Az ülőmunka jelentősen növeli a stroke kockázatát

Egy új tanulmány szerint azoknál a 60 év alatti felnőtteknél, akik napjuk nagy részét ülve töltik, nagyobb a stroke kockázata, mint azoknál, akik több időt töltenek fizikai aktivitással – olvasható az Origó cikkében.

Forrás: ORIGO2021. 08. 24. 15:03
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azoknál, akik napi nyolc vagy több órát ültek, és egyébként nem voltak fizikailag nagyon aktívak, hétszer nagyobb volt a stroke kockázata, mint azoknál, akik kevesebb mint négy órát töltöttek ülőmunkával, és legalább 10 percet mozogtak naponta – derül ki az Amerikai Szívgyógyász-szövetség Stroke című szaklapjában megjelent tanulmányból.

A kutatók a kanadai közösségi egészségügyi felmérésben részt vevő 143 ezer felnőtt egészségügyi adatait elemezték. Átlagosan 9,4 éven át követték a 40 éves és annál idősebb résztvevőket, akiknek nem volt korábban stroke-juk.

Az ülőmunka feltételezhetően rontja a glükóz- és a lipidanyagcserét, a véráramlást, és növeli a gyulladás kialakulásának kockázatát a szervezetben. Ezek a változások idővel káros hatással lehetnek az erekre, és növelhetik a szívroham és a stroke kockázatát

–magyarázta a tanulmány vezető szerzője, Raed Joundi, a kanadai Ontario állambeli McMaster Egyetem kutatója.

A vizsgálatban részt vevők közül 2965 embernél alakult ki stroke. Kilencven százalékban iszkémiás stroke-ot kaptak a vizsgálati időszak alatt. Ez a stroke leggyakoribb típusa, mondta Joundi, ami akkor következik be, amikor az agyat vérrel ellátó artéria elzáródik. Ha a stroke-ot nem kezelik gyorsan, az agysejtek az adott területen oxigénhiány miatt elhalhatnak – tette hozzá.

Több jel is utalhat arra, hogy valaki stroke-ot kapott:

a gyakori tünetek közé tartozik a gyengeségérzés a karokban, a lábakban vagy az arcban, különösen figyelmeztető jel, ha az érzés a test egyik oldalára korlátozódik.

De a beszéd elmosódása és a látás- vagy hallásproblémák, valamint erős, más egészségi problémához nem kapcsolható fejfájás is jelezheti a stroke-ot – mondta el Kerry Stewart, a marylandi Johns Hopkins Orvosi Egyetem professzora, aki nem vett részt a vizsgálatban.

A professzor szerint a fizikai aktivitás növelése, az ülőmunkával töltött idő csökkentése segíthet leszorítani a stroke kockázatát. Tanácsa szerint lehet azzal kezdeni, hogy az ember többet áll és kevesebbet ül, és például lépcsőzik a lift helyett.

Az Amerikai Szívgyógyász-szövetség ajánlása alapján a felnőtteknek hetente legalább 150 perc mérsékelt intenzitású fizikai aktivitást kellene végezniük. Joundi szerint ideális, ha ez a mozgás tíz percnél hosszabb időszakokban történik.

A tevékenységek akkor tekinthetők mérsékelt intenzitásúnak, ha eléggé megemelkedik a pulzusszám és megizzadunk, mint például a gyors séta vagy a kerékpározás közben

– mondta.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Borítókép: Pexels

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.