A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 338,06 pontos, 1 százalékos emelkedéssel, 34 099,9 ponton zárt kedden.
A jó állapotú házak gyorsan elkelnek
Van, ahol akár egy évet is várni kell egy ingatlan vevőjére, máshol csak pár hónapot.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 338,06 pontos, 1 százalékos emelkedéssel, 34 099,9 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 8,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek a múlt csütörtöki záráshoz képest.
Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a pozitívabb járványügyi híreknek és a gazdaságok fokozatos újranyitásának hírére optimista hangulatban kezdték a hetet a tőzsdék, emellett hajnalban egy erős kínai kereskedelmi adat is érkezett, ami ugyancsak felhajtó erő volt.
A BÉT zárásakor mind az európai, mind az amerikai piacok pozitív tartományban voltak, az amerikai parkett 2 százalékot meghaladó emelkedésével felülteljesítő volt. A BÉT a nap nagy részében egy technikai hiba miatt zárva volt, délután fél három körül nyitott újra, és az általános pozitív nemzetközi hangulatnak köszönhetően mérsékelt pluszban zárt – mondta az elemző.
A tőzsdei kereskedést kedden délelőtt a kereskedési rendszer meghibásodása miatt állították le, és 14 óra 30 perctől állították vissza az azonnali és a derivatív piacon. A BÉT az MTI megkeresésére közölte: a Budapesti Értektőzsde, a régió számos másik tőzsdéjéhez hasonlóan ugyanazt a kereskedési rendszert használja, amelyet a Deutsche Börse üzemeltet. Ebben a rendszerben történt a hiba, amely a kereskedés leállását eredményezte a régió több tőzsdéjén is. A pontos ok feltárásának érdekében folyamatosan egyeztetnek a szolgáltatóval – tették hozzá.
A Xetra T7 rendszert használja a budapesti mellett a bécsi, a zágrábi, a ljubljanai, a szófiai, a máltai és a prágai tőzsde is.
A Mol 146 forinttal, 7,14 százalékkal 2190 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,11 százalékkal 8900 forintra nőtt, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 2,23 százalékkal 366 forintra emelkedett, forgalma 125,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,3 százalékkal 6575 forintra csökkent, forgalmuk 944,2 millió forintot ért el.
A BUMIX 3331,74,21 ponton zárt kedden, ez 6,69 pontos, 0,2 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Van, ahol akár egy évet is várni kell egy ingatlan vevőjére, máshol csak pár hónapot.
Ez történt a héten a gazdaságban.
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Menczer Tamás: Ez történik! - videó
Ukrajna bármit megengedhet magának?
Fotón a halálos dunai balesetben érintett hajó
Kevesebb mint egy év alatt dupláztak, akik ide fektettek be
Mit látsz meg először a képen? Érdekes dolgokat árul el a személyiségedről
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Serie B: őrült meccsen jutott a rájátszás elődöntőjébe a Catanzaro
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Súlyos hajóbaleset történt Verőcénél + videó
Van, ahol akár egy évet is várni kell egy ingatlan vevőjére, máshol csak pár hónapot.
Ez történt a héten a gazdaságban.
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.