A horgászat ma már nemcsak a felnőttek, hanem a gyermekek körében is népszerű szabadidős tevékenység, ami a nyári szünetben is gyakori időtöltés a kisebbeknek és az őket kísérő felnőtteknek. Érdemes tudni, hogy a hazai halállomány és a vízterületek megóvása érdekében a gyermekhorgászokra is éppen olyan szigorú szabályok vonatkoznak, mint nagykorú társaikra. A legfontosabbakat a Nébih gyűjtötte össze.
A gyerekek is csak szabályosan pecázhatnak
Díjmentesen, de csak horgásznaplóval indulhat a partra a fiatal, akiért a felnőtt kísérő felel.
Gyermekhorgásznak minősül hároméves kortól az adott év december 31. napjáig a 15. életévét be nem töltött személy. Az ifjú horgászoknak nincs egyesületi tagságuk, ezért állami horgászjeggyel vagy turista állami horgászjeggyel, kizárólag nagykorú személy felügyelete mellett hódolhatnak a szenvedélyüknek, természetesen a hatályos törvények betartásával.
A gyermekkel együtt horgászó felnőtt ugyan segítheti a gyermeket a tóparton, viszont horgászati tevékenységet nem végezhet helyette. Tehát nem dobhatja be a felcsalizott horgászszereléket, illetve a megakasztott halat sem húzhatja ki a gyermek helyett, viszont például közreműködhet abban, hogy a halat kíméletesen megszabadítsák a horogtól.
Szintén törvény rögzíti, hogy a horgászathoz kiváltandó állami horgászjegy a gyerekeknek díjtalan, csak fogási naplót kell kiváltaniuk 300 forintért. A jegyet, a naplót a gyermeknek magánál kell tartania a helyszínen, ezekkel egy darab, egy horoggal felszerelt botot használhat.
Az ifjú horgásznak tisztában kell lennie azzal is, hogy mikor van az őshonos halfajok fajlagos tilalmi időszaka, amiről külön rendelet szól, és azzal is, hogy mik a jellemző méret- és mennyiségi korlátozások a várható fogásnál. A 15 éven aluliak a darabszám-korlátozás alá tartozó halfajokból naponta összesen egy, a korlátozás alá nem eső őshonos halfajokból naponta öt kilogrammot, ezen belül a menyhalból, sügérből és domolykóból két kilogrammot foghatnak ki.
Ha esetleg tiltott hal akad horogra, attól óvatosan és gyorsan megszabadítva vagy a zsinórt a szájnyílás előtt elvágva haladéktalanul vissza kell helyezni az állatot az élőhelyére, akkor is, ha sérült, beteg vagy elpusztult – figyelmeztet a hatóság. Ahogy arra is, hogy a halak és élőhelyük védelme érdekében tilos a szemetelés, vízi és vízparti növényzet csonkítása, kiirtása, a partvédelmet szolgáló építmények megbontása, károsítása a horgászhelyen.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezOlcsóbb a tojás és a kenyér, mint egy éve, drágult a cukor
Közreadta az áprilisi inflációs adatokat a statisztikai hivatal.
Nem maradt tétlen az Orbán-kormány
A következő évek gazdasági teljesítményére is hatnak majd az elindított állami programok.
Újabb segítség a gazdáknak
Magasabb jövedékiadó-visszatérítés jár a gázolaj után.
A BYD az első európai elektromosautó-gyárát is Magyarországra hozza
Szijjártó Péter szerint a szegedi beruházás nagymértékben növeli hazánk gazdasági súlyát.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor: Isten hozta Kína elnökét Budapesten! - videó
Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt
Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban
Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó
Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról
Egyre több nyugat-európai választja hazánkat letelepedés szempontjából + videó
Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról
Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt
Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Patkánydarabkákat találtak a szeletelt kenyérben, több mint százezer csomagot hívnak vissza
Fordulatot hoz hétvégére a májusi idő
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezOlcsóbb a tojás és a kenyér, mint egy éve, drágult a cukor
Közreadta az áprilisi inflációs adatokat a statisztikai hivatal.
Nem maradt tétlen az Orbán-kormány
A következő évek gazdasági teljesítményére is hatnak majd az elindított állami programok.
Újabb segítség a gazdáknak
Magasabb jövedékiadó-visszatérítés jár a gázolaj után.
A BYD az első európai elektromosautó-gyárát is Magyarországra hozza
Szijjártó Péter szerint a szegedi beruházás nagymértékben növeli hazánk gazdasági súlyát.