Idén sem maradt ki az ünnepi csúnya pulóveres őrület meglovaglásából a Microsoft, a tavalyi paintes után ezúttal aknakeresős témájú termékkel örvendeztette meg a nagyérdeműt. A karácsonyi bevásárlás során a termék viselői kétségtelenül kiválthatják az embertársaik maximális tiszteletét, alkalmasint az arcmaszkok árnyékából akár irigy tekintetek is villanhatnak rájuk.
Karácsonyi pulóvert árul a híres szoftvervállalat
Aknakeresős témát kapott az ünnepi szezonra szánt ruhakülönlegesség – olvasható az Origó cikkében.
A sóvárgás szerencsére indokolt: egyrészt a limitált példányszáma miatt a Microsoft aknakeresős csúnya pulcsija gyűjtői trófea, másrészt pedig 75 dollárért egyértelműen státuszszimbólum.
Az összeg nettó 24 ezer forintot jelent, azaz szállítási költséggel, vámmal, forgalmi adóval, egyéb esetleges kutyafülével
bőven 30 ezer forint feletti végszámlára számíthatnak a Magyarországról rendelők.
Szerencsére a Microsoft nem csak kapni szeret az ünnepekkor, de adni sem restell: az aknakeresős pulóverból származó bevételéből 100 ezer dollár (32 millió forint) az AbleGamers jótékonysági alapítványhoz kerül majd, amely fogyatékkal élőknek segít a játékok elérésében, ezáltal az izolációjuk csökkentésében.
Tavaly a Girls Who Code nonprofithoz jutott a felajánlás.
Az eredeti cikk ITT olvasható.
Borítókép: Aknakeresős pulóver (Fotó: Twitter.com/Marques Brownlee)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Az ügyészség azt akarja, hogy Gyárfás súlyosabb ítéletet kapjon, és kerüljön azonnal börtönbe
Amerikai figyelmeztetés és irigykedés – így számolt be a nyugati sajtó a kínai elnök látogatásáról
Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára
Fordulat: mégis beengedhetik a magyarokat a Talgo vonatgyártóba
Selena Gomez így reagált a hírre, hogy érkezik az első Bieber-baby
Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban
Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek
Ez ám a meglepetés! Cristiano Ronaldo visszatérhet Európába
Békemenet lesz június 1-jén
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Új állatfajt fedezett fel a fővárosban Szentkirályi Alexandra
Klopp vallomása az utolsó idényéről: Bánom, hogy…