó félről sem osztott meg túl sok információt.
Rekorderős támadást vert vissza az egyik legnagyobb szoftverfejlesztő cég
Gigantikus méretű botnettel indítottak túlterheléses támadást egy európai ügyfele ellen – olvasható az Origó cikkében.
A Microsoft szerint a DDoS-támadás három hullámban történt, az első és rekorddöntő tízperces menetben a támadásra használt botnet által lefoglalt sávszélesség meghaladta a 2,4 terabit/s-ot, avagy a másodpercenkénti 300 gigabájtot. A második menet csak 0,55 Tbps, míg a harmadik menet 1,7 Tbps sávszélességet emésztett fel a csúcspontján, a vállalat rendszerei végig állták a sarat.
A támadó fél természetesen egy botnetet használt, ezek tipikusan és javarészt szoftveres sebezhetőségeken keresztül feltört hálózati eszközökből állnak, vezérlőszerverről kiküldött utasításokkal lehet a célpontok lekérésekkel való elárasztására rábírni a kütyüket. A mostani túlterheléses akcióban hetvenezer meghackelt eszköz vett részt, amelyek javarészt az Egyesült Államokban, Japánban, Kínában, Malajziában, Tajvanon, továbbá Vietnamban találhatók.
A korábbi csúcstartó túlterheléses támadás 2,3 Tbps sávszélességű volt, ez tavaly kapta oldalba az Amazon web servicest.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Borítókép: PEXELS
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Zelenszkij üzent Magyarországnak
Fordulat jön a háborúban Putyin miatt
Fergeteges gólyahír: megszületett kedvenc színésznőnk kisbabája
Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral
"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n
Rengeteg személy tűnik el Németországban
Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról
Ekl: a visszavágón is nyert és bejutott az athéni döntőbe az Olympiakosz
Szakértő: Az orosz haderő mellett az európai eltörpül, de a NATO-hoz képest is fölényben van + videó + galéria
Orbán Viktortól és Hszi Csin-pingtől zeng a nemzetközi sajtó
Marozsán Fábián őszintén elmondta, mi a baj
Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került