Nemrég ért véget Orbán Viktor miniszterelnök és Hszi Csin-ping kínai elnök Budapesten megtartott sajtónyilatkozata, melyben a magyar–kínai együttműködés előrehaladását, valamint a jövőbeni tervekről is beszámoltak. A kétoldalú tárgyalásoknak rövid időn belül híre ment, a legnagyobb nemzetközi hírportálok számoltak be a magyar–kínai csúcsról.
Orbán Viktortól és Hszi Csin-pingtől zeng a nemzetközi sajtó
Tele van a nemzetközi sajtó Orbán Viktor miniszterelnök és Hszi Csin-ping kínai elnök csütörtöki találkozójával – a legnagyobb hírportálok sorra számolnak be a magyar–kínai csúcs eredményeiről. Pedig a kormányfő és a távol-keleti nagyhatalom államfőjének sajtónyilatkozata csak néhány órája ért véget. Csokorba szedtük a nemzetközi sajtó első reakcióit.
Financial Times
„Hszi Csin-ping kínai elnök Peking egyik legfontosabb stratégiai partnereként üdvözölte Magyarországot, és temérdek elismeréssel szólt az Orbán Viktor miniszterelnök vezette országról” – kezdte cikkét a brit gazdasági lap. A cikk szerzői szakértőket idéztek azzal kapcsolatban, hogy mivel járhat a magyar–kínai kapcsolatok erősödése.
Yu Jie, a bit Chatham House agytröszt elemzője úgy látja, Kína szándéka az, hogy Magyarország hídként működjön a távol-keleti nagyhatalom, valamint az Európai Unió között.
The New York Times
Az amerikai napilap szerzője, Andrew Higgins úgy fogalmazott cikkében: „Hszi Csin-ping kínai elnök újabb biztonsági zónát talált” – utalva kijelentésével arra, hogy magyar–kínai kapcsolatok különösen fontosak a nemzetközi politika szempontjából. A lapnak Theresa Fallon, egy brüsszeli agytröszt munkatársa beszélt arról, hogy Orbán Viktor tulajdonképpen közelebb hozta Brüsszelt és Pekinget egymáshoz. A szerző egyúttal a kínai elnök Magyar Nemzet hasábjain megjelent véleménycikkére is utalt, melyben Hszi Csin-ping a magyar–kínai kapcsolatokat méltatta. A lap idézte továbbá Kiszelly Zoltán politológust is, aki korábban kiemelte: mindkét fél elkötelezett a családi értékek, a bevándorlásellenesség, valamint a béke támogatása mellett.
Bloomberg
„A budapesti találkozók Kína gazdasági lábnyomának növelésére helyezik a hangsúlyt” – írta cikkében az amerikai televíziós hálózat a weboldalán. A cikk szerint Hszi Csin-ping látogatására éppen akkor került sor, amikor az Európai Unió és Kína között egyre inkább nőtt a feszültség: a szerző arról írt, hogy több nyugat-európai vezetőnek nem tetszik, hogy olcsó kínai termékek árasztják el a piacot.
Mindezek ellenére a cikk is elismeri a magyar–kínai kapcsolatok sikereit, mint például azt, hogy a kínai BYD vállalat Magyarországot választotta első európai gyárának helyszínéül – noha Franciaország és Németország is örült volna a beruházásnak.
További Külföld híreink
Reuters
A nemzetközi hírügynökség kiemelte cikkében: Orbán Viktor alatt Kína fontos kereskedelmi és befektetési partnerévé vált Magyarországnak – ellentétben azokkal az európai országokkal, melyek éppen kevésbé szeretnének függeni a világ második legnagyobb gazdaságától. A szerző felidézte, a miniszterelnök 2010 óta vezeti hazánkat, azóta igyekezett egyre közelebb hozni egymáshoz Kínát és Magyarországot. „A szívélyes politikai kapcsolatok körülbelül egy évtizeddel később befektetésekké váltak” – emelte ki a cikk, hozzátéve: egyre több kínai vállalat jelent meg hazánkban, köztük akkumulátor- és elektromosautó-gyártók.
TASZSZ
Az orosz állami hírügynökség azontúl, hogy közölte a csütörtöki magyar–kínai tárgyalások eredményeit, kiemelte,
ma a szovjet szakemberek által az 1980-as években épített, orosz nukleáris üzemanyaggal működő paksi atomerőmű adja a Magyarországon megtermelt villamos energia felét és az elfogyasztott villamos energia egyharmadát.
A cikk megemlítette, Peking és Budapest kiterjeszti az együttműködést a nukleáris iparra is. „A nukleáris ipar területén Magyarország komoly nemzetközi tapasztalattal és presztízzsel rendelkezik. Több mint ötven éve vagyunk ebben az iparágban, és jelenleg is Európa legnagyobb nukleáris fejlesztése Magyarországon történik” – emelte ki Orbán Viktor a kínai államfővel közösen tett sajtónyilatkozatában. Hozzátette: az a terv, hogy a következő évtized elejére már hatvan és hetven százalék között lesz Magyarországon a nukleáris energia aránya. A TASZSZ Paks kapcsán egyúttal emlékeztetett: az erőmű újabb blokkjai építés alatt állnak, orosz részvétellel.
Borítókép: Hszi Csin-ping kínai elnök (b) és Orbán Viktor miniszterelnök közös sajtótájékoztatója a karmelita kolostorban 2024. május 9-én (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Hszi Csin-ping Budapesten
Ennyibe kerül a borkülönlegesség, amit Orbán Viktor a kínai elnöknek adott
Ennyibe kerül a borkülönlegesség, amit Orbán Viktor a kínai elnöknek adott
Szijjártó Péter: Magyarország fejlődését támogatják a Kínával kötött megállapodások
Így búcsúzott Budapesttől Hszi Csin-ping kínai elnök + fotók
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAz oroszok elárulták, kit tekintenek ukrán elnöknek
Zelenszkijt el kell fogni és bíróság elé kell állítani az orosz és ukrán állampolgárok ellen elkövetett bűneiért – állítja Dmitrij Medvegyev.
Elfogatóparancs kiadását kérték az izraeli miniszterelnök ellen
Nem kellett sokat várni az izraeli válaszra.
Orosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
Volodimir Zelenszkij elnök támogatottsága már csak 17 százalék.
Kína veszélyesnek nevezte a tajvani elnök beiktatási beszédét
Tajvan elnöke veszélyes jelzéseket küldött, a béke és a stabilitás aláásására törekszik – közölte Kína Tajvan-ügyi hivatala hétfőn.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Százak gyászolják Bogit, a verőcei hajóbaleset egyik áldozatát
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
„Szerelemgyerek” – Tücsi kiköpött mása lett gyönyörű kislány - Fotó
Svájci autópályák: úgy végzik az útfelújításokat, ahogy arról a magyarok csak álmodhatnak – videó
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Számszerű vallomás jött Von der Leyenéktől: Magyarország a top10-ben, miközben a „bezzegországok” a sor végére álltak
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
Varga Roland búcsúzik a Sepsi OSK-tól
Ezért zuhanhatott le az iráni elnök helikoptere
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Meghalt Varga Szilvia
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezAz oroszok elárulták, kit tekintenek ukrán elnöknek
Zelenszkijt el kell fogni és bíróság elé kell állítani az orosz és ukrán állampolgárok ellen elkövetett bűneiért – állítja Dmitrij Medvegyev.
Elfogatóparancs kiadását kérték az izraeli miniszterelnök ellen
Nem kellett sokat várni az izraeli válaszra.
Orosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
Volodimir Zelenszkij elnök támogatottsága már csak 17 százalék.
Kína veszélyesnek nevezte a tajvani elnök beiktatási beszédét
Tajvan elnöke veszélyes jelzéseket küldött, a béke és a stabilitás aláásására törekszik – közölte Kína Tajvan-ügyi hivatala hétfőn.