Kínában gyakorlatilag megszűnt az autóeladás

Magyar Nemzet
2020. 02. 20. 16:21
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sorra jelentik a cégek, hogy milyen veszteségeket kénytelenek elkönyvelni a koronavírus-járvány miatt. Így például az Adidas német sportszergyártó forgalma 85 százalékkal esett Kínában éves összevetésben a holdújév végétől, január 25-étől számított bő három hét alatt. A vállalat február 5-én jelentette be, hogy jelentős számú üzletét kénytelen bezárni az ázsiai országban az ottani járványhelyzet miatt. Az Adidasnak mintegy ötszáz márkaboltja van országszerte – ismertette a távirati iroda. A sportszergyártó jelezte azt is: a közel három hét alatt elszenvedett forgalomcsökkenésből még nem lehet következtetni arra, hogy mire lehet számítani egész évben a kínai piacon.

Szintén szerdán derült ki, hogy a legnagyobb brit autógyártó csoport, a Jaguar Land Rover a nagy-britanniai gyárainak kényszerű leállításától tart, mivel a vírus terjedésének megfékezésére hozott kínai korlátozó intézkedések miatt jelentősek a fennakadások a cég beszállítói hálózatában. Ralph Speth, a társaság vezérigazgatója a Financial Times üzleti napilap beszámolója szerint egy befektetői tájékoztatón elmondta, hogy a vállalat szükségmegoldásként most már bőröndökben szállítja Nagy-Britanniába a kínai gyártóktól az összeszereléshez szükséges részegységeket. Így is csak erre a hétre és a jövő hétre biztosított az ellátás, a későbbi időszakokban még nehezebbé válhat a Kínában gyártott termékek beszerzése. Ezért a teljes termelés veszélybe kerülhet a cég három nagy-britanniai gyárában.

A Jaguar Land Rover vezetője – aki a vállalat elektromos autóinak fejlesztési programját bemutató rendezvényen beszélt – elmondta: már most 38 rész­egységből van hiány a brit gyártóüzemekben. Ezek közé tartozik az autók központi zárját működtető elektronikus kulcs, amelyekből a vezérigazgató beszámolója szerint jelenleg minden újonnan átadott járműhöz csak egyet adnak. Ralf Speth a távirati iroda tudósítása szerint elmondta azt is, hogy Kínában gyakorlatilag megszűntek az autóeladások, semmi nem történik az ottani autópiacon.

Londoni pénzügyi elemzőházak szerint az új típusú koronavírus terjedése elleni korlátozó intézkedések a kínai gazdaságban komoly növekedési veszteségeket okozhatnak. A Moody’s Investors Service nemzetközi hitelminősítő e héten Londonban ismertetett helyzetértékelésében közölte: modellszámításai szerint a járvány megfékezésére hozott karanténintézkedések és egyéb korlátozások az idén 0,6 százalékponttal lassítják a kínai hazai össztermék (GDP) növekedését a cég által eddig várt ütemhez képest. A Moody's ennek alapján 5,2 százalékra rontotta a kínai gazdaság idei egész éves növekedésre szóló prognózisát az eddigi előrejelzésében szereplő 5,8 százalékról.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.