Magyarországon az internetes vásárlások tranzakciószáma 43 százalékkal, az értéke pedig közel 50 százalékkal bővült az idén április–júniusban, az előző év azonos negyedévéhez képest. A határon átnyúló tranzakciók esetében pedig rendre 18 és 12 százalékos növekedést mutatnak az adatok.
Az online kereskedések jól járnak a járvány elhúzódásával
A koronavírus-járvány elhúzódásának egyértelmű nyertesei az online kereskedések, az internetes vásárlások értéke mind belföldi, mind pedig külföldi viszonylatban jelentősen nőtt idén a második negyedévben – egyebek között ez derült ki a Magyar Nemzeti Bank kedden, a magyarországi pénzforgalomról közzétett elemzéséből.
Az online vásárlások aránya így az összes fizetési kártyás vásárlási tranzakción belül darabszámban és értékben már meghaladta a 19 és a 27 százalékot
– mutat rá az elemzés.
A jelentés szerint a járvány negatív hatásai a pénzforgalmi infrastruktúrát nem befolyásolták jelentősen, azonban a forgalmi adatokban már jelentős volt a visszaesés szinte az összes fizetési mód esetében. Ezt elsősorban a fogyasztók óvatossági megfontolásaival, a bevezetett korlátozó intézkedésekkel és a gazdasági folyamatok lassulásával magyarázta a jegybank. Az átutalások és a csoportos beszedések forgalmának korábbi stabil növekedése is csökkenésbe fordult át.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint valószínűsíthető, hogy a készpénzes vásárlási forgalom még ennél is jelentősebb mértékben eshetett vissza.
A hazai kibocsátású fizetési kártyákkal lebonyolított vásárlási forgalom korábbi dinamikus bővülése is megtorpant – írták. Ugyan a lebonyolított tranzakciók értéke még kilenc százalékkal nőtt a második negyedévben 2019 azonos időszakához képest, azonban a tranzakciószám több mint háromszázalékos csökkenést mutat. Mindezek eredményeként a hazai kártyákkal összesen 236 millió vásárlási tranzakciót bonyolítottak az ügyfelek 2018 milliárd forint összértékben.
Az utazással kapcsolatos általános óvatosság és a bevezetett korlátozások miatt főként a határon átnyúló, fizikai kereskedői helyzetekben lebonyolított tranzakciókban látszódik jelentős visszaesés: a tranzakciók száma közel 47, értéke pedig 60 százalékkal múlta alul az előző év azonos időszakit.
A belföldi, bolti kártyahasználat tranzakciószáma nyolcszázalékos visszaesést mutat, ugyanakkor a vásárlási érték még öt százalékot meghaladó bővülést. Ez a fogyasztók elővigyázatossági megfontolásaira vezethető vissza, mivel jóval kevesebbszer mentek el fizikai üzletekbe – írta az MNB.
Az érintéses fizetési kártyás tranzakciók aránya a bolti kártyás vásárlásokon belül megközelítette a 94 százalékot, ami több mint két százalékpontos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
Ehhez hozzájárulhatott az is, hogy a jegybank kezdeményezésére a kormány április 15-től előírta az érintéses fizetési kártyás vásárlások esetében a PIN-kód kötelező használatára vonatkozó ötezer forintos értékhatár 15 ezer forintra emelését.
A hazai pénzforgalmi szolgáltatók által vezetett fizetési számlák száma a második negyedév végén 10,5 millió körül alakult, az elsődlegesen fizetési célú fogyasztói számlák száma is változatlanul közel 6,7 millió volt. A hazai kibocsátású fizetési kártyák száma sem változott, kevéssel 9,6 millió alatti az időszak végén, ugyanakkor az érintőkártyák több mint 237 ezres növekményének köszönhetően arányuk az összes kártyán belül megközelítette a 89 százalékot, ami 2,6 százalékpontos növekedés 2020 első negyedévéhez képest.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSegítség célzott adókedvezményekkel
Munkacsoport dolgozik azon, hogy még hatékonyabban hasznosuljanak a közkiadások.
Irdatlan mennyiségű fát telepítettek az elmúlt öt évben + videó
Tartósan sikerült megfordítani a negatív erdőtelepítési trendet az országfásítási programmal.
Kamatdöntő ülést tart a jegybank és munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH a héten
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Élénk lehet az idei nyár a nyaralók piacán
Néhol még olcsóbban lehet vásárolni, mint tavaly.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Óriási viharok lesznek Magyarországon - mutatjuk, mikor
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
"Elválunk, elhagylak" - Veszekedéstől volt hangos Király Viktor otthona
Magyar Péter számára hirtelen fontos lett a magánélet védelme
4 év után előmerészkedett a botrányos színész, alig lehet ráismerni a Transformers sztárjára
Ebben tuti nincs benne Azahriah
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Az ETO Vasas elleni győzelme feljutást érhet
Itt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Orbán Viktor neves meglepetésvendéget köszöntött a felcsúti arénában
Zelenszkij megköszönte a háborús fegyvereket, majd belerúgott a Nyugatba
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezSegítség célzott adókedvezményekkel
Munkacsoport dolgozik azon, hogy még hatékonyabban hasznosuljanak a közkiadások.
Irdatlan mennyiségű fát telepítettek az elmúlt öt évben + videó
Tartósan sikerült megfordítani a negatív erdőtelepítési trendet az országfásítási programmal.
Kamatdöntő ülést tart a jegybank és munkaerőpiaci adatokat közöl a KSH a héten
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Élénk lehet az idei nyár a nyaralók piacán
Néhol még olcsóbban lehet vásárolni, mint tavaly.