Átláthatóbb lesz a jövő évi költségvetés – jelentette ki a Figyelőnek adott interjújában Varga Mihály pénzügyminiszter.
Élénk lehet az idei nyár a nyaralók piacán
Néhol még olcsóbban lehet vásárolni, mint tavaly.
Átláthatóbb lesz a jövő évi költségvetés – jelentette ki a Figyelőnek adott interjújában Varga Mihály pénzügyminiszter.
A lap csütörtöki számában a miniszter kitért arra is: felmerült a lehetősége, hogy a parlament őszi ülésére halasszák a 2021-es költségvetési törvényjavaslat vitáját. Hozzátette, nem érdemes azonban feladni az elmúlt öt évben a magyar gazdaság szereplői számára összegyűjtött versenyelőnyt, ami abban nyilvánul meg, hogy a kiszámíthatóság és a tervezhetőség más országokhoz képest sokkal hamarabb jelenik meg minden gazdasági szereplőnek, a vállalkozásoknak és a háztartásoknak is.
Arra a kérdésre, hogy mennyiben lesz más a 2021-es büdzsé, mint a korábbiak voltak, azt válaszolta, hogy tartalmi módosítás is történt. A költségvetés szerkezetét átláthatóbbá tették: a dokumentumban szereplő sorok száma megfeleződik 2021-re. Ugyanakkor fontosabb a formánál a tartalom: a jövő évi költségvetés a gazdaságvédelem költségvetése lesz – szögezte le.
Egyik pillére a háromezermilliárd forintos Egészségbiztosítási és Járvány Elleni Védekezési Alap, amely forrást nyújt a fő egészségügyi kiadások biztonságos finanszírozására. A másik fő pillére a 2550 milliárd forintos Gazdaságvédelmi Alap, amely a munkahelyek védelméhez és újrateremtéséhez gyűjti össze az anyagi erőforrásokat. Ez az alap fedezetet nyújt a beruházások ösztönzésére, közútfejlesztésre, karbantartásra, az innovációs támogatásokra.
„Igyekeztünk minél nagyobb tartalékkal megtervezni a 2021-es költségvetést, a GDP fél százalékát kitevő, 270 milliárd forintos központi tartalék nem nevezhető kevésnek” – húzta alá Varga Mihály. A pénzügyminiszter az állami beruházások közül két nagy beruházást emelt ki, a Budapest-Belgrád vasútvonal építését és Paks 2-t. Hozzátette, folytatódni fog a Magyar falu program, az Egészséges Budapest program és a megyei jogú városokat támogató Modern városok program is.
Rámutatott: minden ok megvan az optimizmusra, a járványveszély sikeres kezelése után a gazdasági forgatókönyvek kezelésében is sikeresebb lehet Magyarország más országoknál. Adott a lehetőség arra, hogy gyorsabban épüljön vissza a gazdasági növekedés, mint másutt. A törlesztési program, az adóintézkedések és a munkahelyvédelmi programok is hatékonynak bizonyultak – jelentette ki.
Hozzátette: azzal lehet kalkulálni, hogy a statisztikai mélypontot áprilisban értük el és májusban, majd júniusban egyre inkább érezhető lesz a kilábalás, a gazdaság talpra állása. Azzal terveznek, hogy a kiesett két hónap és a fokozatos visszaállás miatt 3 százalékos gazdasági visszaesés lesz idén.
A munkaerőpiaccal kapcsolatban a miniszter elmondta: nem az a cél, hogy a közszférán belül történjen a munkahelyek visszaépítése, de ez nem zárja ki, hogy azokhoz az állami intézményekhez és vállalatokhoz, ahol a válság előtt munkaerőhiány volt, megpróbálják a megnövekedett munkanélküliséget átvezetni és ezzel csökkenteni.
Néhol még olcsóbban lehet vásárolni, mint tavaly.
Van, ahol akár egy évet is várni kell egy ingatlan vevőjére, máshol csak pár hónapot.
Ez történt a héten a gazdaságban.
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Állami vezetők meggyilkolásáról fantáziálnak Magyar Péter ultraradikális baloldali követői
Súlyos hajóbaleset történt Verőcénél + videó
„Csodás dolgot kaptam ajándékba” – Lékai-Kiss Ramóna megtörte a csendet a második gyermekéről
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
Itt a lista: így lesznek nyitva a boltok a pünkösdi hosszú hétvégén
Globál Extra – Nebraska meglépte: fityiszt mutatott a pénzügyi háttérhatalomnak.+ videó
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
NB III: hatot lőtt a Bonyhád-Majosnak a Dunaföldvár
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Orbánra támadt a Megasztár korábbi zsűritagja, a piti kis szalámitolvaj
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Néhol még olcsóbban lehet vásárolni, mint tavaly.
Van, ahol akár egy évet is várni kell egy ingatlan vevőjére, máshol csak pár hónapot.
Ez történt a héten a gazdaságban.
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.