A mikrohullámú sütő méretű űreszköz most a Hold körül kering, a tervezett Gateway űrállomásnak szánt pályán. Ezzel a későbbiekben felépített állomást érintő lehetséges kockázatokat akarják előre kiszűrni, tervezett pályájának stabilitását kitapasztalni.
Hold körüli pályára állt a NASA Capstone műholdja
A NASA Capstone műholdja négy hónappal az indítása után megérkezett a Holdhoz – olvasható a Híradó.hu cikkében. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) helyi idő szerint vasárnap este jelentette be, hogy a kis műhold ráállt a Hold körüli tervezett pályára.
A CAPSTONE (Cislunar Autonomous Positioning System Technology Operations and Navigation Experiment) június végén indult Új-Zélandról a Rocket Lab cég Electron rakétájának fedélzetén.
Felbocsátására a NASA Artemis-programjának keretében került sor, amelynek célja, hogy ismét amerikai űrhajósok szálljanak le a Holdon.
A NASA honlapja szerint a Capstone az elmúlt négy hónapban egy olyan útvonalon közelítette meg a Holdat, amely „a mélyűrben a gravitációs kontúrokat követi, és lehetővé teszi, hogy az űrhajók kevés energiát felhasználva érjék el céljukat”.
További Digitália híreink
A Gateway űrállomás, amelynek létrehozásában az Európai Űrügynökség (ESA) is közreműködik, fontos bázisa lesz a Holdra tervezett misszióknak, illetve a későbbiekben a Marsra induló expedícióknak.
Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
Borítókép: illusztráció (Fotó: Twitter)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Mutatjuk, milyen lesz az idő pünkösdkor
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
„Már nem vagyunk együtt” – újabb sztárpár jelentette be a szakítását
Eszméleténél van a meglőtt Robert Fico + videó
Ben Afflecket nem rázza meg a válása: a színész mosolyogva mulatott egy barátjával - Lesifotó
Szakértő: Putyin lépése súlyos következményekkel jár és az egész világra kihat
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Meztelencsigák a kertben – ezzel a házi csodaszerrel pillanatok alatt megszabadulhatsz tőlük
Elképesztő drámák a Bundesligában, Schäfer András ezt soha nem felejti el
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Megőrültek a svédek is