December 31-én éjfélkor befejeződött a szavazás a Magyar Haltani Társaság (MHT) honlapján, és így eldőlt:
Újabb segítség a gazdáknak
Magasabb jövedékiadó-visszatérítés jár a gázolaj után.
December 31-én éjfélkor befejeződött a szavazás a Magyar Haltani Társaság (MHT) honlapján, és így eldőlt:
a három őshonos magyar halunk közül a jászkeszeg viselheti 2021-ben a megtisztelő Év hala címet.
A dombvidéki vizekben lubickoló,
8–10 centis fürge csele érdemelte ki a második díjat a szavazatok 30 százalékával, az erősen megfogyatkozott, ízletes halételek készítésére alkalmas angolna pedig a voksok 20 százalékával lett a harmadik.
Két éve a vörösszárnyú keszeg kapta az Év hala címet, 2020-ban a süllő büszkélkedhetett ezzel – emlékeztetett Harka Ákos, az MHT elnöke.
A Herman Ottó által még ónos jásznak nevezett jászkeszeg ezüstszínű pontyféle, alsó úszói rőtes-pirosas színűek, ezért gyakran összetévesztik a vörösszárnyú keszeggel. Áramlást kedvelő uszonyosként a Tisza-tóban fellelhető, a Balatonnál azonban ritkán találkozhatunk vele – tájékoztatnak a halfajtáról. Eszerint közepes termetű hal, húsa szálkás, de ízletes.
Érdekesség, hogy egy hazai horgász nevéhez fűződő, 3,86 kilós rekordot 1995 óta jegyez a Magyar Haltani Társaság.
Magasabb jövedékiadó-visszatérítés jár a gázolaj után.
Szijjártó Péter szerint a szegedi beruházás nagymértékben növeli hazánk gazdasági súlyát.
Ha most ebédel, ezt ne olvassa el.
EM: 2020 elejéhez képest több mint hétszeresére nőtt a tisztán elektromos járműpark Magyarországon.
Baleset miatt mindkét oldalon lezárták az M1-es autópályát
A világháborúról beszélt Putyin
Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó
Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére
Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén
Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral
Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát
Hét góllal nyertünk Litvániában a vb-selejtező első mérkőzésén
Szakértő: Az orosz haderő mellett az európai eltörpül, de a NATO-hoz képest is fölényben van + videó + galéria
Teljes útzár az egyik legforgalmasabb magyar autópályán, brutális tömegbaleset történt
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!
Magasabb jövedékiadó-visszatérítés jár a gázolaj után.
Szijjártó Péter szerint a szegedi beruházás nagymértékben növeli hazánk gazdasági súlyát.
Ha most ebédel, ezt ne olvassa el.
EM: 2020 elejéhez képest több mint hétszeresére nőtt a tisztán elektromos járműpark Magyarországon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.